Szatmári Hétfő, 1913. március-június (1.évfolyam, 1-12. szám)

1913-06-16 / 12. szám

2. oMcl-Szatmári EétfS 12. szám mekek, serdületlenek. Nem ellenvetés ezen kijelentés; erre az az állítás, hogy gyermek-zsenik is vannak a világon; mert ismerd el, és ismerjék el az ol­vasók is, hogy a szatmári gyermek zseni régen Budapesten, Berlinben vagy tudom is Párisban képezné már magát a szatmári zeneiskola minden csudatevő ereje dacára, ha zseni volna. Egyszóval felette kezdetleges és ta- pogatódzó előadásokat hallottunk pén­tek este. fiz egy Gáspár finna kivéte­lével nem találtunk növendéket, aki több lett volna — növendéknél. Hatá­rozottan dicsérendő Szatmár zenetudni- akarása, mindenesetre elismerésre méltó a vezető-mesterek, ez esetben, mester tanítói ambíciója; de azt már mégis meg kell róni, hogy a pedagógia abcé- jét elfeledve, a kezdők és tétovázókba hamis nézetet volt, azzal a szerepel­tetéssel és annak olyatén dekorációjá­val,'amely csak a művészet igazi apos- tolak'-ak jár ki. fiz a növendék nem csak vizsga hangversenyt, de igazi hangversenyt iát szereplésében és úgy okoskodik, hogy ha. az ő játékát 300 ember végig hallgatta és ki nem íütyölte, annak a játéknak érni is keli ám valamit, fi 300 hallgató tapsa pedig a vállverege- tésen felül kritika is egyúttal, kritika, amely szavakban kifejezve a tökéletes művészei festetten babérkoszorúja. Elvitathatatlan, hogy az-egymás kö­zötti verseny serkenti az ambíciót; de kétségtelen ezzel szemben, hogy a ri­valda tény, a kulissza, a virágcsokor és elsötétített nézőtér eibizakodoitá és lustává hizlalja az esetleges ki-kicsii- lanő íeheíségecskét. Oratóriumok, szimfóniák, kamara muzsikák művészi címmel és jelleggel felruházott hangversenyeit még tudo­másul vennénk, mini ismeretterjesztőt; de az olyan szólíisták produkcióját,— akik az es-dur mollját, hogy tudnák, felette kétlem — három órán keresz­tül végig kínlódni, merénylet a publi­kum jóhiszeműsége ellen. Kevesebb hüvőval, több eredményt, fivagy súlyos eredménnyel, kevesebb hűhót! Igaz tisztelőd : Dr.—g—r. M 1 EK. Iskolai hírek. fi szatmárnémeti ref. főgimnázium fentartó testületé legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy az 1912. évi szeptem­berben megnyílt I. b. párhuzamos oszr tályt folytatólag a jövő évre a második osztályban is fentartja, emellett f. évi szeptemberben az első osztályban uj párhuzamos osztályt nyit s a többlet- munka ellátására egy történt-földrajz szakos uj tanári állást rendszeresit. fimilyen jóleső érzéssel töltheti e! ez a hir a szatmárnémeti ref. főgimnázium fejlődése iránt érdekődő közönséget, ép­poly megnyugvással vehetik tudomá­sul a taníttató szülők, mert mig az ed­digi egyes osztályok maximális 68-as létszámán főiül jelentkezőket az igazga­tóság kénytelen volt elutasítani, most az alsó két osztály mindenikébe 120— 130 növendék vehető fői, így a várha­tó összes jelenkezők helyei kaphatnak. fiz igazgatóság a jövő évi beiratásra jelentkezést már f. évi julius 1—3 nap­ján elfogad. Eme előzetes jelentkezés azért is fontos, mivel a rendszeresített uj tanári állásra a pályázatot csak az esetben hirdeti meg a fentartó testület, ha ezen jelentkezésből az újonnan meg­nyitandó párhuzamos osztálynak leg­alább 40—45-ös létszáma biztosítottnak láfszik. LEGUjÄBES. Török leszerelés. Konstantinápolyból jelentik .-Va­lamennyi nagykövet megkapta, az instrukciót az együttes fellépésre, amelyet a hadsereg részleges le­szerelésénél egyöntetűen követ­niük kell. Msm lesz szerb—bolgár háború. Mint Pétervárról jelentik, az orosz kormány a szerb és bolgár kormányok válaszait kielégítők­nek találta. Épen ezért Sassonow a szerb és bolgár miniszter­elnököket tanácskozásra hívta meg Szent-Pétervárra. Mahmud Streikst: mégyilkoíása. Ä rendőrség, mint Konstanti­nápolyból jelentik, ráakadt arra a házra, a hol a gyilkos rejtőzött. Äz elfogott gyilkos azt mondta, nem törődik semmivel, mert egy héten belül a csaíaldzsai hadse­reg 50.000 katonája úgyis kisza­badítja őt. ü sziiírazsel :tek nemzetközi kongresszusa Budapesten. A szüfrazsettek nemzetközi kongresszusa tegnap kezdődött. A kongresszus megnyitása előtt istentisztelet volt a református templomban. A kongresszus délután volt az Orsz. Zenede dísztermé­ben. A megnyitó heszédet Chep- man Cath asszony mondotta an­gol nyelven. Ezután Jászai Mari szavalta el Ábrányi egy költemé­nyét, Paulay Erzsi ódát szavalt ! angol nyelven. Ezután még több | szép beszéd hangzott el, végül pedig Jankovics miniszter és Bárczy polgármester üdvözölte a vendégek UFÉDla mozgőiényliép-szraház Kazmczy-utca ^Iparos-Otthon m SLouBzsr.fi; Mai műsor; 1 fiutószán gyakorlatok, térni. 2. 3, 4. Ü ffl lü színes dráma 3 felv. 5. Rendőr kisaszony hum. 6. Bandika és tanítója hiún. 7. a Vezúv völgye színes 8. Törpe rendőr hum. Helyárak: Páholy 1 kor., I. hely 80 f., II. hely 60 f., III. hely 40 f^ Gyermekek felét fizetik. Előadások hétköznapon este fél 7 órától, vasár- és ünnepnapokon d. u. 3 órától éjjel 11 óráig. Megéltetek! Moskovits Czipőgyár r.-t. Fiók­üzletébe női, úri és gyermek cipők. Kiadóhivatal: Deák-tér 3. TelEfnn 354. Lgsziiloil ári! Weisz Miklós fűszer-, icsí&r, csemege-, Miünlegessée és ösványvlz-kereskedíss Szatmár Deák-tér 26. sz. (plébánia-épület) Telefon szám 96. □ Ajánlom a t. közönség figyelmébe fű­szer- és csemege üzletem, hol naponta friss sonka és felvágottak, házi és tea vajak (Tescheni és Gróf Károlyi László- :: féle) kaphatók. ::

Next

/
Thumbnails
Contents