Szatmári Hétfő, 1913. március-június (1.évfolyam, 1-12. szám)
1913-06-02 / 10. szám
10. sz&m való foglalkoztatása legynük gavallérok — napi 24 koronával 2880 korona, összesen 3680 azaz háromezerhatszáznyolcvan korona. És Szatmár város nyara, többet mondunk, Szatmár város lakhatósága, sőt Szatmár város egészsége 3680 koronán fordul meg, amely összegből egy emberre egy fillér 92 ezredrésze esik, Ez ellen az egyszeregy ellen aztán ne merjen a város védekezni, ne mondja, hogy locsolt ő eddig is (mert a városi öntözés hatását van szerencsénk ismerni) ne mondja, hogy 3680 koronából nem lehet fedezni az öntözés kiadásait, hát futja 5000 bői, futja 10.000 bői, de futnia kell. Kifizeti az utolsó cigány purdé is azt a 92 ezred fillért, ha arról van szó, hogy a tüdejét védje és fizetünk mi kerek 70%-ot, ebből az összegből pedig, ha 3680 koronára sem telik, csukjuk be kérem a boltot. Äierllioi férfi cipők YüjÄNÄl ií leróna. »♦»»»»»» Ch»+ ft városi vte'eieíi és csüriÉiÉs. Irta: Kovács István oki. gépészmérnök, városi, vízműig az gató. ÍV. Közlemény, Nem lesz talán értéktelen, ha az eddigi vízvezetéki munkálatok folyamatáról is megemlékszünk néhány sorban. Ä kút fúrási munkálatait két budapesti furóváilalat végezte. Äz I, IV és V. számú kút fúrási munkálata a Leféber Ägoston cégre, s a II., III., VI., VII., Vili., IX., X. és XI. számú kutak fúrását pedig a Lapp-féie mélyfúró részvénytársaságral ett bízva. Ä munkálatoknak ily módon való megosztását a város közönsége a vízvezetéki bizottságnak az í. és II. sz. végleges jéllegü próba kutaknál szerzett tapasztalatai alapján határozta el. Äz I. sz. kutat ugyanis a Leféber cég készítette és pedig 1911. évi okt. 23-tól 1912. évi március 10-ig dolgozott azon. Ä Ii. sz. kutat a Lapp-cég 1911. december 21-től 1912. február 22-ig készítette el. Már ebből a tényből is látszott, hogy a Lapp-cég a feladatot rövidebb idő alatt oldja meg, s igy a további munkálatok kiadása a vízvezetéki bizottság alapos megfontolás alapján igen helyesen és a munka érdekében fekvőén történt. Méginkább kitűnik ez akkor, ha a további kutak elkészítési idejét hasonlítjuk egybe, amennyiben a Lapp-cég által készített SzatmáriHétfő 3. oldal III. sz. kút fúrási munkálata VI. VII. VIII. IX. X. XL v v V V » V v r> n v v v r> ,» v 28 napot 23 „ 19 15 17 24 12 V V T> vett igénybe, mig a Leíéber-cég által létesített IV. sz. kút fúrási munkálata 63 és az V. „ * 63 napot igényelt. Tehát a Lapp-cég 120 nap alatt 7 kutat fúrt meg 110 méter mélységgel s a Leféber cégnek 2 ily kút elkészítésére 126 nap volt szükséges, önként felmerült a kérdés, hogy mi okozta e nagy eredmény különbséget? holott a talaj és a munkaerő ugyanolyan volt mindkét vállalatnál. Ha valaki a két vállalat által létesített fúró tornyot s azok berendezései csak futólag megtekintette is, úgy mindjárt számot adhatott magának a munka eredmény különbségéről is. Ä Leféber cég ugyanis csak nagyon kezdetleges fúrótornyot és csakis legegyszerűbb fúró berendezést alkalmazott, mert a munkálatot kizárólag kézi erővel eszközölte. Ä munkálatnál csak iszapolással és a szükségszeriníi elő- furássai dolgozott. Ä gépierőnek mellőzése tehát nagy idő veszteséget okozott, a mint az a fentiek összehasonlításából ki is tűnik. Éjjeli munkát épen a kézi erő alkalmazása miatt nem folytatott. Ä Lapp cég azonban a fúró gépnek oly berendezésével fogott a munkához, mellyel rajta kívül Magyarországon más cég alig rendelkezik. Ä kézi erőt csak kisegitésképen alkalmazta és a íősuiyt a géppel való munkára fektette, így történhetett meg az, hogy eredménye egyszerűen meglepő, s hogy már az első fúrásnál nem mutatkozott a nagyobb eredmény, az annak tulajdonítható, hogy a cég még a talajviszonyokat kellőképen nem ismerhette meg. Jelenleg a Lapp cég a VI. számú kutat tisztítja s még munkájából a XI. sz. kút tisztítása van hátra. Ä Leféber cégnek úgy a ÍV., mint az V. számú kút szivattyúzása hátra van, sőt az utóbbiból az anyacsöveket sem húzta ki. Ä Lapp cég eredetileg német alapítás, amennyiben a német Lapp cég főnökének testvére telepítette azt Magyarországra. Örvendetes azonban, hogy német vezetéssel a cég nem boldogult s igy át kellett azt szervezni és magyar személyekkel ellátni. Jelenleg a cég nemcsak a minisztériumoknak és a máv.-nak, hanem több városnak és magánosnak létesít fúrásokat. Személyzete gyakorolt és az elvállalt munkálatokat nemcsak gyorsan készíti el, hanem úgy, hogy az a vezetőség teljes megelégedését érdemli ki. így a jelen fúrásoknál is a munkálatok a legnagyobb rendben folytak le és sem magában a munkálatban, sem pedig azok eredményében semminemű kifogás nem merült fel úgy, hogy a további munkálatoknál hasonló cég közreműködése nemcsak a város érdekeire volna kedvező, hanem az ellenőrzés szempontjából is kívánatosnak mutatkoznék. mm mozgőfésiykép-szinliáz Kazinczy-utca, Iparos-Oíthosi Mai műsor: 1. Coriska, Napoleon szülőföldje természetes 2. Muki bácci látogat Hum 3. Nuni manikűröz Boh. fcínnfnfe^7- 5Ü-01 Sansatió Sensatiő zöld ördög sensatios dráma 4 felv. 8. Polidor mint kutyamosó humoros. Helyárak: Páholy í kor., I. hely 80 f., II. hely 60 í., III. hely 40 f., Gyermekek felét fizetik. Előadások hétköznapon este fél 7 órától, vasár- és ünnepnapokon d. u. 3 órától éjjel 11 óráig. Miklóssy István hajdudorogi püspök Megtörtént a kinevezés. Budapesti tudósítónk táviratozza, hogy a király Miklóssy István zempléni főesperest, sátoraljaújhelyi plébánost a hajdudorogi görögkatolikus egyházmegye püspökévé nevezte ki. Äz erről szőlő legfelsőbb kéziratot holnapi számában fogja közölni a hivatalos lap. Miklóssy Istvánt a püspöki méltóságba nagy képzettségén kívül kiváló adminisztratív képességei és erős magyar érzülete emelték. Ä kinevezés tényét nyomon fogja követni a püspöki székhely függőben levő kérdésének eldöntése. Mint ismeretes, a hajdudorogi görögkatolikus püspökség fölállításáról szóló törvény a székhely dolgában nem intézkedik, a kormány erre nézve szabad kezet kívánt fönhagyni az uj püspöknek. Äzonban most, hogy a püspöki méltóságot Miklőssy István nyerte el, nem marad fönn kétség aziránt, hogy az uj püspökség székhelye Nagykároly lesz. Miklóssy ugyanis tegnapelőtt átutazott városunkban, hol kiszállván, Gönczy Weisz Miklós ítszer-, fesiék-, csemege-, DorküMesessÉg és ásvdoyviz-kereskedÉse Q* ry Deák-tér 26. sz. (plébánia-épület) OZCilfflar Telefon szám 96. □ Ajánlom a t. közönség figyelmébe fűszer- és csemege üzletem, hol naponta friss sonka és felvágottak, házi és tea vajak (Tescheni és Gróf Károlyi László- :: féle) kaphatók. ::