Szatmári Hétfő, 1913. március-június (1.évfolyam, 1-12. szám)

1913-04-29 / 5. szám

4. oldal Szatmári Hétfő 5. szám HÍREK. Rá jár a szekér rudja nemcsak a szegény, de a gazdagokra is. R gazdagokra: a virilis bizottsági tagokra. Hiába! azok sem hajthatják nyugodtan álomra fejüket; nem tudni, a közigazgatási bíróság mikor üt közéjük. Az aradi virilis bizottsági tagokat — bizony — már megtizedelte. Egy konkrét esetből kifolyó­lag kimondotta ugyanis a magyar királyi közigazgatási bíróság, hogy a törvény azon intézkedése, hogy az oklevél­lel bírók állami adója virilis szempontból kétszeresen szá­mit, úgy értendő, hogy csakis saját állami egyenes adójuk összege vehető kétszeresen. R feleség, vagy gyermek adója nem vehető figyelembe. Nagy horderejű és az ed­digi gyakorlattal ellenkező ez a közigazgatási bírósági elvi határozatnál. Eddig ugyan is a kétszeres számítás mindig figyelembe vétetett a családfő adóján kívül a feleségé, a családtagé is. Aradon 16 virilis bizottsági tagot fosztott meg ez a ha­tározat városatyai mivoltá­tól. Úgy tudjuk, a mi városunk­ban is búcsút mond majd 8—10 bizottsági tag e határo­zat alapján a közgyűlési te­remnek. Előléptetés. A magyar kir. kereskedelmi minister Kulcsár Lajos helybeli állomásfőnököt főellenőrré nevezte ki. A tönk szélén álló kis emberek mozgalma. A rettenetes pénzügyi viszonyok ál­tal teremtett helyzet, az ebből előállott rombolás és legvégsőre felcsigázott ke­serűség és tétlenség egy szokatlan je­lenségeknek mutatkozó mozgalomba hajtotta a tönk szélére jutott, a léttel küzködő és Amerikára gondoló kis exis- tentiákat.; Népgyülés összehívásán fá­radoznak ezek, melynek főinditó okát épen az képezi, hogy mig a bankok legalább eredményben, nyereségben nem akarják érezni az idők hatását, sőt némelyik pénzintézet az uzsora felhasználásával még nagyobb ered­ményeket produkált a múlt évben, mint más években szokott, addig száz és száz existentia megy tönkre csak azért, hogy a banki jövedelemekben vissza­esés ne mutatkozzék. A mozgalom bár sikerre vezetőnek nem mutatkozik, de mindenesetre nem lesz felesleges, ha concrét alakban kerül a nyilvánosságra, hogy mi történik a bankok csendes ber­keiben. Megváltoztatott határozat. A íöldmivelésügyi m. kir. minister megsemmisítette a városi tanács azon határozatát, melylyel a Szatmári Hus- íogyasztási Szövetkezetét eltiltotta attól, hogy a levágásra vett állatok marha­leveleit a Szövetkezet nevére állítat­hassa ki. A nyári menetrend életbeléptetése. Május elsejétől Szatmár-Németi állo­mást érdeklőleg az alább következő menetrend-változások lépnek életbe: A Budapest felől jövő 1702 sz. gyors­vonat, mely Nagykárolyig hozza az étkező kocsit, ide 15 perccel korábban azaz 2 óra 05 perckor érkezik. A Ki­rályháza felől jövő 1701 sz. gyorsvonat 9 perccel korábban azaz 2 óra 09 perc­kor érkezik és 2 óra 12 perckor indul Budapest felé. Az 1715 sz. személy- vonat Királyháza felől 1 órával később azaz 2 óra 42 perckor érkezik. Budapest- Nagyvárad között egy uj gyorsvonat helyeztetik forgalomba, melyhez Püs­pökladányban csatlakozása lesz az éjjel 2 óra 21 perckor érkező 1712 sz. sze­mélyvonatnak. A Szatmár-Németi—Ko- ssuth-kerb-bikszádi vonalon a 6155 és 6156 sz. tehervonatok julius 1-től aug. 31-ig vasár és ünnepnapokon ismét személyszállítással közlekednek. Csaló gépügynökök. Ebben a nehéz világban nehéz üzle­teket csinálni. Fájóan érezték ezt Szo- bovits Manó és Kohn Emil nagykárolyi varrógép ügynökök is. Gondoltak tehát egyet: nagyot és merészet. Kiszálltak Nyirmegyesre, kidoboltatták, hogy in- yen varróiskolát akarnak felállítani a aluban; jelentkezzék, aki az iskolában tanulni akar. Jelentkeztek is szép szám­mal. A jelentkezőkkel aláíratták a „be­lépési nyilatkozat“-ot és az aláirt nyi­latkozatokat magukhoz véve, eltávoz­tak a falubői. A nyirmegyesiek várták az „iskolát“, várták a „tanár urakat“, ezek helyett azonban kaptak mindany- nyian — varrógépeket. A tanár urak ugyanis nem iskolai belépéseket, hanem megrendelő iveket írattak alá velük. Ä csaló ügynökök ellen folyik a vizsgálat. Elveszett gyerek. Horváth Ferenc Mátyás Kir.-utca 70 sz. a. lakos 5 éves Erzsébet kis leánya tegnap délelőtt elment szülei lakásáról s azóta nyoma veszett. A csendőrség bevezette a nyomozást. Hálátlan vendég. Klein József Zrinyi-utcai cipész a hús­véti ünepekre vendégül invitálta segéd­jét Herskovits Dezsőt. A vendég azzal hálálta meg házigazdája szívességét, kogy mikor aháziak kimentek a szobából, feltörte a szekrényt és az ott talált 85 ko­ronával meglépett. Ä csendőrség érdek­lődik holléte iránt. Tüzek az áruraktárban. A Szatmár vármegyei Takarékpénz­tárnak a vasotállomás szomszédságában levő áruraktárában pénteken d. u. Va 4 órakor rövid zárlat következtében hir­telen tűz támadt. A raktárban elhelye­zett „Minimax“ kézi tűzoltó készülék­kel azonban sikerült a már lánggal égő tüzet nyomban elfojtani, úgy, hogy az áruval zsúfolt raktárban lényegesebb kár nem esett. Vasárnap este 9 órakor ismét tűz ütött ki a Szatmárvármegyei Takarékpénztár áruraktáránál. A tűz ez esetben is rövid zárlatból keletkezet; meggyűlt az árurak­tár udvarán levő egy deszka-bódé oldala. A gyorsan kivonult tűzoltók pár perc alatt eloltották. Legújabb felvételű „Columbia“ lemezek, Cigányprímás és aranyesőböl Király és Fedáktól éne­kelve. darabonkint 3 koronáért kaphatók. Holló Sándornál Modern kölcsön könyvtár Weisz Izsáknál, a város bérpalotában. Előnyös olvasási feltételek. Mielőtt bevásárolna, nézzen szét az Alkalmi Áruházban, a Honvéd sör­csarnok mellett. Most érkezett 5000 pár női harisnya 30 fillértől feljebb 1000 gyer­mek zokni 1000 női- és férfi ernyő 190.- től, Szövetek, vásznak, csipkék és sely­mek leszállított árakban Kaphatók. Tisztelettel Katz Salamon. Felelős szerkesztő: Borgida József. Kiadóhivatal: Deák-tér 9. Telefon 354. Olcsó bevásárlási forrás Moldován Jenő rőfös-, divat-, kézmü- és rövidáru üzletében átalakitás miatt az összes rak­táron lévő áruk a legolcsóbb ár­ban szerezhetők be. Szives pártfogást kér Moldován Jenő. f** ■ V f modern rriss Lenke sts műterme Deák-tér földszint.

Next

/
Thumbnails
Contents