Szatmári Gazda, 1917. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-05 / 18. szám
május 5. SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal. védekezésre a petróleumot és a kátrányt ajánlhatjuk és pedig ez utóbbit nem tisztán, hanem mésszel összefőzve. A kátrány ugyanis nagyon hig, a mésszel váló összefőzés révén azonban sűrűbb és tartósabb lesz, úgy hogy — Királyhalmán tapasztaltam — a bekent törzsek és vastagabb ágakon (mert csak ezeken alkalmazzuk) az ily sűrített meszes kátrányfőzet még évek múlva, 2—3 év múlva is épen maradt. Ez a mésszel összefőzött kátrány sem teljesen meg nem keményedik, hogy lepattogjon, sem le nem folyik, hanem ott marad egy helyen és 2—3 éven keresztül biztosit bennünket afelől, hogy a vértetü azokon a helyeken, melyeket azzal bevontunk, meg nem telepedhetik. A petróleum-emulziót permetezés alakjában vagy pedig kenéssel alkalmazzuk. A kenés természetesen takarékosabb, csakhogy nagyon sokkalta többszörös munkával jár, mint a permetezés, mert hogy ha a fának csak egyes részeit kenjük meg vele még fakadás előtt, úgy járunk, hogy éppen a legelrejtettebb vértetüfészkek kerülik ki figyelmünket és azok maradnak kenetlenül, ahol legjobban kitelelt a vértetü és azokat kenjük meg, melyek nagyon szabadon vannnak és ahol a vértetü egy része a téli időjárás behatása alatt amúgy is elpusztult. Azért tehát, ha bekenjük is a fát ezzel a hígított petróleum-emulzióval, akkor is az egész fát végtől-végig, annak minden ágát, minden részét végig be kellene kenni Ez a magastörzsü vagy öregebb fán, melyeknek koronája nagy, kivihetetlen még rendes időben is, mikor ol. csó anyag és munkaerő áll rendelkezésünkre. A permetezés még az anyagpazarlás mellett is olcsóbb eljárás, mert biztosabb. A permetezést nem úgy eszközöljük, mint ahogy a szőlőt a peronoszpőra ellen szoktuk permetezni, hanem úgy, hogy a fának minden része, ága teljesen meg legyen fürösztve ebben a lében és hogy annak minden kis sebébe, hézagába, repedésébe — hol a vértetü egy-egy példánya lehet — behatoljon, mert ha nem igy végezzük a munkát, megint csak úgy vagyunk, mint a hiányos kenéssel, vagy mintha semmit sem csináltunk volna. Segítségünkre lehet ebben a munkában az is, hogy ha az ollót nem sajnáljuk és amennyiben a fák koronája megengedi, amennyire csak lehetséges, kiritkitjuk a koronát, hogy kevesebb pirme- tezni valónk legyen A ritkítással nemcsak azt nyerjük, hogy kevesebb anyaggal kezeljük fáinkat, de azt is, hogy a fák koronája levegősebb, szelősebb is lesz, ami a fának és gyümölcsének fejlődésére is kedvező, de hátráltatja magát a vértetüt fejlődésében, mert tudjuk azt, hogy a vértetü a meleg, fülledt levegőt szereti. Mennél sűrűbb a fa koronája, annál jobban szaporodik benne és mentői jobban járja a levegő, mentői jobban be tud hatolni a napsugár, annál kevesebb a vértetü, annál lassabban, nehezebben tud benne szaporodni és anná| kevesebb fáradsággal óvhatjuk meg azontúl is a fát a vértetvek támadásától. Mert ne higyjük azt, hogy azzal a munkával, ha ilyenkor fakadás előtt a fát megpermetezzük és a törzsön lévő sebeket, ághelyeket bekentük, hogy ezzel a munka végére értünk, mert akármilyen jól megmossuk, megpermetezzük azt a fát és akármilyen jól megfürösztjük ebben a lében, óvhatatlan, hogy itt-ott egy-egy példánya ennek a kártevőnek el ne maradna, hogy itt-ott annak a tojása ki ne kerülje a veszedelmet és életben ne maradjon. Ez a kevésszámú életben maradt tojás elegendő ahhoz, hogy tavasztól őszig a vértetü lassanként elszaporodjék és mindazon helyein a fának, melyek alkalmasak arra, hogy a vértetü megtelepedjék, tanyát üssön és azt támadásaival pusztítsa és íönkretegye. Azért tehát, aki azt akarja, hogy a vértetü a fát ne pusztítsa, tönkre ne tegye, tavasztól őszig is szemmel tartsa azokat a fákat, amelyeket már télen vagy kora tavasszal fakadás előtt megpermetezett. És mindazokról a helyekről, ahol a vértetü egy-egy kis pon- alakjában újra mutatkozni kezd, azonnal, pusztítsa azt ki. Ha fáinkon időszakonkint, 2—4 heti időközben szemlét tartunk, megtaláljuk nagyrészét ezeknek a vértetü-te- lepeknek és elpusztíthatjuk őket. Nyáron nem szükséges és nem is jó permetezni, mert ezáltal kockáztatjuk a fák lombjait és a termést is veszélyeztetjük. Ilyenkor a jó gazda azt csinálja, hogy egy kis edényben készen tart petróleum-emulziót, gyümölcsfa-karbolineumot vagy egy egy kis olajat és egy kis ecsettel megkenegiti azokat a helyeket, ahol a vértetü mutatkozni kezd. Természetes, ha mindezt még oly gondosan és pontosan végrehajtjuk is, nem szabad azt képzelni, hogy egy év munkájával teljes sikert érünk el. Ha egy évben az összes védekezést tökéletesen elvégezzük és egy éven keresztül nyáron folytonosan lessük és figyeljük almafáinkat s a legkisebb jelentkezésre pontosan irtjuk a vértetüt, azért nem szabad azt hinni, hogy végeztünk a vértetü vei, mert azntán következő évben ezen védekezést újra kell kezdeni, mint ahogy a gazt minden esz- teudőben ki kell kapálni a szőlőből, nem is egyszer; és ahogy más mindenféle ellenséget, kártevőt örökké kell pusztítani. Mert a vértetü olyan szapora, hogy ha ki akarjuk pusztítani az utolsó szemig, az. csak úgy volna lehetséges, ha az összes almafákat mind kivágnánk és vagy 5—10 esztendőig nem ültetnénk almafát és akkor egyszerre hoznánk valahonnan oly almafákat, melyek a vértetütől tejesen mentesek. De akkor is csak egy bizonyos ideig tartana a dicsőség, mert az állatok már az ország belsejéből, akár más országból tovább terjednének és bejönének. Tehát csakis évről-évre teljesített munka és folytonos védekezés segít. De ez kifizeti magát, mert az alma olyan gyümölcs melyet érdemes, hogy megvédjünk minden ellenségeivel szemben.
