Szatmári Gazda, 1917. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-28 / 17. szám

2-ik oldal. SZATMÁRI GAZDA április 28. szándékát, de sok megszívlelni valót tartalmaz, azt pedig határozottan, hogy egyetlen egy gaz­dasági egyesület sem törekedett állásfoglalásánál egyébbre mint arra, hogy a gazda termelni to­vábbra is képes legyen, vagyis az árakban meg­találja számítását s befektetett tőkéje után azt a minimális hasznot, amit a lábát lógató tőkepén­zes s a téli aratás hívei minden munka nélkül elérnek. Egyesületünk, mint múlt számunkban is említettük szintén foglalkozott az idei termés árak megállapítására vonatkozó javaslattétellel s véleményét kellőleg indokolva illetékes helyre juttatta, a részletekbe bocsátkozni azonban ma még korainak tartom; annyit azonban elárulha­tok, hogy egyesületünket javaslatánál szigorúan a fenti elvek vezették s nem tévesztette el szem elől azt a hazafias kötelezettséget, melyet a föld birtoklása a magyar gazdára mint produktív termelőre ró s azt a kötelességet sem, melylyel nem termelő s reá szoruló embertársaival szem­ben tartozik. Ha az idei év termelési költségeinek ár­emelkedését venném figyelembe, akkor a ter­ményárakat oly horibilis összegekben kellene í megállapítani, mely a kenyeret teljesen hozzá- i férhetetlenné tenné; de tekintettel arra, hogy az a gazda aki csak kissé belterjesebben gazdál­kodhat, számítását részben más pruduktumá- nál is megtalálhatja, 300—1000 százalékos ipar cikk áremelkedéssel szemben 50-százalákos ár­emelés az a minimum, melynél a gazda meg­maradhat az eddigi mérvben a kalászosok ter­melésénél, de máskülönben határozottan félni lehet, hogy a jó’vőben gazdáink jórészben tar­tózkodni fognak a kalászosok tömegtermelésétől ez pedig nemcsak a jelenlegi háborús időkben, de béke idejében is elkerülendő s veszedelmes lenne. Be kell végre látni mindenkinek, hogy ma a gazdálkodás talán a legnagyobb kockázattal járó vállalkozás s igy a gazdát az ő nemzet- fenntartó munkájában fáradsága gyümölcsének, az amúgy is oly sok mindentől függő termésé­nek értékesítésénél megrövidíteni nem szabad; különben tessék számítani s bárki is, aki csak kissé ért a dologhoz és ismeri a mai termelési költségeket, belátja ha be akarja látni, hogy igazam van, a ki pedig nem akarja belátni, azt mint elfogultat felvilágosítani amúgy sem lehet. 187—1917. sz. Felhivás. rl mai túl magas tűzifa és sza! maárak, va­lamint az előbbinek nehéz beszerzése, az utób­binak pedig a gazdaságban való nélkülözhet- lensége indokolttá, sőt szükségessé teszi, hogy gazdáink magukat a cséplési idényt meg­előzőleg a szükséges szénnel ellássák. — Amennyiben azonban ennek beszerzése csak bi­zonyos feltételekhez kötötten, illetve igazolás alapján lehetséges, fellűvjük gazdáinkat, hogy a csépléshez és gőzeke szántáshoz szükséges szénmennyiséget a községi elöljáróság ut­ján igazolva, egyesületünk titkári hivata­lánál f. évi május hó 2.-ig jelentsék be. Ez alapon a szénnek beszerzése iránt a szük­séges lépéseket megtessztttcrKtsöbbx jelentke­zések figyelembe nem vétetnek. — Végül közöljük, hogy a szén szállítására vonatko­zólag garanciát nem vállalunk. Szatmár, 1917 április 19. Szatmármegyei Gazdasági Egyesület. A katonai felmentések engedélye­zésének ujoóli szabályozása. A katonai szolgálat alól való felmentés iránti ké­relem ezentúl nem magánkérvénynyel, hanem a köz­ségi elöljáróság (városi polgármester) által hivatalból és dijtatanul kiállítandó névjegyzékkel terjesztendő elő, mert a felmentés nem egyéni érdekből nyújtott kedvez­mény, hanem köz- és államérdeket szolgál. A szüksé­ges névjegyzéket a község tartozik beszerezni, A községi elöljáróság (városi polgármester) min­den felmentést kérő egyént a névjegyzékbe felvenni tartozik, tekintet nélkül arra, hogy az illető felmentését javasolja-e'vagy sem. Mindazok, akik felmentésüket kérték és a névjegyzékbe felvétettek, kívánatra a felvé­tel megtörténtét igazoló igazolványnyal látandók el. A felmentési kérelmeket tartalmazó névjegyzéke­ket a községi elöljáróságok minden hó 1-én és 15-én kötelesek továbbítani.

Next

/
Thumbnails
Contents