Szatmári Gazda, 1917. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-14 / 15. szám
2-tk oldal. SZATMÁRI GAZDA április 14 úgy a saját jól felfogott érdekét, mind pedig a közérdeket szem előtt tartja, köteles gondoskodni arról, hogy ha ennek a pusztulásnak kitett javak valami véletlennek áldozatul esnének, a tulajdonosa legalább a pénzbeli ellenértékét kapja meg, hogy hozzáfoghasson a visszaállítás, az ujjáaikotás munkájához. Gazdáinkhoz. A háború mindenkitől áldozatot követel, de egy osztály sincs annyira igénybe véve mint éppen a gazdálkodó elem. Nagyon természetes tehát, ha gazdáink megmozdulnak s igyekeznek a háború szenvedéseit, nyomorúságait enyhíteni s megpróbálják behegeszteu* a sebeket, melyeket oly sok családon ütött. Dessewffy Anrél gróf agrár életünk egyik vezére, a fenti kérdésben a következő felhívást intézte a magyar gazdaközönséghez: A magyar gaizdakozönséghez í . . Az évek óta tartó háború rendkívüli megpróbáltatások elé állítja katonáinkat, de a polgári társadalomra is rendkívüli kötelességeket ró. E rendkívüli kötelességek közé tartozik a harctéren elesetek özvegyeiről és árváiról való gondoskodás. A hadiözvegyek és árvák eltartásai még nem szabályozza törvény. Ilyen törvényhozási rendelkezés elkerülhetetlen. Addig is azonban, rnig ez irányben törvényes intézkedés történhetik, a kérdés rendezése teljes súlyával a társadalomra nehezedik és olyan égető aktualitással követel megoldást, hogy előle elzárkózni nem lehet és nem szabad. A magyar gazdaíársadalom érdekképiseieti szervei önként vállalták azt a kötelességet, mely a szóbanforgó nagy kérdés időleges megoldásánál őket ihleti. Elhatározták, hogy a mezőgazdasági lakosság hadiözvegyeinek és hadiárváinak segítése érdekében országos mozgalmat indítanak. Ennek a mozgalomnak szervezése és irányítása immár megalakult Budapesten három év tartamára a »Gazdák Hadsegélyző Országos Bizottsága“, amely bizottság az Országos Magyar Gagdasági Egyesület, a Magyar Gazdaszövetség, az Országos Központi Hitelszövetkezet, a »Hangya“ csatlakozott országos intézmények és vidéki gazdasági egyesületek kiküldötteiből áll; emellett képviselve vannak a bizottságban s ennek irányításában kiváló részt vesznek a honvédelmi minisztérium hadsegélyző intézménnyel. Az Országos bizottságnak az a célja, hogy a mezőgazdaság köréből hősi halált haltak gyámolitásra szoruló özvegyei és árvái számára segélyalapot hozzon létre s evégből adományokat gyűjtsön. Olyan formában tervezzük az adakozást, hogy minden gazda tehetségéhez képest bizonyos darab föld termését kösse le három éven át a segélyalap gyarapítására, vagy megfelelő összeget ajánljon föl. Természetesen az Országos Bizottság nem tarthatja fenn a szükséges érintkezést az ország egész mezőgazdasági közönségével. A mozgalmat tehát a vármegyei gazdasági egyesületek fogják tovább fejleszteni működésűk területén. Az Országos Bizottság tevékenységének támogatása céljából a vármegyei gazdasági egyesületek megalakítják a Vármegyei Gazdák Hadsegélyző Bizottságát s ezekre a helyi bizottságokra vár az a feladat, hogy vármegyéjük mezőgazdassgi lakosságával közvetlen érintkezésbe lépjenek s mennél többek hozzájárulását biztosítsák. Mint a Gazdák Hadsegélyző Országos Bizottságának elnöke, fölhívom és kölkérem a magyar gazdaközönséget az adakozásra. Hozájárulásra kérem fel e cél érdekéken mindazokat az intézményeket és erkölcsi testületeket, melyek a mezőgazdasági népességre támaszkodnak. A kitűzött feladat szívhez szól, mert hiszen azokat a szegényen maradt özvegyeken és árvákon akarunk segíteni, kiknek uruk és keresőjük életében a mezőgazdaság körében foglalkozott, majd a magyar föld védelmében esett el; mi sem természetesebb, mint az, hogy a hátrahagyottak már az éietsors közösségénél fogva is a mezőgazdasági népességhez állanak legközelebb s ez a kör hivatott velük szemben elsősorban az embersze- retet törvényeinek alkalmazására. Nem csökkentheti köteleségérzésünket és buzgalmunkat az a tudat, hogy a hadiözvegyek és árvák sorsáról s a felmerülő terhek általános megosztásáról gondoskodni kétségtelenül az állam feladata. Ez igaz, de viszont a kérdés megoldásánál az állam is csak a társadalom erőforrásait veheti igénybe, igy tehát közvetett, vagy közvetlen formában mindenesetre a társadalomnak kell áldozatokat hoznia. E belátás alapján készséggel kell vállalnunk az önmegadoztatást, annál inkább, mert azok, akik a haza védelmében életüket vesztették, emberileg a legnagyobb áldozatot hoztak s minden tőlünk telhető viszonzásra rászolgáltak. Éppen azért meg vagyok győződve arról, hogy a gazdatársadalom, mely minden vonalon példásan állja helyét, a segélyezés eszméjének megvalósításánál is nemes példát fog adni a magasabb köteleségérzet teljesítményeiben. Budapast, 1917. évi április hó 4-én. DESSEWFFY AURÉL GRÓF s. k. A felhívással egyesületünk f. hó 14-i igazgató választmányi ülésén foglalkozott, melyről lapunk legközelebbi számában fogjuk olvasóinkat tájékoztatni.
