Szatmári Gazda, 1917. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-27 / 4. szám
SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal. január 27. Szárnyasaim is erre a sorsra jutottak s pár nap alatt bágyadtság s elhullás kezdett jelentkezni. Beszüntettem az ilyen szemmel való etetést s ez maga is javulást vont maga után a szárnyasok egészségi állapotában. Beton-itatóvályukban állandóan ócska vasdarabokat tartok, naponta többször friss ivóvizet töltünk. Ez ivóvizet takaréktüzhelyből kivett égő közönséges faszénnel beojtjuk. A víznek ilyetén beojtására onnan vettem az inpulzust, hogy egy tapasztalt debreceni úrnőtől hallottam, hogy mikor 48-ban a muszkák Debrecenben voltak s velük megjelent a kolera is, az ottani orvosok a lakosság lelkére kötötték, hogy ojtotí viz iváshoz ragaszkodjanak. Természetesen az ember alkalmas szűrőkkel szenet, mit eltávolit e közönséges eljárással való ojtásnál italából, mig a baromfiaknál e szürőgetés felesleges fáradtság. De arra már 'lehetőségig ügyelünk, hogy a szárnyasok istállótrágyaléfélékhez ne juthassanak, sertések fürdőmedencéjéből ne igyanak. Körülbelül elértük s betartottuk ezzel, ami kívánni való s amivel a baromfikolerát távoltarthatjuk. Ehhez tegyük hozzá, hogy a baronfiak óla legyen gyakran seprett, világos, száraz és szellőztethető s el is mondtuk röviden mindazt, ami nem uj dolog, amit sokan tudnak, de amire kevés ügyet vetettünk idáig s amit fia betartunk: a legolcsóbb, a legkönnyebben kezelhető védőszert használjuk, Én legalább ezeket tartom szem előtt, (jó órában legyen mondva), dicsekedhetem vele, hogy udvaromon nem hull e vészben a baronfi, de azoknál sem, kik az elmondottakat nem tartva kicsinyes és oknélküli dolognak, úgy jártak el. Mig akik ezekre mitse hederitve, hagyták a bajt fellépni, elharapózni, mindenképpen bosszankodva nézik, hogy udvaraikon naponta 20 darab szárnyas is hull el vészben. Mándi Szabó Afiklós. A gabonaellátás kérdése a háború után. A háború utáni időkben is sokáig a legfontosabb és a legnagyobb gondot okozó probléma lesz a fogyasztóközönségnek liszttel való ellátása. Kétségtelen, hogy a háború után egyszere nem változhat meg a helyzet és még sokesztendő jó termése szükséges, hogy a mostani jegyrendszert beszüntessék a központi hatalmak területén. E rendkívüli fontosságú kérdésről a napokban érdekes, benünket is közelről érdekről előadást tartott Michaelis alállamtitkár, a berlini birodalmi gabonatársaság (nálunk Haditermény r. t.) igazgatója Berlinben. Előadásában rámutatott arra, hogy a német népnek a háború alatt kenyérmagvakkal való ellátása teljesen biztosítva van. Ami a jövőt illeti, szerinte kétségtelen, bogy a Birodalmi gabonatársaságnak a búzakészletek lefoglalását és a jegyrendszert fenn kell tartani, mert téves az a felfogás, hogy a háború után rögtön meg fognak szűnni az élelmezési mizériák és a megnyílt határokon nagy mennyiségben özönlik majd be a gabona. A háború után az ellenséges és a semleges államokban is nehezen és lassan tudják majd fokozni a termelést, úgy hogy a behozatal emelkedésére kevés kilátás van, tehát Németország a saját termelésére lesz még utalva jó ideig a háború után is. Előnyös hatással lesz az ellátásra, hogy a katonaságról nem kell gondoskodni olyan erőltetett iramban és mennyiségben, mint most a háború alatt. Michaelis államtitkár kijelentései általánosságban mireánk is vonatkoznak. Mint kizárólag mezőgazdasági államban azonban a háború után semmiesetre sem lesz olyan nehéz a helyzet nálunk, mint Németországban. Hogy a Haditermény r.-t., a gabona rekvirálása és a mai jegyrendszer fentarlassék háború után is, arról ma még korai dolog volna véleményt mondani. Különfélék. Királyi kitüntetés. Őfelsége a király Kende Zsigmond cs. és kir. kamarásnak, turistvándi-i nagybirtokosnak, egyesületünk választmányi tagjának, volt elnökének gazdasági és közgazdasági téren szerzett érdemeinek elismeréséül a bárói cimet adományozta. Őzv. Báró Vécsey Józsefné halála. A báró Vécsey családot súlyos csapás érte, hosszas szenvedés és betegség után 75 éves korában f. hó 23.-án elhunyt néhai Báró Vécsey Józsefnek, egyesületünk alapitójának és hosszú időn át elnökének özvegye, a jótékonyságából messze földön ismert főúri nő: báró Vécsey Józsefné született Dessewífy Blanka grófnő. Egyesületünket a gyász közvetlenül és mélyen érinti. A mi működésünk kezdete, egyesületünk megerősödése a Vécsey névhez van fűződve, s hogy az elhunyt főúri nő nemcsak éber figyelemmel kisérte tevékenységünket, de egyesületünk működése közvetlenebbül is érdekelte őt, mutatja az a körülmény, hogy 1884-ben belépett »lapító tagjaink sorába. Egész életét a jótékonyság jellemzi, adott, adakozott, segített ott, ahol kellett s e tekintetben elfogultság sohasem vezette. Jót tett magáért a jóért, hálát, köszönetét nem várt soha; igazi magyar főuriiTő volt, ki tudta azt, hogy a rang és vagyon nemcsak fénnyel és ünnepeltetéssel, de kötelezettségekkel is jár. A tipikus magyar főurnak, tipikus magyar hitvese volt. 15 évi özvegység után ott pihen a sárközi családi sírboltban férje mellett; nyugodtan állhat legfőbb ítélő birája elé, mert földi missziójának eleget tett. — A gyászba bo- * rult család a következő gyászjelentést adta ki:
