Szatmári Gazda, 1917. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-20 / 3. szám

4-ik oldal. szatmári gazda január 20. végző munkás szükségletéről van szó, akik részere 14 kgrammos átlag állapítható meg. Minden megállapítás aug. 15.-ig van számitva s ezzel el van érve az, hogy a gazdaközönség a megál­lapítási idő vége felé — júliusban — már az uj termés­ből vehet előleget. Mezei munkásokra gazdasági szükséglet címén terményt visszatartani nem lehet, mert ezek a nsunká- j sok (napszámosok) saját lakhelyükön fel vanak véve ellátásra. Ezzel szemben azonban, tekintettel arra, hogy a polgári lakosság nem elegendő a mezei munkák elvég- i zésére és e czélból a gazdák hadi fogoly vagy katonai munkás osztagokat lesznek kénytelenek igénybe venni, nem kifogásolható, ha e címen kiszámittatik, hogy egy gazdaságban hány emberből álló munkásoiztag lesz szükséges és azok részére a 14 kgrammos kvőta, még pedig oly formán hogy kaszások részére 2 heti, aratók­nak 4 heti szükséglet fennhagyatik azzal, hogy a fel nem használt menyiség, mint fölösleg beszolgáltatandó. A cselédkonveció, nehogy ebből a gazda és cse­léd között ellentét származzék, a szerződés szerint teljes menynyiségben kimérendő a cseléd részére. Ha azon­ban a cselédnek szerződés szerint több konvenció jár, miat amennyi családtagjainak megfelelő fejkvóta arány­ban illeti, akkor a fölösleg nála esik rekvirálás alá. Központok név és lakjegyzéke. Annyi a központ ma már, hogy ember legyen a talpán, a ki a sok árdrágító intézmény között el tud igazodni; miután azonban mindnyájunknak bele kell nyugodni a kormány rendelkezéseiben, legjobb ha meg­barátkozunk — nem a központokkal, mert azokkal egy igazi fogyasztó sem fog soha — azzal a ténnyel, hogy Központok vanak és lesznek bőven s tgy helyesnek lát­juk gazdáinkat tájékoztatni a f. hó 9.-ig működésben levő ily szervezetekről s közöljük azoknak név és lak­jegyzékét, valamint az elnökök neveit. Bőrközpont (Nádor-utcza 12.). Elnök: Surányi Béla, igazgató: Schön Géza, Burgonyaközpont(Gerlóczy-utca 11.). Elnök: Oszt- roluczky Miklós, igazgató : Miklós Jenő. Csontközpont (Mária Valéria-utca 12.). Elnök: De- utch Antal. Czukorközpont (Mérleg-utca 9.). Elnök: Kuffner Károly báró, igazgató: Lendvai Károly. Fémközpont (Városház-utcza 10.). Elnök: Asbóth Emil, igazgató: Loosy Viktor. Gyantaközpont (Zoltán-utcza 12.). Elnök: Kollár Miklós, igazgató: Strauber Lajos. Gyapjuközpont (Városház-utcza 14.). Elnök : Weisz Fülöp, igazgató: Hefti Figyes dr. Kávéközpont(Vilmos-császár-ut 24.)Elnök: Ischőgl Henrik, igazgató: Virág Henrik. Kenderközpont (Deák Ferencz-utcza 15.). Elnök: Wimmer Fülőp, igazgató: Birnbaum László. Korpaközpont (Károly-körut 3.). Elnök: Langfel­der Ede, igazgató: Csalán József. Keményitőközpont (Mária Valéria-utcza 12.). Elnök: Kohner Adolf báró, igazgatók: Dukesz Andor és Kohner Vily báró. Központok közponfja (Zrinyi-utcza 1.). Elnöke: Surányi Béla. Kaucsuk-központ (Mária Valéria-utcza 12.). Még nem kezdte meg működését. Lenipari központ (Mária Valéria-utcza 12.). Elnök : Fiedler János, igazgatók: Morvái Izsó és Révai Jenő. Szilvaközpont (Árpád-utcza 11.). Elnök és igazgató: Strauss Antal. Ujságpapirközpont(Teréz-körut 30 ). Elnök és igaz­gató : Ágai Béla dr. Vágómarhaközpont (Andrássy-ut 21.). Igazgató: Gerő Vilmos dr.. Olaj-és zsiripari központ (Vilmos császár-ut 33.). Elnök: Kohner Adolf báró és Domony Ödön. igazgató: Szegő Béla. Központi jelleggel bírnak az átvételi bizottságok is, a melyek közül a következők működnek: Gummiátvételi bizottság (Aréna-ut 50.). Lenipari bizottság (Mária Valéria-utcza 12.). Elnök : Weisz Károly. Ócskapapir-bizottság (Zrinyi-utcza 1.). Elnök: Gratz Gusztáv dr. Ócskavas-bizottság (Zrinyi-utcza 1.). Elnök: Biró Pál dr. Sertésátvételi bizottság (Aikoímány-utcza 29.). El­nök : Rubinek Gyula, igazgatója: Serbán István. Textiilhuladék bizottság (Zrinyi-utcza 1.). elnöke: Gratz Gusztáv dr. lesz. A külföldi központok közül kirendeltségei működ­nek a fővárosban a berlini Z. E. G. (IV., Kötő-ut- cza 8.) és a német Burgonyaközpont (Zrinyi-utcza 9.) „Méhészeti Hetilap* címen hetenként megjelenő szaklapot indított Méhész Jenő, ki mint általánosan el­ismert méhész, a méhészet terén előkelő pozíciót vívott ki magának. A lap szakszerűen, de egyszersmint úgy foglalkozik a méhészettel, ezzel a legkevesebb költséget igénylő és szép jövedelmet biztositó gazdálkodási ág­gal, hogy abból még a laikus is megtanulhat méhész­kedő. Gazdáink pártfogásába ajánljuk e lapot, mely változatos tartalom mellett kellő csínnal is jelenik meg. Előfizetési dij félévre 5 kor. Szerkesztőség és kiadó­hivatal : Tiszacsécse (Szaímármegye, posta Tiszakóród), hova az előfizetési pénzek küldendők. Felelős szerkesztő: Vüágossy Gáspár egyl. titkár. Szerkesztő: Riszdorfer Imre. Lapkiadó és kiadóhivatali főnök: Szász Ferencz. Sárköz* és Szász Északkeleti Könyvnyomdája Saatmár-Németi (Zárdával szemben).

Next

/
Thumbnails
Contents