Szatmári Gazda, 1916. (8. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-26 / 9. szám

8-ik oldal. SZATMÁRI GAZDA február 26. btugonyaföldnek és pedig első részletet a burgonya­ültetés előtti napokban, a másodikat az első kapálás­kor a sorközökbe kissé lemélyitve, de sehol sem a zöld növényzetre szórva. A burgonyatermelés jelentősége a jelen háborús viszonyok között a hadsereg ellátásánál is a szokottnál nagyobb fontossághoz jutott. Mindenesetre igyekeznünk kell e téren elérni azt, hogy ne szoruljunk burgonya­behozatalra e téren, mert sajnos, mi évente átlag több mint egy fél millió métermázsa koraérő burgonyát ho­zunk be Délausztriából és Olaszországból. A koraérő i fajták belterjesebb míveléssel ezt a behozatalt a legje- i kntéktelenebbre apaszthatnák. E tekintetben a mi dia­dalmas német szövetségesünk e téren is jó példát nyújt, mert burgonyaszükségleteit még a kora érőkből is belföldi termelésével teljesen fedezni tudja. A burgonyafogyasztás egyébként már azon okná fogva is kiváló jelentőséggel bir, mert a burgonyában levő szerves anyagok 10 százalékkal több emészthető részt tartalmaznak, mint a búza- vagy a rozsliszt. Most bekövetkező termelési állapotaink berendezésénél tehát arra kell különös hgyelemmel lennünk, hogy a lakos­ságnak és a hadseregnek mindennapi kenyeret adó ka­lászosok fokozottabb termelése mellett a burgonyater­melésnek s ez utóbbinak keretében a jó koraérő és ér­tékes fajták növelésének az eddiginél nagyobb tért nyis­sunk, annyival is inkább, mivel a legnehezebb életvi­szonyok közt is a burgonya mindenkor a legolcsóbb, de egyben a legkeresettebb és tömegeinél fogva is a jól jövedelmező élelmicikkek sorában első helyre tehető. Gyulay Károly. Felelős szerkesztő: Világossy Gáspár egyl. titkár. Szerkesztő: Riszdorfer Imre. Lapkiadó és kiadóhivatali főnök: Szász Ferencz. Burgonyát veszek kisebb és nagy mennyiségben. Cim a kiadóhivatalban. Használt, de teljesen jó karban levő gözekék legkényelmesebben beszerezhetők Jaulusz I. János gazdasági szaktanácsos irodája utján (Budapest U. Margit körút 31—33.) Egyesületünk heremagtisztitó raktára Szat- már, Petöfi-utca 19. számú ház (Farkas Antal d-r. ügyvéd tulajdona) pincehelyiségeiben. Beje­lentések az egyesület titkári hivatalához (Deák­tér 23. városi bérpalota) intézendők. Kender- és napraforgó vetőmagot keres az egyesület titkári hivatala. Keresek kertészt ki konyha és virág kerté­szetben valamint a gyümölcs termelésben jártas. Teljes felvilágosítást nyújt e lap szerkesztősége. Eladó 6 drb három éves mangalica tenyészkan Hiripen Papp Dezsőnél.____________________________ Szénát és szalmát keres a hadvezetőség na­gyobb mennyiségben megvételre közvetlenül a termelőknél, kisebb mennyiséggel rendelkezőktől! összehordva egy helyen történnék az átvétek Részletes tájékozással egyesületünk titkárt hiva­tala szolgál. Igen tisztelt vevőinkhez! Tisztelt Gazdaközönség! Szives tudomására hozzuk, hogy a lóhere, lucernamag tisztifását arankamentesitő gépeinken már megkezdettük s önköltségi árban a tisztítást az igen tisztelt Gazdaközönségnek eszközöljük! Ajánljuk elsőrendű ólomzárolt lóhere, lu- cernamagvainkat, eredeti északnémet legma­gasabb csiraképességii répamagvainkat, arankamentes komocsinmagot, tavaszi ve­tőárpát, zabot. Nagybecsű megrendelésüket kérjük kiváló tisztelettel ifj. Freund Sámuel és Fia, Szatmár 1 Hadi Termény Részvénytársaság Bizományosi a földmivelésügyi minisztérium Szatmármegyei ínség-vetőmag szállítója. Tenyészbika © O eladás. © © KLEIN ANDOR tunyogi gazdaságában (v. áll. Györtelek) 1 drb 3 éves, 9 drb 2 éves magyar fajú és 2 drb 2 éves pirostarka tenyészbika eladó. Gál Jenő mérnöki irodáját Szatmáron, Bercgényi-utca 33. szám alá helyezte át. Tele­fon szám: 189. »Északkeleti Könyvnyomda« Szatmár.

Next

/
Thumbnails
Contents