Szatmári Gazda, 1916. (8. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-26 / 9. szám
február 26. ; SZATMÁRI QAZDA 3-ik oldat. búza beszerezhető nem lenne — németországi búzának küldését kértem, mit az igazgató készséggel meg is ígért. Ezekben számoltam be röviden egyesületünk vezetőségének a jan. 26.-án tartott ig. vál. ülés határozatai alapján tett intézkedéseiről. Kérem ennek tudomásul vételét. * * * Titkár jelentését a megjelentek örömmel és egyhangúlag vették tudomásul s ezután Világossy Gáspár előterjesztette azt a javaslatot, mely alapján az egyesület az idei aratást biztosítani reméli. A javaslat szószerint a következő; Ami egyesületünknek egyik fontos feladatát képezi t. L. a f. évi mezőgazdasági munkálatok elvégzése érdekében megteendő intézkedések mikéntjének és módozatainak megállapítása rövid előterjesztésünket a következőkben van szerencsém megtenni: Osztassák be a vármegye a cél megvalósítása érdekében lehető apróbb körzetekbe, melyek mindenikébe egy, a közügyért lelkesedő agilis egyén lenne megválasztandó a ki egyesületünkkel és a közigazgatási hatóságokkal állandó összeköttetésben állva, a kormányrendeletek és a gazdaérdekeket képviselő testületek által lefektetett irányelvek szigorú betartását a helyi viszonyok ismertetésével párosítva, hazafias kötelességének ösmeri a köz érdekében minden lehetőt megtenni. Mielőtt a körzetek megalakítására és az irányitó bizalmi férfiak megválasztására rátérnénk, szükségesnek tartom egy pár fontos irányelvre rámutatni, melyek a dolog természetéből folyólag állandóan szem előtt tartandók. 1) Figyelembe veendő első sorban, hogy az illető körzet munkaereje arányban áll-e a bevetendő területek nagyságával, mert első sorban fontos lépés, hogy a lehetőségig minden arravaló területet bevessünk. 2) Az elmaradt őszi vetést nem szabad kapás növényekkel pótolni, mivel a többlet munkaerőt igényel mi a mai viszonyok között nem biztosítható. 3) Gondoskodás történjék az iránt, vajon van-e megfelelő munkaerő a rendes mennyiségű kapás növények megművelésére, a takarmány növények betakarítására és aratásra. Amennyiben nem volna, hadifoglyok ide- jébeni megszerzése iránt a lépések megteendők. Az esetleges munkaerő hiány pótlására gazdasági gépei beszerzésének gondolatával meg kell gazdaközönségünket baráikoztatni, a gépek beszerzésének megkönnyítése a gazd. egyesület feladatát képezi. Ily gépek vásárlására már csak azért is rá leszünk utalva, mert a mintegy 750 ezer hadi fogolyból, melynek jelentékeny része ipari vizszabályozási s más célokra van felhasználva oly kevés kerül a mezőgazdasági munkára való kiosztás alá, hogy az a hadbavonulás által elvont gazdasági munkaerőnek csak egy elenyésző hányadát képezi. Nem áll módomban itt statisztikai adatokkal kimutatni, mily nagy számot tesz ki vármegyénkben a hadbavonuitak össze- sége, bárha a mait évben épp ily célzattal bocsátottunk ki egy körlevelet a községi elöljáróságokhoz, j azonban erre megfelelő számban választ nem kaptunk és így egy általános kép nem volt alkotható ^vármegye ! mai helyzetéről. 4. Figyelemmel kell végül azon sajnálatos körül- ' rnényre lenni — mely több helyen tapasztalható — \ bogy egyes gazdák, bár van megfelelő munkaerejük, : földjük egy részét műveletlenül hagyják, azt nem vetik be, csupán kényelemszeretetből s mert helyzetük nem \ kényszeríti rá parlagon tartják, viszont némelyek ingatni lanaik nagyságához mérten fölös igavonó erővel rendelkeznek de mason, ki kedvezőtlen helyzetben van segíteni nem akarnak. Mindezeknél az összes rendelkezésre álló eszközzel, ha kell a hatóság közbejöttével kell : odahatni, hogy közmunkaszerüleg tegyenek eleget azon 1 kötelességüknek, mit ma a legfelsőbb érdek: a haza érdeke megkiván. Tudatjuk, hogy nehéz munka s nagyfeladat vár azokra, kik, a gazdasági egyesület által megválasztandó bizalmi állásokra vállalkoznak, de azon meggyőződésben vagyunk, hogy ez nem fogja őket visszariasztani, sőt önzetlen működésük tudatában s az elérendő siker reményében mindent el fognak követni, hogy az itthon- maradottak nagy gazdasági háborúját kellő eredménynyel vívhassuk meg. Ezután a körzetek összeállítására és az egyesület által felkérendő vezető egyéniségek megválasztására tért át az ülés, a mely munkáról elismerésre méltó jóindulatot és pártatlan jóakaratot tanúsított Bodnár György kir. tanfelügyelő, a ki biztosította a tanítói kar közreműködését ebben a fontos kérdésben. Ezután a választmány rendestagul felvette Ujházy Mihály mi- kolai földbirtokost s az ülést elnök bezárta. Felhívás. Felkérjük gazdáinkat, akik taifaszi vetőmagvakot rendeltek és azoknak árát az előirt időben be küldötték, szíveskedjenek a vármegyei gazdasági egyesület titkári hivatalát értesíteni megkapták-e a vetőmagot, vagy nem, hogy a titkári hivatal esetleg a szükséges intézkedéseket még ideje korán megtehesse. Szatmár, 1916. február 23. A vármegyei gazdasági egyesület titkári hivatala.