Szatmári Gazda, 1916. (8. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-19 / 8. szám
február 19. SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal Az Így elkészített bor jóval erősebb lesz az előbbinél és mennél tovább áll, annál jobb. A baromfi gondozása télen. Akinek módjában áll, hogy baromtiólját hozzáépíthesse a marhaistállóhoz, az könnyen elérheti, hogy a baromfiólban állandó és kellemes legyen a hőmérséklet. Mindössze a falon kell egy ablaknyi nyílást vágni, mely ráccsal látható el. Ha a baromfiólnak összeépítése az istállóval akadályokba ütközik, vagy ha az ól könnyen van épitve, más módon kell a kellő hőmérséklet fenntartásról gondoskodni. Így lehet kettős falat huzni, vagy a falat betéttel ellátni. Az ól fűtése elkerülendő és legfeljebb csak kivételképpen igen nagy hidegben történhetik. Eléggé biztositja a meleget többek közt az alom is, ha 10—15 centiméter lótrágyát és e fölé tőzeget szórunk a padlóra. He elég magas az ól, célszerű ideiglenes közbülső tetővel ellátni, körülbelül két méter magasan a padlótól; ez is köti a meleget és a melegebb idők beáltával ismét eltávolitható. Az etetésnél pótoljuk mindazt, amit az aprójószág a szabadban találni szokott. A lágytakarmány (gőzölt buzakorpa zúzott burgonyával és husliszttel keverve) melegen etetendő, a szemestakarmányhoz kukoricát lehet keverni. A zöld takarmány pótlására répát vagy káposztát lehet felakasztani oly magasságban, hogy egy kis mozgással elérhesse és csíphesse a jószág. Nem kell túlságosan korán a szabadba engedni a baromfit, inkább csak a késő délelőtti és déli órákban, nehogy a fagy kárt okozzon az állományban. Kellő gondossággal ápolva mentek lesznek a baromfiak a betegségtől és bővebb tojáshozammal kárpótolják a gondozásukkal járó csekély fáradtságot. A tengeri csutka. Az évnek ebben a szakában a tengericsutka takarmány kérdése aktuálissá vált. Minden takarmányt meg kell most becsülnünk s igy a tengericsutkát és tengeri- szárat is. A tengericsutkában van valamelyes fehérje (több mint a zabszalmában), csekély zsir, ezen meny- nyiségek azonban takarmányozási szempontból elenyészők. A tengericsutka tápértéke kétszeresen haladja meg a közönséges szalma tápértékét s alig marad alatta a búza-, rozs-, és árpa-polyvának. A tengeri- szár tápértéke szintén közel áll a tengericsutka tápértékéhez. Ámde a marha nem igen fogyasztja a tengeriszárat, még kevésbbé a csutkát. De ha fel is enné, gyakorlatilag nem sok eredményt érnénk, mert ezen anyagok zsirtermelőképességében csalódnánk. Hogy az egész szálú szalma, fel nem aprított tengeriszár, stb. takarmányozása aránylag gyengén érvényesül, annak sokféle oka van, csak egy okkal foglalkozzunk és ez a rágás. Az egész szalmának, tengeriszárnak rágása annyi állati erőt von el az állattól, hogy jórészt reá megy az egész táplálék. Hiszen az állati szervezet is olyan gép, mint akármilyen más; minden mozdulat erőbe, melegbe és végeredményben zsírba kerül. Kísérletileg bebizonyosodott tény, hogy a szálas, tehát erősen rostos takarmány felaprózása lehetőleg pelyvanagyságban érvényesül a legjobban. Pénzben kifejezve pl. a tengeriszár jól összetépett alakban 54 százalékkal nagyobb értékű takarmányozási szempontból mint az egész szár. Ha tehát 1 métermázsa tengeriszár- takarmány egy koronát ér, felaprózva már egy korona 54 fillérért fizetjük. Ez a jelen viszonyok között nagyon sokat jelent, mert a jól megdarált tengericsutka vagy jól összetépett tengeriszár takarmányértéke kétszerese a közönséges szalmának. A szalmának mai ára pedig eléggé ismeretes gazdáink előtt. A tengericsutka és tengeriszár őrleményt bele kell keverni más takarmányba, de még célszerűbb, ha melasszal itatjuk fel. A »elász tudvalevőleg körülbelül 50 százalék cukortartalmú cukorgyári hulladék és az ezzel való takarmányoztatás rendkívül becses és elterjedt mindenütt, de főként Németországban. A rendes melász zsirképző értéke meghaladja a rozs vagy finom buza- korpa értékét. Tengericsutka őrleménnyel vagy aprózott tengeriszárral felitatva, kitüuő takarmány. Védekezés a cukorhiány ellen. Minden fogyasztónak élénk emlékezetében lehet az elmult évben időnkint fellépett cukorhiány. Ennek a hiánynak az oka mindenki előtt ismeretes, a répatermelőgazdák ugyanis a cukorgyárak szükkeblüsége folytán az elmúlt évben 50 százalékkal kevesebb répatermő területet vetettek be. A gyárak viszont a nyersanyag hiánya és a termelés költségeinek nagymértékű emelkedése folytán szintén korlátozzák gyártási üzemüket. Kevesebb cukor készült Magyarországon, tehát annak természetszerűleg felment az ára, holott mindent el lehetett volna kerülni, mert hiszen a cukortermelés növelése inkább a gyárakon múlik, mint a gazdákon. A gazdaközönség a múlt évben is szívesen vetette volna be a répatermő területeket, ha a termeléssel járó költségeket a répát átvevő gyárak kiegyenlítették volna. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület figyelmeztette is a gyárakat, hogy a maguk érdekében emeljék a répaátvételi árakat. Ez a törekvés azonban hajótörést szenvedett a cukorgyárak hibás üzleti politikáján és rövidlátásán. Azóta sokat változott a dolog. Legkese- rübben kétségtelenül a cukorgyárak csalódtak. Fele annyi cukrot tudtak produkálni, mint a mennyit produkálhattak volna, holott a cukor-
