Szatmári Gazda, 1915. (7. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-02 / 40. szám

4-ik oldal.

SZATMÁRI GAZDA

október 2.

Nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy ez a csávázásmód mihden más csávázásmódnál olcsóbb, — sőt annyira olcsó, hogy annak költségei alig számba- vehetök. Egy kilogramm formalin ára a Magyar Mezőgazdák Szövetkezeténél Budapest, Alkotmány-utca 185 korona, vagyis 3 hektoliter csávázó oldat mindössze 185 fillérbe kerül. Ez a folyadék kb. 10 hl. búza csá- vázásához elegendő, vagyis egy hl. búza csávázása 18 és fél fillér ára formaiint igényel.

A formalin hazai gyártmány s abból bőséges mennyiségek állanak rendelkezésünkre. Megemlitendő még az is, hogy Németországban évek sora óta általános elterjedtségnek örvend a íormalincsávázás.

Ezek után önként kínálkozik az a kérdés, hogy ha ez a szer oly olcsó és jó, vajon miért nem ajánlottuk azt már korábban a magyar gazdaközönség figyelmébe?

Válaszunk: azért, mert e szer kezelése óvatosságot igényel, vagyis szigorúan be kell tartani azt a szabályt, hogy 300 liter vízbe pontosan 1 klg. formaiint öntsünk. Nálunk a csávázó oldat elkészítése többnyire a béresgazdára bizatik, aki túlbuzgóságból rendesen erősebb oldatot készít, hogy „jobban használjon.“ Ezt meg lehet tenni a rézgáliccal, mert ha abból a kívánatos 1 százalékos oldat helyett 2 vagy 3 százalékos -oldatot használunk is, legfeljebb anyagpazarlást végzünk, de lényegesen nem ártunk a búza csirázóképes- ségének, Ha azonban a formaimból készítünk erősebb oldatot a fentemlitettnél, akkor a mag csirázóképessége erősen szenved, sőt teljesen meg is ölhetjük a magot.

Aki tehát formalinnal csáváz, az ne bízza az oldat elkészítését béresgazdára, hanem legyen jelen maga is és ügyeljen arra, hogy 300 liter vízhez tényleg csak 1 kg. formalin adassék.

Végül még azt jegyezzük meg, hogy legújabban többféle csodaszert ajánlanak csávázásra a rézgálic helyettesítésére. A napilapokban és szaklapjainkban is ügyesen helyeznek el tárgyilagos látszatu közleményeket e szerek dicséretére. Felhívjuk a gazdaközönség figyelmét, hogy az e fajta ajánlásokat fartózkodólag fogadja.

A borárak emelkedése.

Megbízható értesüléseket kaptunk arról, hogy némely borvidéken már most 60—70 fillért fizetnek elővételben a must literjéért. Ebből első sorban arra is lehet következtetni, hogy az idén kevés bor terem minden ellenkező híresztelés dacára, — a második következtetés pedig az, hogy a bortermelés nagyon megdrágulhatott, ha már a termelőnek is van merészsége termékéért ilyen igazán szokatlanul nagy árakat kérni s azokat meg is kapja.

Lássuk hogy áll a helyzet. Ami az első következtetést illeti, azzal röviden végezhetünk. Elő kell keresni a földmivelésügyi minisztériumnak hivatalos termésjelentését. Ez mindig megbízható volt s most is annak tekinthetjük. E jelentés szerint azokon a borvidékeken,, ahol a tömegfogyasztásra szolgáló borok túlnyomó nagy része terem, az idén — ha csak szüretig csuda nem történik — legfeljebb gyenge közepes, de legtöbb helyütt gyenge, vágy rósz termés várható. Egy-két hegyvidéken számíthatnak közepes termésre, jóra sehol. Aki ért a borhoz, az tudja jól, hogy ez mit jelent. Ha tehát ilyenformán kevés lesz a bor — szinte természetes, hogy az ára is emelkedjék.

De nem csak a kereslet, hanem a termelés szempontjából is indokolt a borárak szokatlan emelkedése. Mibe kerül ma a szőlőművelés? Még a termelő előtt is érhetetlen, hogy a várható haszon reményében hogy lehetett annyi pénzt kockáztatni? A tavalyi rossz szürettől eltekintve kezdődött a kiadás 5—6 koronás nyitási, metszési, kapálási napszámmal, A második kiadás a 6—8 koronás töltögetési, első, második, harmadik permetezési napszám, ami sok helyen felment 10—12 koronára is, főleg oly helyeken, ahol a nyári szántóföldi munkák idejére maradt a szőlőgondozás munkája. Beszéljünk-e a 3—4 koronás kilónkénti rézgálic-árakról, vagy ami még ennél is rosszabb, a rézgálic hiányáról, ami egyenesen sírásója volt annak, hogy az idei bortermés a legtöbb helyen kielégítő legyen? Egy szóval a szőlőművelés amúgy is költséges voltát tekintve az idén talán az járt legjobban, aki rábízta a természetre a szőlő gondjait. Ha terem jó, — ha nem terem, még jobb, legalább megspórolom a szüretelési költségeket. (Ez se lesz kicsi.) Aki igy gondolkozott — legjobban járt, de ezt csak az tehette, akinél a szőlőtelepítéssel járó nagy befektetés csak mellékes kérdés volt, — akinél a szüret nem exisztenciális kérdés. Hány bortermelő van ilyen,?

Újabban a hadvezetőség is vásárol sok bort. Ez szintén fokozza a keresletet. Ezt sem lehet hibáztatni, mert hiszen a bor békés polgári foglalkozás közben inkább luxus-cikk, — a harcoló katonánál azonban energia növesztő s elismert tápláló szer. Százszor jobb a pálinkánál, amit úgy látszik kiküszöböltek nagyrészt a harcterekről. A polgári fogyasztó nyugodjék tehát bele abba is, hogyha a termelés körülményei folytán megdrágult bor igen jelentékeny része oda jut, ahol szükség van rá s ha esetleg ez is hozzájárul a bor dráguláshoz, viseljük azzal a künnyü szívvel, amivel a cipő drágulását viseljük, vagy a tintáét. Kevesebbet iszunk, kevesebbet írunk, kevesebbet járunk fölöslegesen.

Mi fogyasztók — azt hiszem nem is fogunk tiltakozó körmeneteket rendezni a borárak drágulása ellen. Elég baj azonban, hogy az árak drágulása miatt első sorban a borüzérek jajdultak fel. Az elégedetlensé