Szatmári Gazda, 1915. (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-04 / 36. szám
4-ik oldal. SZATMÁRI GAZDA szeptember 4. ségosan magokat, mert az ügyes kis hadnagyok kivirágozzák — srapnel hüvely virágtartókban — a kicsi palotájokat és biztosan sokkal szebbeket álmodnak benne, mint a szigorú ezredes bácsik, az ő „nachtkaszlis“, két lócás jégvermökben. Na de háború, háború! Ez is szép ám, mikor a semmiből csinálják a derék pionierok! Mentünk tovább, futó árkokban s ahol elágazik az ut, az ágazat közepén másfél-ember magasságú kerek »virág ágy“ fogadott, természetesen a rét gyepe csupán benne. — Minek ez a gömbölyű virágágy féle? kérdém. — Ez azért van — magyaráz komolyan a nagy- bajuszu bronz érmes katona — hogyha ágyú golyó jön, az ne seperhessen végig, de ha pár embert leüt, megakad ebben a földgátban. Azért van ilyen cikk-cakkosan is vágva a lövész- árok és nem egyenesen, mert igy a föld-falban megakad a golyó, az ágyúgolyó és nem tud nagy kárt tenni. Csakugyan nagyszerűen készült az árokban a kis »padka“ — földből van kivágva — 4—5 ember számára. Oda felállanak; előttök a föld fal, ember magas- ságnyira; a fal tetején kis bemélyedések vájva és deszkával négyszögben, alól, felől és két oldalt kibélelve, ez a lőrés, ide jön a puska. A minő széles a padka, olyan széles tető borul a föld falra, két oldalt szintén kiálló föld rész és igy három oldalról fedve van a harcoló katona, a negyedik, fedetlen oldal a tulajdon harctere és innen nem kell félnie a golyótól. Az oldalfalak mellett fut tovább az árok, szintén igy, 5 emberre lőrés, aztán újra görbül a vonal, annak az oldalfala mellett. Ez a tüzvonal, azaz rajvonal. Beljebb a kötözőhely, szintén egy nagy veremszerü helyiség, óriás »asztal“ a közepén, hogy két ember egyszerre ráférjen, mert itt J két doktor tartózkodik rendesen. Tovább megyünk. Jön j a »tiszti kaszinó“. Egy nagyobb helyiség, közepén hosszú „asztal“, , két oldalt, két pad. Mindnek a Iába földbe vert karók. De azért vig poharazás járhat itt egy-egy diadalmas csata után . . . Az árkokba itt-ott, apró, földbe vájt lépcső vezet föl a földszinére, itt felfutnak olykor az őrök, hogy szétnézzenek s hamar leszaladnak vissza, a »takarásba*, mielőtt az ellenség „vizit kártyáját* leadta volna. Miután bejártuk az összes árkokat és kellőkép megborzongtam a rozsdás, összelőtt, törött puskáktól, ami mind a harctérről került ide és bekandikáltam még egy ponyván is, ami egy kis földbe vájt lyukat takart, hol a „zászlós* ur és hadnagy ur szokott vigyázni a „rendre“, hogy a „legények* „jól dolgozzanak“, feljöttünk a rétre egy olyan kis lépcsős feljárón. Ide vezető utunk mellett egy szépen hantolt sirt láttam. — Ha nagyon lő az ellenség és nem lehet kimenni a takarásból, ide temetjük el a halottakat. Szépen bele volt vájva a sir a tábor felé eső földfalba, körül hántolva, kis kereszt rajta s a kereszt mellé ásó szúrva. — Ilyen jeleket csinálunk — mondta a vezetőm — az elesetteknek, ez utász volt; ha baka esik el, akkor a bajonettre tüzzük a sapkáját. A sir drótsővénnyel volt körülkerítve, nehogy „letapossák“. Fent, a mezőn, megnéztük a drótsövényt. Ez kétféle. Vagy a front előtt húzódik, mint rendes kerítés — köztereken láthatók igy a kis kertek elkerítve — vagy olyan, amit a front háta mögött csinálnak meg, ha nagyon lő az ellen és nem lehet künt a tüzvonal előtt dolgozni, éjjel kiviszik — két ember 1—1 darabot — s a lövészárkok elé teszik teljesen készen. Ez utóbbi olyan, mintha nagy „kecskelábakat“ óriás pókok, vas szálakkal befonnának. Borzasztó lehet ezen átvergődni. A drótsövényen mindenütt kis csengők láthatók, hogyha az ellenség csak hozzá ér, már mindjárt hirt ad róla. A kis csengők nagy részét konzerves pléh dobozból csinálták. Bámulatos a katonák leleményessége. Ha el is vágja az ellenség a drótsövényt, még akkor sem jut ám mindjárt a lövészárokban: aknák és farkasvermek állják útját. A farkasvermek nagy gödrök, gályákkal födve, a I mélyén mindegyiknek hegyes karó. Megborzadtam. A hős észrevette. — Minket sem várnak odaát kaláccsal . . . mondta csendesen . . . Az aknák kis földbe vájt lyukakban vannak elhelyezve. Az aknából hosszú zsineg visz az őrig. Az őr, tüzvonal előtt egy kis gödörben áll és vigyáz, a legkisebb neszre is s az aknának a zsinórja hozzá vezet. Ha az ellenség betör, akkor megrántja a zsineget,, ezzel az elzáró szöget kihúzza az aknából; a gyújtó zsinór a füvön össze-vissza terül el. Most elég csak egy kicsit rálépni a gyújtó zsinórra, abban a pillanatban felrobban az akna s vele az ellenség is egy bizonyos területen. Ilyen akna persze sok van és lehetetlen elkerülni még nappal is, nemhogy éjjel, sötétben lehetne. Láttunk még földalatti aknát is, mely alagutszerüen vezet, mindenütt az ellenséges árkokig. Ha oda érnek szerencsésen, akkor ott ember, dekkung, sőt még a hegyoldal is a levegőbe repül, mint ez a tavasszal a Kárpátokban is gyakran megtörtént. Bámulatos katonáink haláltmegvető, nyugodt, öntudatos hősiessége. A tavasszal kaptam hirt ilyen „robbantásról“, milyen büszkén, milyen nyugodtan irta meg
