Szatmári Gazda, 1915. (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-24 / 30. szám
SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal. hatja el, akik a 2072—1915. M. E, számú rendelet 6. §-a alapján vásárlásra vannak jogosítva. Tilos az e §. első bekezdése alapján vásárolt gabonáért az ott említett kereskedőnek (fogyasztási szövetkezetnek) a tovább eladásnál olyan árat felszámítania, amely habár a hatóságilag megállapított legmagasabb árat nem is haladja meg, mégis aránytalanul magasabb az általa a termelőnek fizetett árnál. Aki a jelen §. rendelkezéseit megszegi, az ameny- nyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik — kihágást követ el és az 1912. LX1II. t.-c. 15. §-ának 2. bekezdésében megjelölt közigazgatási hatóság által az 1914. L. t.-c. 9. §-a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Az e kihágás miatt jogerősen elitéit elveszti a jelen §-on alapuló vásárlási jogosultságát. A fogyasztási szövetkezeteknek az a joga, hogy a 2072—1915. M. E. számú rendelet 6. §-a értelmében nyert engedély alapján és annak korlátái között saját tagjaik élelmezésére a termelőtől vásárolhassanak, érintetlenül marad és ilykép vásárolt gabonakészleteikről az előbbi bekezdések szabályai nem vonatkoznak. 4- §• Ez a rendeiet kihirdetésének napján lép életbe. Hatálya a mennyiben ez a rendelet a magyar szent korona országainak egész területén hatályos törvényben szabályozott jogviszonyokra vonatkozik, Horvát-Szla- vonországokra is kiterjed. A Horvát-Szlavonországokra kiterjedő rendelkezéseket, amennyiben végrehajtásuk nem a központi kormányt illeti, ott a bán hajtja végre. Amennyiben ez a rendelet oly jogszabályokra utal, amelyeknek hatálya Horváth-Szlavonországokra nem terjed ki, helyettük ezekben az országokban az ottani jogszabályok irányadók. Budapest, 1915. évi julius hó 13. napján. G-róf Tisza István s. k. m. kír. miniszterelnök. A kiéheztetési politika csődje. A földmivelésügyi minisztérium legutóbb kiadott termésbecslése, a benne foglalt számszerű adataival válasz az angoloknak ördögi tervükre, arra a tervre, a melylyel a szövetséges államok lakosságát a kiéheztetésnek akarták martalékul dobni. Ez az irtózatos terv a legteljesebben csődöt mondott, az emberi gonoszságnak azt a hihetetlen perfid törekvését megbuktatta az isteni gondviselés mellett főképp a magyar barázda. Ez az itthoni lövészárok, az itthoni védőnk, a melyben az immár egy év óta dúló háború alatt kevesebb munkaerő nagyobb munkateljesítményt végzett, mint bármikor a békének csöndes idejében. Igazi nagysága ennek a munkának csak akkor mérhető meg, ha számbavesszük, hogy az emberi munkának a mezőgazdaságban kiegészítő része, a földmiveléshez tartozó állatállomány is legalább ötven százalékban hiányzott. És ily keserves munkaviszonyok között is a magyar földmives nagyobb területet tudott bevetni, tud learatni és betakarítani, mint rendes időkben. El nem halványulható dicsősége lesz ez mindenkor a magyarnak. De a mint a Höfer-jelentéseket nyugalommal, higgadt ítélettel kell fogadni, a belső harctérnek ezt a sokat mondó jelentését is minden elfogultság nélkül kell megítélni, mert csakis igy van annak igazi értéke. Tartózkodni kell attól, hogy az ország akár kint, akár bent a hivatalos jelentésben foglalt termésbecslés adatainál fogva úgy tüntessék fel, mintha Magyarországon a háború második esztendeje a boldog emlékezetű tejjel-mézzel folyó Kánaánt teremtené vissza. Optimista szemüvegen nem szabad az idei termést vizsgálni, mert ez tuiajdonképen csak normális idők viszonyainak felel meg, azoknak az időknek, a mikor Galicia és Bukovina termő terület volt, a mikor a vámterületnek búzában és rozsban négy millió métermázsát meghaladó kivitel állott rendelkezésére. És vegyük hozzá, hogy most még julius végén vagyunk s igy számolni kell azzal is, hogy a termést még mindig veszedelmek környezik. Ebben a helyzetben csak az bizonyos, hogy sokkal kedvezőbb a helyzetünk a tavalyinál, de vegyük számba, hogy a múlt esztendő igazán ínséges volt. Bizonyos, hogy a fogyasztást mind a két, sőt a három területen kedvezőbb módozatok mellett lehet fedezni, mint tavaly, de bőségről szó sincs. Ez a termés nem szüntette meg a fogyasztó közönségnek azt a kötelességét, hogy lehetőleg takarékoskodjék, kötelezi a kormányt a termés tervszerű felhasználásának szervezésére és arra, hogy a készletek és a szükséglet között az egyensúlyt fenntartsa. A magyar földmives eredményes munkájához ezeknek kell járulni, mert csakis igy leszünk mentesek minden élelmezési zavartól. A termésnek mennyiségéből semmiképen sem lehet tőkét csinálni a gabonahatárárak lecsökkentésére. Pedig — úgy látszik — az egész törekvés a termésjelentés körül erre irányul. Szó sincs arról, hogy az idei termés a