Szatmári Gazda, 1914. (6. évfolyam, 1-49. szám)
1914-12-26 / 49. szám
2-n oldai. SZATMÁRI GAZDA december 26. Nincs ok szerintem az aggodalomra, mert hiszen mindkettőnek sikere az igazságos Isten ■kezében van letéve, az igazságnak győzedelmeskedni kell a gazság felett s a három esztendő okozta nyomorúságra pedig csak azt jegyzem meg: hol legnagyobb a szükség, ott van legközelebb az Isten segítsége. Amidőn tehát belépünk az újévbe, fogjunk reményteljesen a nagy munkához, mert most oly időket élünk, hogy jajgatásra nincs idő, most tenni, cselekedni kell mindnyájunknak; vitézeink fegyverrel kezükben vérüket áldozzák hazánkért, mi pedig erőnket megfeszitve igyekezzünk kötelességeink fokozottabb teljesítésére s akkor a siker nem fog elmaradni s az uj év meghozza — ha egyelőre nem is a boldogságot, — de a nyugodtabb megélhetést, ez pedig az első lépés a teljes boldogsághoz. A gabona a háborúban. A földmivelésügyi miniszter nemrégiben felhívással fordult az ország gazdálkodó népéhez, a melyben az élelmiszerekkel való takarékoskodásra és a gabonakészletek nyilt, őszjnte feltárására hívja fel a magyar földet mivelő*né- pet. Van a miniszter rendeletének egy igen érdekes részlete, a melyet érdemes volna kivétel nalkül mindenkinek, szegénynek, gazdagnak egyaránt megszívlelni. Ez a részlet igy szól : „Ma, a ki keveretien tiszta búza, vagy rozslisztből sütött kenyeret eszik s a ki rejtegeti a gabonát, a mire a maga házában és gazdaságában nincsen okvetetlenül szüksége, vétkezik a haza ellen és az ellenséget segíti“. Súlyos, nagyjelentőségű szavak ezek, benne van a magyar mezőgazdaság jelentőségének eddig még talán soha sem hallott mértékben való kidomboritása. Őszintén hisszük is, hogy ezeket a szavakat azok, a kikhez közvetlenül intézték a legteljesebb mértékben meg fogják szívlelni, de vajon meg fogják e szívlelni azok is, a kik a búzát békés időben csak a spekuláció játékszerének tekintették? A kormány a mi hitünk szerint bizonyosan fog találni eszközöket, hogy ezt a dolgot az utóbbiakkal is elintézze, a gazdaközönség a maga részéről már tisztában van a helyzettel és a miniszteri felhívás bizonyosan teljes megértéssel és teljes áldozatkészseggel fog találkozni a gazdák körében. Mi tudjuk, hogy a felhívás nem azt jelenti, miszerint koplaljunk, csak azt, hogy a mig a háború tart, kenyér és kenyér között ne legyen külömbség. Egyék a gazdag is olyan barna kenyeret, mint a szegény, olyant, a milyent a harcoló katonák esznek. Ha ez a kenyér kielégítheti azok igényeit, a kik teljes izomerejöket feszitik meg a haza érdekében és teljesen próbára teszik testi ellentálló képességüket, akkor ennek a kenyérnek jónak kell lenni azoknak is, a kik szintén megfeszített erővel dolgoznak ugyan, de mégis fütött szobában hajtják nap-nap mellett nyugovóra fejőket, a kiknek mégis csak pontosan kijár a reggeli, ebéd és a vacsora. A tejjel-mézzel folyó magyar Kanaanban talán szokatlan lesz az időnek előtte kiürült magtár, szokatlan lesz a háborús kenyér, hiszen arra mindig büszkék voltunk, hogy a mi kenyerünk a legfehérebb és a legjobb izü volt a világon, de ezt a szokatlan izt meg fogja édesíteni az a tudat, hogy a gabona ma a háború legjelentékenyebb tényezőjévé vált. Ezt ugyan mi, a kik a magyar föld igazát, a magyar mezőgazdasági törekvések létjogosultságát hirdettük, amúgy is régen tudtuk. Tudják meg most már azok is, a kik a mezőgazdasági törekvésekben csak osztályharcot láttak és tudják meg azt is, hogy a magyar gazdák milliói máris elvitték a haza oltárára a legbecsesebb kincsesé nyilvánított termékét a földnek: a gabonát. Nem fog süket fülekre találni a gazdák körében a földmivelésügyi miniszternek a takarékosságra felhívó szózata sem. Ha áldozatkészségről van szó, akkor a magyar gazdákat mindenki helyén találja. Áldozatokhoz a gazda hozzá volt szokva a béke napjaiban is, mennyivel könnyebb most áldozatkésznek lenni, a mikor nem csupán jól felfogott és jogosult egyéni érdekekről, de az egész ország egyetemes, legnagyobb érdekeiről van szó. Háború és vallás. — Révész János beszéde a december 15-én Nagybányán tartott háborús estélyen. — Tisztelt közönség! Nagybánya városában még sohasem volt ilyen háborús összejövetel. Az utóbbi évtizedekben ugyanis Magyarországnak nem volt háborúja s igy háborús estélyt sem rendezhettek a magyar városok, a régebbi időben pedig nem ismerték még e formáját a jótékonyság megnyilatkozásának. Bizony, eléggé fáj az mindnyájunknak, hogy az ilyen est rendezésének a lehetősége most megvan, eléggé fáj az nekünk, hogy hazánknak a háború viselésébe bele kellett mennie. Mi nem kívántuk, nem akartuk, nem kezdtük, nem erő-
