Szatmári Gazda, 1913. (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-25 / 4. szám
január 25. SZATMÁRI GAZDA valóságos üzleti célokra használtassák, az erköl- csiség pedig a legmélyebb fokra lesülvedjen. A magyar társadalom nemes szivüségét és emberbaráti érzelmeit mi sem bizonyítja jobban, mint azon tény, hogy bár már egy ezred évet meghaladó idő óta foglalja el helyét jelenlegi hazájában, — mégis a statistika aligha .képes egyetlen egy esetet felmutatni, hogy csak egy emberi lény is a társadalom részvétlensége miatt pusztult votn|a el. Sőt arra is alig volt példa, hogy a szülő saját gyermekét magától végkép ellökje, ;a természeti és vérségi kapcsolatot széttépve, az oktalan állatnál (alacsonyabb fokra sülyedjen csak azért, •hogy gyermekeitől megszabadulva, saját önző személyének gondtalanabb megélhetést szerezzen ! Arra ugyan sok példát statuálhatunk, hogy egyes női személyek a testi gyönyörök tárgyául magukat elárusították, de minden módon megakadályozták, hogy ennek gyümölcse legyen, — míg most megfordítva, gyermek szerzésre törekednek azért, — mert az elkorcsosult társadalom anyái legnagyobb éészben képtelenek lévén a gyermek szükséges táplálására — ezeket helyettesitő eszközként, busás bérekért szoptató5 dajkának szegődnek el s á legnagyobb kényelem mellett magúknak biztos kereseti forrást teremtenek, — saját szülöttjeiket azonban eltartás céljából a társadalom nyakába dobják. Ily körülmények közt az emberbaráti szere- tetet alkalmazni nemcsak helytelennek, — de egyenesen véteknek tartom, mert ezzel csakis a nemtelen célok elérése, a vallásosság és köz- erkölcsiség sülyedése mozdittatik elő. ’Amint jeleztem, a bármi módon elhagyott gyermek neveléséről a közadókból — az állam gondoskodik a gyermek 7 éves koráig s azt ismét csak a közadókból emelt közintézeteibe, (lelencházakba) helyezi el. Általában közismert dolog, hogy nálunk1 minden állami intézmény éppen nem praktikus, hanem annál inkább fényűző, drága és célt tévesztett. Ilyenek ezen elhagyatott gyermek ne- veldék is, ahol az ily elhelyezett gyermekek nagyobb gonddal lesznek a töméntelen és busásan fizetett felügyelők, igazgatók, ápolók, ápolónők, száraz és nem száraz dajkák stb. által nevelve, mint bármely gondos polgári családban. S miután ily helyeken a gyermek már zsenge korában oly kényelmi dolgokat lát és tapasztal, amelyeknek lelki benyomásait és emlékét magába viszi !az életbe, természetes dolog, hogy — a mint a tapasztalás mutatja is — ezekből 4-ik oldal j vajmi ritkán válnak a társadalomnak hasznos tagjai. De nem is igen válhatik, mert maga* a törvény akként intézkedik, hogy az ily gyermekek valamely mesterségre adassanak, következőleg a cél már Is kétes, mert az életben látjuk', hogy manapság igen sok mesterember — helyesebben »iparos« nemcsak nem hasznos tagja a társadalomiak, sőt annak veszedelmes ellensége. Az iparos ma már »ur«, aki csekély munka mellett sokat akar keresni, hogy úri passzióját kielégit- hesse, kávéházakba, színházba járhasson s e mellett a dőzsölésre is jusson és amig minderre van pénz, — addig csendben van, — de a mint elfogyott az eszköz: zavarog, terrorizál, sztrájkol, reá támad a jobb módú egyénekre, minden jogot lábbal tiporva, más által véres verejtéken szerzett vagyon felosztására törekszik, s távol áll a hazafiság szerit kultuszától, internacionalistává és veszedelmes szocialistává lesz. Nem akarok ezzel pálcát törni általánosságban az iparos-osztály felett, — tisztelet a kivételnek — mert ilyenek is vannak, de ezek velem bizonyára egyet értenek, mert ők tapasztalják első sorban a fent elsorolt szomorú tények valóságát. Mint jeleztem, a fenti törvény az ily elhagyott gyermekeknek nevelési és tartási kötelességét az illetékes községek terhére rója. Ezen gyermekek, — amennyiben »iparos líráknak« el nem helyezhetők, továbbra is az intézetekben tartatnak azon, a községeket terhelő kötelezettséggel, hogy ezek után darabonként 250—300 korona tartási dijat kell fizetni. Vajon hová fog ez vezetni? Köztudomás szerint a községek legnagyobb része vagyonnal nem bír, — sőt azon községek is, melyeknek Vagyonuk van, |a modernizálás és »haladási« betegség folytán annyiria el vannak adósodva, hogy saját beligazgatásukat is községi pótadókkal fedezik, mely ma már |az egész országban átlag 50—90 százalékba tehető, amelyhez most már ha minden évben egy pár ily gyermektartás járul, nem kell hozzá nagy számtani ismeret, hogy tisztába legyünk azzal, miszerint néhány, évtized alatt a községek teljesen tönkre mennek. Hisz ma már a fenti törvénynek egy évtizedes j uralma alatt oda jutottunk, hogy vannak közsé- ! gek, melyek az ily (gyermekekért évenként ,ezre- j két kénytelenek fizetni! (Úgy tudom, hogy Szat- ! mái' városának ez (a terhe évenként 15000 koro- j nába kerül.) j S vajon kit terhel első sorban ezen kötelezettség? A birtokos osztályt! S ha már a birtokos osztály a lemén felen
