Szatmári Gazda, 1912. (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-02 / 9. szám
4-ik oldal SZATMÁRI GAZDA március 2. változatosabb jogszabályok alkotására adnak alkalmat és dkot. Néhány évtizeddel ezelőtt a közigazgatás aktív szereplői még compendáumokban hordozták tudásuk íor- rásmunkáit, manapság ha dolgozószobánkon kívül kell tanúságot tenni a törvényekben való jártasságunkról, ugyancsak magasra kössük a kötendőket, ha nem akarjuk, hogy társzekér szállítsa utánunk a törvénykönyvek halmazát. A mai közigazgatási jogforrások alapós mégisme- j rése magasabb ambkäökat is kielégítő cél. Van legalább j is akkora feladat, mint hajdanában a filozófusoké, akik tudvalevőleg a világ tudományos megismerését tűzték j ki kuriózus problémául. Comte Ágost, a positiv filozófia alapvetője meg le- j hetősen tanult ember lehetett s mégis annyira lesáj- ; Hálta a tulajdon szakmáját, hogy nem is tartotta külön tudománynak. Szerinte jaz egész tudománykört iá következő elméletek alkották: matematika, asztronómia, kémia, fizika, biológia és a szociális tudományok. Bezzeg ma nagyot nézne néhai való Ágoston szei- temtársunk, ha végig pillanthatna a tapasztalás körén belül eső világon s fogadni mernék, hogy a legszélsőbb agnoszriczizmust vallaná, vagyis azt mondaná, hogy a való világ megismerése lehetetlen. Hiszen ma minden téren annyi a megismerésre váró anyag, hogy maga Holbatíh, az anyag apja a racionalista Descar- tessel együtt sem tudná rendszerbe foglalni és megemészteni. Ezen az óriási anyagon meg kell osztoznunk. Absolut függetlenség és kedvező vagyoni viszonyok volnának azok a kellékek, amelyekkel valami szenvedélyes betümoly megtanulhatná mindazt, a mit tudni hasznos és szükséges. Az emberiség nagy átlaga egy bizonyos körre van utalva, s teljesen elegendő, ha valaki a tulajdon mesterségét töviről hegyire érti. Annyi bizonyos, hogy a közigazgatási terrénum a szociális tudomány revierjéhez tartozik s elég tágas és szellős ahhoz, hogy ki-ki kedvére bogarásszon rajta. Ezen a mérhetetlen területen terjeszktíik, él a szociális tudományoknak berniünket legközvetlenebbül érdeklő jelensége: az ember, akit a közigazgatás vezet t>e az anyakönyvbe s akinek utolsó életnyilvánulásáról a halottkém tesz szomorú tanúbizonyságot. Az ember és a közigazgatás tehát egymáshoz nőtt fogalmak, s az egyik mindig kénytelen a másikhoz alkalmazkodni. A törvény életviszonylatokat hoz létre s az életviszonylatokat formáló emberek viszont törvényt csinálnak, melynek szövegét a kor szelleme diktálja. Az a képviselő, vagy miniszteri segédfogalmazó, aki a törvény- javaslatot állítólag készíti, az nem más, mint egy lélegző automata abban a nagy irógépszerkezetben, a melybe a kor taszigáija feljegyezni valóját. Ezek a gondolatok a Grill-féle magyar közigazgatási törvénytár ama 16 vaskos kötetének olvasgatása közben szaladnák a toliam alá, amelyekhez községeim áldozatkészsége f olytán jutottam. Dr. Térfi Gyula igazságügyi miniszteri tanácsos szerkesztette ezeket a könyveket a leghiresébb hazai jogászok közreműködésével. Minden egyes kötet a köz- igazgatási jogforrásoknak valóságos tárháza és a jegyzők legszükségesebb útmutatója. Éppen a földművelésügyi kötet van kéznél. Igénytelen személyiségemnek ezzel a résszel kell közel ébb- ről megbarátkoznia, mert családi örökségül egy talpalatnyi földet sem mondhatok a magaménak, amivel csak azt akarom jelezni, hogy a gazdálkodás előttem terra incognita. Már pedig Magyarország agrár állam. A községek népe földműveléssel foglalkozik. A föld, a birtok, a gazdaság az élete, érdekei az őstermelés körüli tevékenységben összpontosulnak, s szociális törekvései csaknem kivétel nélkül agrárjeilegüek. A modem jegyzőnek pedig erkölcsi kötelessége, hogy érdeklődéssel kísérje községeinek mezőgazdasági, állattenyésztési és birtokrendészeti törekvéseit, hogy gyakorlati nézőpontokat találjon az olvasmányok rendszerbe foglalása közben. Csak az elméletnek a gyakorlati tudással való okszerű egybevetése vezethet azoknak a speciális közgazdasági kérdéseknek sikeres megoldásához, amelyek a vidék szerint minden község belső életében bizonyára mások és mások. Mint aZ államokat alkotó népeknek, a községeknek is vannak szociális törekvései s ezeknél az »általános« és a »köz« fogalma úgy domborodik elő érbe, mint hajdan az »egyenlőség« a francia forradalmi idők hármas jelszavából. Minél változatosabb és intenzivebb valamely község szociális törekvése, annál sűrűbben merül fel annak a SiZüksége, hogy ezt a törekvést, ezt a fejlődést az irányító tényezők a szükséghez mérten jogokkal, kedvezményekkel támogassák és elősegítsék, vagy a túlkapásokat óvatosan, értelmesen körülbástyázzák. A földművelésügyi kötetbe szórnit anyag már a tartalomjegyzék szemlélődő áttekintése mellett is beszédes vázlatokban mutat rá a közgazdasági élet ama jelenségeire, a melyek körülbelül 20 év óta, de különösen 1894. óta munkára késztették a magyar törvényhozást. A közigazgatási jogszabályoknak ilyen formában való csoportosítása rendkívül áttekinthetővé és világossá teszi az anyagot, úgy, hogy gazdasággal biró emberek minden unalomérzet nélkül kellemesen eiszórakoz- hatfiak vele. Ez után az előszó után nem az a célom, hogy érdemes tollforgató urak elől elfoglaljak egy-egy hasábot a gazdasági egyesület hivatalos lapjában, hanem részben az, hogy nehány feljegyzéssel megköszönjem az egyesületnek azt a nobilis figyelmét, hogy a lapot ingyen küldi, másrészt, hogy olvasmányaira közben valami ambíció pislogjon. Lex.
