Szatmári Gazda, 1912. (4. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-10 / 32. szám

SZATMÁRI GAZDA augusztus 10. 2-i oldal. nak,— sem tudnak elképzelni gazdálkodást, mind avval az utasítással vannak elbocsátva a különféle műtrágyagyárak szakemberei által, hogy a műtrágya a már legalább 50 °/o erejéig istálótrágyázott, jól megművelt föld termésfoko- ! zó erejének növelésére hat jótékonyan, de ma- j gában az istáló trágyát teljesen nem pótolhatja, j Sajnos azonban a mai állatlétszám mellett J hazánkban is a ma már művelés alatt levő te- j rület istáló trágyával ketlőképen nem trágyáz­ható s igy égető szüksége van a gazdának kü­lönféle műtrágyák igénybevételére. Ez a körül­mény teszi indokolttá a műtrágyák folyton na­gyobb és nagyobb térhódítását. A műtrágyák alkalmazása rnár várme­gyénk területén is nem egészen ismeretlen, ta­lajunk nagyobbára foszforban szegény s éppen azért a foszfortartalmu műtrágyákat már kisgaz- j dáink közül is többen kezdik használni, termé- j szetesen azonban még inkább csak kísérletez­nek, mert mint minden újítást, haladást úgy ezt is bizalmatlanul fogadják. A műtrágyák használatának jogosultságát mindenesetre kétségtelenné teszik egyrészt azok az eredményes kísérletek, melyek nagytu- , dásu s teljesen megbízható egyének felügye­lete alatt folytak és folynak s kézzel fogható- lag kimutatják a termés eredmény különböze­tekkel a termésfokozó hatást, de másrészt a szakszerűen vezetett nagyobb birtokok és ura­dalmak, melyek már nagyobbára egész rendsze­resen bevezették gazdálkodásukban a talajnak és a termelni szándékolt növénynek megfelelő műtrágya használatát. Az a körülmény, hogy esetleg a műtrágya helyes alkalmazását nem ismerik gazdáink, ma már nem képezhet akadályt, mert hiszen köny- nyen megérthető, népies stílusban megirt köny­vek igen olcsón beszerezhetők, melyek teljes tájékozást nyújtanak a különféle műtrágyák használatra vonatkozólag, sőt ilyen könyveket a vármegyei gazdasági egyesület ingyen bocsát az érdeklődők rendelkezésére vagy szükség e- setén megadja az utasítást. Nem célunk jelen cikkünkéi reklámot csi­nálni sem egyik, sem másik gyárnak, csak fel akartuk gazdáink figyelmét hívni a műtrágyák­nak ma már szükséges alkalmazására, mert a műtrágyázott földek termés különbözetei a mel­lett, hogy az erre fordított költséget fedezik, normális körülmények között a gazdának jöve­delmét is növelik. Az aratás* elmúlt, küszöbön a szántás, a talajnak előkészítése az őszi vetéshez s bizony a gazda nagyon helyesen cselekszik, ha min­den alkalmat megragad termés eredményének fokozására s már most gondolkodik a szüksé­ges műtrágyák beszerzéséről. A Torsgomba elleni védekezés. Még aratás előtt jeleztük lapunkban,’hogy várme­gyénk területén is fellépett a torsgomba. A minisztériumtól a papokban vettük ez ellen a veszedelmes élősdi elleni védelmi utasítást, mely óvóintézkedések részben már ez évben nem alkalmazha­tók, de részben még igen s ajánljuk gazdaközönsér günknek azoknak pontos betartását. A torsgomba (Ophiobolus graminis Sacc.) által megtá­madott buzaszál legalsó részén, a talajtól az első bütyö­kig. a szár megbámul s a hüvelylevelek elhalnak. A szár megbarnulása különböző fokozatokat tüntet fel, a szerint, a mijit a betegség rajta ldsebb vagy na­gyobb mérvben, előbb vagfy később jelentkezett. így néhol még csak barna foltok láthatóik, máshol már az egész alsó interjnodium (a talaj felszíne és az első Kühne mezőgazdasági gépgyár Részvény-Társ. Hazánk legrégibb gazdasági gépgyára M080MBA N. Legjobb anyagból és elismert gondos kivitelben kaphatók: Sack-rendszerü acél-ekék, egy és két vasú ekék, különféle szerkezetben.'Hengerek, szántóföld- és rétboronák dús választékban. Hírneves tolókerekes rendszerű MOSONI DRILL SORVETŐGÉPEK. Osbome ^amerikai kévekötő és7marokrakó aratógépek, fűkaszálók. Mindennemű cséplőgépek, kézi és járgányhajtásra. Gabona- flKtTtó- é« jazeíelfl-rosták. konkolyválasztók, szecskavágók, répavágó és darálógépek kitűnő szerkezetben és különféle nagy- Ságban. Morzsolók, kézi és erőhajtásra. Hollingsworth lógereblyék. Amerikai ló és kézi-kapák. Francia ekék, kapálógépek szőlő­műveléshez “Szőlőzuzók, prések és permetezők. Tejgazdasági gépek. Bizományi raktár: BÍRÓ LAJOS urnái Szatmár, Piao-tér, báró Vécsey-ház.

Next

/
Thumbnails
Contents