Szatmári Gazda, 1912. (4. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-22 / 25. szám

június 22 SZATMÁRI GAZDA 3-iJí oldal lemondott elnökét és meleg szavakkal kérte, hogy1 a mai válságos időkben tartsa meg elnöki székét. Per­cekig' szíugott a taps és éljenzés Darányi szavai után. Károlyi Mihály gróf sajnálattal megmarad elhatáro- ziása mellett. Lesz még alkalma elmondani, mik kész­tették a lemondásra. Addig is, mig az1 igazgatótanács lemondásával foglalkozik, fenn kell tartania a szabad kezét minden elhatározásában. Ezlután áttértek a napirend tárgyalására. Bernáth István a Mezőgazdasági termelés védel­méről síziólva utalt arra, hogy nemzetünket jelleme és az országnak mezőgazdasági termékekben való gaz­dagsága egyaránt a földrnivelésre utalja. Felhívja a nagy­gyűlést, sorakozzék a haza és vallásellenes romboló munka ellen, szálljon síkra a régi hagyományok és erkölcsök védelmére. Követeli az' uzsoratörvény meg­alkotását. Rendszabályokat az idegen kéz terjeszkedése ellen. Egyetértő és vállvetett munkára hiván fel a nagy­gyűlés tagjait, oly határoztad javaslatot terjeszt elő, a mely szlerint a nagygyűlés az argentiniai husbeho- zíaiai s a legutóbb megkötött vámszerződéseknél ki­fejtett munkát helyesli, utasítja az elnökséget, hogy a vámtarifa hatására vonatkozó adatokat dolgozza föl s tegye közizé, rendezzen elsőrangú szakférfiak közremű­ködésével sorozatos előadást a nagyközönség tájékoz­tatása végett. Bernáth István javaslatához! Emődy József, Rubinok Gyula és Serfőző Géza után Falussy Árpád dr. egyesü­letünk agilis alelnöke szólalt fel, a már tőle megszo­kott meggyőző évékkel kimutatva a javaslat szüksé­gességét, mert itt aiz! ideje, hogy az önálló gazdasági berendezlkedésre az előkészületi munkálatokat megté- gyük, nehogy az! 1917. év, mely oly hirtelen eljön, teljesen készületlenül találjon; azért tartja fontosnak Beináth István javaslatainak elfogadását. Egyesületünk alelnökének tetszéssel fogadott beszéde után az ezen tárgyhoz feliratkozott többi szónokok visszaléptek a szólás jogától s Bernáth István javaslatát a nagy­gyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezlután Meskó Pál a nemzeti földbirtokpolitikai fe­ladatokat vázolta. Ha az állam — mondotta — foly­vást arra buzdítja a gazdaközönséget, hogy gazdál­kodjék jobban, akkor menjen előre jó példával és gaz­dálkodjék szintén jobban azzal a magyar földdel, mely­nek kormányzására (vállalkozott. Legyen rá gondja, hogy itt birtokot csak olyan ember szerezhessen, a kinek : vére a mi vérünk, húsa a mi húsúnkból való és a ki ezt a földet nemcsak mütrágyázza és kihasználja^ j de ha kell, vérével öntözi. Legyen gondja rá hogy ok- ! szlerü telepítések állal a magyar állameszmének erő­teljes véclbástyái létesüljenek, hogy a piacra vitt föl­dek vásárján a kisbirtokosság részére az elsőbbségi jog biztosittassék, a kisbirtokos családok terjeszkedése a íöldbérlő szövetkezetek terjesztése által előmozdit- tassék, a spekuláció gazdálkodása a földbirtokforga­lom terén megszűnjék és hogy főként a nemzetiségi részeken a középbirtokok fenmaradása és az elpusz­tultak helyén újak létesítése a legsürgősebb feladatok közé soroz íassék. Nagy hatás mellett részletezie ezután a földbirtokpolitika terén tapasztalható tervszerütlen- séget és számos visszaélést. E tárgyná. elsőnek felszólalt: Bethlen István gróf arra hívta fel a kongresszus figyelmét, hogy a magyar földbirtok idegen és külö­nösen a nemzietiségi kézre jut, ha törvényes eszközö­kéi ezit meg nem akadályozzuk. Elmondja, hogy az utolsó öt évben a magyar földbirtok nyolc százaléka került idegen kézre és ha ez igy halad tovább, belát­hatatlan csapás fenyegeti az; országot. Károlyi Mihály gróf mint az' altruista bank egyik igazgatója kijelenti, hogy ennek a bankalapításnak is az! volt a célja, hogy a kisbirtokosok és Iközépbirtoko- sok érdekeit védje, hogy ezíeknek juttassuk a földet. Törekednünk kell földbérlő szövetkezetek alapítására is, a melyek szintén ezt a célt szolgálják. Óváry Ferenc dr. őrsei képviselő, a Balatoni Szö­vetség elnöke, tartotta meg ezlután nagyérdekü előadá­sát a gazda jövedelmének fokozása és a mezőgazda- sági termények értékesítéséről s inditványozlza: hatá­rozd a el a közgyűlés, hogy az ország termelésének vé­delme, a föld terméséből élő milliók további boldogu­lása érdekében elengedhetlen szükségnek tartja a me­zőgazdasági termények értékesítésének szervezését. Az eddigi tapasztalatok szerint a szövetkezeti alapon való értékesítés kecsegtet a tegtöbb sikerrel. Ezért kívá­natosnak tartja a nagygyűlés, hogy termelő vidékek szerint, azok termelési ágazatai szerint a legtermé­szetesebb csomópontokon, területhatárok figyelembevé­tele nélkül erpteljes, önzetlen munkálkodást kifejtő ter­ményértékesítő intézmények alakuljanak. Javasolja, hogy kerestessék meg a szövetkezeti kongresszus, hogy igen gondos előkészítés után behatóan foglalkozzék a me­az év minden szakában üzemben, gőz­üzemű berendezés. Mindenféle vasbeton és betonmunkához kiválóan alkalmas — Szamos folyam kavics. — — — Basut állonás: SZäTMMDyRRl. Rendeimények bármikor és bármily mennyiségben a legrövidebb idő alatt elintéztettnek. Megrendelések : B i k f a I v y Albert tulajdon oshoz cimzendők : Bérűiül, posta, táviró és vasúti állomás : Szaímár-üdvari, telefon s2ám 3, vagy Mayer József ügynökhöz, Szatmár-Hémeti, Zrinyi-utca 48. — Kizárólagos képviselet RajdU- ÉS Szábolcsvármegyék területére: Fóliák Zsigmondi«! Debrecen, Deák Ferenc-utca 9. Kavics-homokbánya

Next

/
Thumbnails
Contents