Szatmári Gazda, 1911. (3. évfolyam, 1-51. szám)

1911-09-09 / 36. szám

szeptember 9. SZA i MÁR1 GAZDA 6-ik oidai.

A jubiláló Szatmármegyei Gazdasági Egyesület életéből.

Irta: Riszdorfer Imre.

Egyesületünk ez év szeptemberében éri el i’ennálásá- nak félszázados jubileumát, melyet szeptember hó 21. és október 2-ika közötti napokon nagyobb ünnepségek és általánros gazdasági és ipari kiállítás keretében ül meg.

Egyesületünket részben az ünnepségek fényének emelése, de főleg annak agrár-ünneppé tételében agrárpolitikai és gazdasági életünk vezérei, valamint országos tes- tületeink is támogatják.

A mai nehéz viszonyok mellett, amidőn a gazdának | százféle ellenséggel kelíl megküzdenie, amikor minden j nap újabb és újabb aktuális s a gazda létével szorosan j összefüggő kérdéseket vet fel, nagyon helyes, sőt szűk- : séges, hogy a gazdákat az egy üvétartozás érzeténék fokozása céljából minél gyakrabban összehozzuk, hogy igy a gazdák megbeszéljék azokat az ügyeket, melyektől boldogulásuk függ; de szükséges ez azért is, mivel az önzetlen vezérek, a lelkes tömegek ezreiből merítik a j küzdelemhez szükséges erőt.

Ez az ok vezette a Magyar Gazdaszövetséget, ami-» dőn elhatározta, hogy szeptember 28-án Szatmárnémetiben, az egyesület jubiláris kiállítása alkáliméból gazda- nagygyűlést tart.

Abból az alkalomból, hogy a közönség tömegesen vesz részt a szeptember 28-adiki szatmári gazdagyülé- sen, nem lesz érdektelen, ha ennek a jubiláló egyesület- nék életéből egy nehány olyan dolgot szögezünk le, a i mely napnál fényesebben igazolja, hogy hazánk északkeleti részének kulturális ipari és kereskedelmi gócpontján, Szatmárnémeti szab. kir városban székelő egyesületnek oly múltja van, amely már magában véve is kötelességünkké teszi, hogy félszázados ünnepségét megjelenésünkre érdemesítsük s tegyük a szatmári szeptemberi napokat kimagasló ünnepnapokká.

1860-ban, mikor a nehéz elnyomatási korszak u- tán kissé szabadabb szellő kezdett lengedezni, mikor i ellemeinkkel végre megértették azt, hogy elég és ne j tovább, de a gyülekezési jog még mindig korlátozva volt, báró Vécsey József, Szatmárvármegyének lelkes, előrelátó, agilis nagybirtokosa állott a mozgatom élére, I hogy a vármegyei gazdasági egyesületet megteremtse.

A vezér köré csoportosult az egész vármegye birtokossága oly számban, hogy a megalakuló gyűlésen több mint 2000 gazda lelkesedése közepette jelentette ki Vécsey báró az egyesületet megalakulnak.

Igen érdekes a magas műveltségű bárónak e gyűlésen mondott következő kijelentése, amely egyszersmind legékesebb kifejezése egy gazdasági egyesület céljának : »Honfiúi és nemzeti érdek kéveteli szolga-kezekből szabad kezekbe átment íöldészetünk lenáiíését, hogy a tudomány és tapasztalat kincseivel jólétet áraszszunk a mezei gazda csald Íjára.«

A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület megalakításának szükségessége 1860. évi május 6-án lett tehát kimondva, érdemleges gyűlését azonban az alapszabályok késedelmes jóváhagyása miatt csak 1861. évi szeptember havában tarthatta.

Aki a hatvanas évek hitelviszonyait ismeri, nagyon jól tudja, hogy gazdáink teljesen ki voltak szolgáltatva lelketlen uzsorások kapzsiságának, bankok, pénzintézetek különösen a vidéken alig voltak, a gazda anyagilag teljesen ki volt merülve, az alkotmányos élet visszaáillitá- sával jórészt elhanyagolt birtokának rendbehozásához kellett, hogy fogjon s ha ehhez vesszük a Hatvanas évek elején beállott országos szárazságot, elképzelhetjük a gazda helyzetét.

Az egyesület vezetősége belátta ezt a közelgő csapást, mely e részről is fenyegette a gazdákat, fáradságot, és anyagi áldozatot nem kímélve, azonnal hozzáfogott egy szolid alapon álló takarékpénztár megalakításához.

A választmányi ülés ez irányú határozata oly hatással volt Szatmárvármegye birtokosaira, hogy a részvénytőke azonnal jegyezve lett úgy, hogy a ma is működő elsőrangú »Szatmári Takarékpénztár Egyesület r.- t.«, Szatmármegyében az első pénzintézet, már 1866-ban megkezdte működését. Hogy mily önzetlenül járt el e pénzintézet megalakításánál az egyesület, bizonyltja az, hogy a m egalakulás befejezte után az egyesület, mint j aki kötelességének eleget tett, a pénzintézet vezetésétől visszavonult s egy újabb és közgazdasági szempontból még fontosabb dologhoz látott: keresztül vinni azt, hogy az akkor már tervezett vasútvonal Debrecentől Nagykároly, Szatmár, Királyházán át vezettessék Márama- rosszigetig, nem pedig Vásáros-Naményon át, mely esetben a vasútvonal csak érintette volna Szatmárvárme- gyét, ami természetesen, a közönségre óriási hátrányt jelentett volna.

Éveken át küzdött az egyesület soha nem hanyatló kitartással, hogy célját elérhesse, ami végre sikerült is s a 70-es évek elején az egyesület által kijclölit irányban lett kiépítve a Magyar Északkeleti Vasút, amely által Szatmárvármegye a máramarossziycíi vasútvonal meghosszabbításával 1895-ben be lett kapcsolva a nagy nemzetközi forgalom körébe is.

Hogy az egyesület a vasútvonal irányának megválasztásában mily előrelátással járt eil, azt a mai kor igazolta.

A vasútnak a helyes irányban történt kiépítése biztosította Szatmárvármegye jövendő gazdasági, ipari és kulturális fejlődését, csakis ez utón lehetett Szatmár- Németi hazánk északkeleti részének kereskedelmi és ipari gócpontja, csak j'gy épülhettek ki a további vicinális vonalak a mai irányokban, melyek főként Szatmár-Né-