Szatmári Gazda, 1911. (3. évfolyam, 1-51. szám)

1911-05-13 / 19. szám

4-ik oldal SZATMÁRI GAZDA Htájus 13.

A kotló alá rakott tojások lehetőleg egyidősek legyenek, hogy a csibék egyszerre keljenek ki, amikor is anyjuk alatt hagyhatjuk őket, ellenkező esetben az egyenként kelő csibéket, felszáradásuk után el kell vennünk és mesterségesen meiegen tartanunk, mig valamennyi kikel. A kotló természetes melege a legjobb védője és erősítője a kis csibéknek. A kikelésnél a kotló gyakori háborgatása igen káros a később kelő csibékre nézve úgy, hogy ezáltal fulladnak bele sokan a tojásba. Mielőtt a kotlóhoz adnánk a csibéket, szórjuk be jól rovarporral és engedjük jól kifürödni, hogy az esetleges tetveket át ne vigye a csibékre. A beszórást 2—3-szor ismételni lehet.

A frissen kelt csibék 24—36 óráig minden táplálék nélkül maradhatnak, — sőt maradjanak — mivel a felszívott tojássárgája elegendő tápot nyújt nekik s kell, hogy ezt teljesen felemészszék. Másodnapon legelső táplálékuk a jó keményre főtt tojás és kissé tejjel megáztatott zsemlyemorzsa keveréke, melyből engedjük a tyúkot is enni, mert a hosszú költés úgyis elgyengítette; ezenkívül árpát, kukoricát adjunk neki és természetesen vizet. Megemlitem itt, hogy a csibék csőrének felsőkáváján levő kis szaruhegyecskét levenni nem szabad, mert erre éppen csőrük puhasága miatt szükségük van az eleségfelszedésnél; később csőrük növekedésével és keményedésével ez úgyis magától lehull.

A 2—3 napos csibéket már ki lehet tenni a szabadba, de csak elegendő meleg és jó idő esetén. Elég kezdetben napi néhány órai künntartózkodás. A kotlót azonban 14 napig ne bocsássuk szabadon, hanem tegyük boritó alá, mert a sok mozgással nagyon elcsigázná a csibéket. Nagyon jó szolgálatot tehet, különösen kora tavaszszal, egy melegágyszerü készítmény, mely legalább felerészben nyitható ablakokkal legyen fedve. Itt a lótrágyától s esetleg a naptól elég meleg lesz, a szél vagy hideg nem bántja a csibéket és kellő szellőztetésről is lehet gondoskodni. A keret egyik oldalán nyitható ajtócska legyen, hogy a szabadba is kimehessenek a kicsinyek. A kotló nélkül nevelendő csibék részére pedig számtalan mesterséges nevelő van, különböző módszerek szerint készítve, de magunk is könnyen eszelhetünk ki egész egyszerű s mégis megfelelő alkotásokat, mert hiszen a főszerepet egy melegithető láda játszsza az egészben. A kifutó hely gyepes és bokros legyen s tapasztalható, mily készséggel szaladgálnak a kicsinyek rovarok, fé~gek és csigák után.

A 3 hetes csibék már szabadon járhatnak anyjukkal a kertben vagy udvaron. Ha együtt volnának most az öreg baromfiakkal, akkor feltétlenül szükséges, hogy külön etetőhelyről gondoskodjunk részükre, hova az öregek jutni nem tudnak. Ezt legjobb egy lécekből vagy sodronyhálóból készült rekeszbe helyezni, melybe a hézagokon át csak a kicsinyek bújhatnak és ott állandóan kitett táplálékot találjanak. Ezen rekesz deszkafedéllel legyen ellátva, az eső és a napsugár ellen.

A csibék tápláléka legyen a 4-ik naptól kezdve, köles, zabdara, szárazkenyér morzsával és aprított fűvel keverve s kissé tejjel vagy vízzel megr.edvesitve. Mindig csak egy etetésre való keverendő, mert könnyen meg- savanyodik, ami igen káros. A hajdina liszt, a halliszt szintén kitűnő takarmányok, valamint a mesterséges összeállítású csirkeeledel gyártmányok is (Böhm-féle), hasonlóképen a husetetés. (15 csirkének naponta egy diónaggyságu kissé átfőtt és finoman vagdalt hús elegendő, később többet adhatni.) A kukoricadara (durva) is kedves eledele a csibéknek, persze kissé nedvesítve. A főtt és zúzott burgonya fenti takarmányfélékkel keverve szintén kitűnő táplálék, de csak napközben való etetésre. Zöld takarmány pedig sohase hiányozzék a csibék elül, mert ez van oly fontos, mint bármely táplálék.

Igen célszerű, különösen a zárt udvarokon nevelődő csirkének, kukac- vagy féregvermeket, esetleg kukactenyésztő készülékeket létesíteni, hogy ezek által az udvaron nem található rovarokat és férgeket szolgáltassuk nekik, fontosnak tartjuk még, hogy a takarmányozást többször változtassuk, az egyformaságot elkerüljük mert kis neveltjeink étvágyát fokozzuk, ami fejlődésükre különösen jó hatással van.

Sokféle vélemény van afelől is, hogy vajon a csibéknek életük első négy hetében miképp és mennyire engedjük meg a vizivást. Egyesek azt mondják, hogy a lágyeleségen nevelt csibének egyáltalában ne adjunk inni, miután az az eleséggel elegendő vizet vesz fel, mások pedig azt tartják, hogy a tiszta ivóvíz mindig előttük legyen.

Ha a madárvilágot tekintjük azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb madár minden vizivás nélkül nevelődik fel, kivéve a viziszárnyasokat. A tyuk is madár, még pedig nem vizi, őshazája a puszta, ahol talán néha napokig sem talál vizet, tehát meglehetősen nélkülözni képes a vizet. Mennyivel könnyebben ellehet tehát viz nélkül ha eleséghez keverten máris bizonyos adag vizet kap, mint az a lágy eleséggel való nevelésnél meg is történik. Utóbbi időben azon tapasztalatra jutottak, hogy a csibék bélbajai éppen a vizivástól származnak, a lágy eledellel való etetés mellett. Több tenyésztő az igen mérsékelt vizadás mellett foglal állást. Egy német tenyésztő nyilatkozata szerint a nagyobb taraju fajták sokkal inkább keresik a vizet, mint az ázsiai fajták. Zárt helyen és sok mageleségen nevelődő csibéknek okvetlenül kell adni vizet, mert ezek belepusztulnának a szomjúságba, de lágy eledel mellett csakis mérsékelt vizivást engedjünk meg, mert az eleséggel jól megtelt begy, a sok viz által túlságosan kifeszül s könnyen lép fel a begytágulás, minek következménye az emésztés megszűnése és a bélbajok.

Az első 14 napon elegendő a reggeli és délutáni itatás. A 3-ik héttől már 3—3-szor lehet itatni, az 5. héttől kezdve már állandóan előttük lehet a viz, melyre