Szatmári Gazda, 1911. (3. évfolyam, 1-51. szám)
1911-04-29 / 17. szám
április 29SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal bűn is, melyet gazda- s általában embertársaiknak megkárosítása utján elkövettek. Gondolják meg azt, hogy ősszel, — ami általában szokatlan jelenség, — a marha árak magasak voltak, a gazda számíthatott arra és pedig joggal, hogy abból a marha állományból, melyet telelni nem akart, vagy nem volt megfelelő mennyiségű takarmánya a teleléshez, szép pénzt csinál, a mivel évi hátralékos közterheit kifizetheti s az uj év rengeteg kiadásait is fedezheti. E helyett mi történt. Itt-ott fellépett a szájfájás a gazda eltitkolta, egy-két hét alatt az egész környék meg lett fertőzve, a vásárokat bezárták, a gazda kénytelen volt akarva, nem akarva marháját kitelelni s most, ta- vaszszal, a midőn végre megnyíltak vásáraink kapott érte annyit, mint a mennyit ősszel kaphatott volna. Tehát a drága telelésért egy fillér kártalanítása sincs. Beszéltem elég jómódú kisgazdával, ki csaknem sírva panaszkodott, hogy éppen a járvány miatt őszszel nem tudta eladni felesleges marháját, takarmány- készleléf nagyobb marhaállománya januárig megette s azontúl közepes szekerét 48 koronájával vette a szénának. Hányán lehettek igy hazánkban! Hány vonta el saját szájától és gyermekeitől a falatot, csak marhájának legyen miből venni takarmányt. Mennyi bánatnak, búnak, nyomornak volt oka egyesek roszlelkü kapzsisága, lelketlen eljárása. Éppen azért újból csak azt tanácsolhatom, ne hallgassák el gazdáink, ha látják valahol a bajt, jelentsék be a hatóságnak azonnal, mert csak igy lehet a járványt kis területre elszigetelni s elejét venni a nagyobb mérvű elterjedésnek s ez által megóvni magunkat és embertársainkat a télihez hasonló csapástól. Annak igazolásául, hogy a most még tartó járvány éppen az általam sokszor említett eltitkolásból eredt, nem tartom érdektelennek, sőt határozottan szükségesnek és fontosnak vélem a „Köztelek“ 32. számában közölt a baj keletkezését és terjedését teljesen megvilágító sorokat gazdáinknak tudomására hozni. „A járványos száj- és körömfájásról cim alatt Remenyik Imre a „Köztelek“ folyó évi 23-ik számában megjelent cikkében azzal az inditványnyal áll elő, hogy tekintve a ragadós száj- és körömfájás ellen alkalmazott törvényes állatforgalmi korlátozások káros következményeit, a járványt ne tekintsük hivatalból bejelentendő és igy hatósági beavatkozást igénylő betegségnek, hanem a korlátozások mellőzésével a betegség iránt fogékony állatok szabad forgalmát engedélyezzük. Hutyra dr., a Köztelek állategészségügyi rovatának vezetője, az indítványhoz azt a megjegyzést fűzi, hogy „ezen indítvány kivihetetlen, mert a nyugati államok évről-évre nagyobb súlyt helyeznek az erélyes védekezésre és egészen bizonyosra vehető, hogyha Magyar- szág példaadásképpen a védekezést megszüntetné, ez elég okul szolgálna arra, hogy a nyugat elzárja a határait állatkivitelünk elől.“ Felhasználva az alkalmat, néhány olyan körülményre hivom fel az érdeklődők figyelmét, amelyekről ezideig nem volt tudomásuk. A cikkíró ugyanis indítványa támogatására felhozza, hogy az állam által alkalmazott „egy brigád állatorvos sem volt képes a betegség elterjedését meggátolni.“ A romániai határon, Háromszék vármegyében, a csempészett állatokkal behurcolt betegség a hatóságok tudomására csak junius hó elején jutott, holott az ott már kora tavasz óta uralgott. Itt is elsősorban a helyi hatóságok nemtörődömsége és az állattulajdonosok tit- kolása játszotta a főszerepet. Nagy szerep jutott a betegség erős elterjedésénél annak a körülménynek is, hogy Erdélyben, főképpen annak keteti részén, éppen akkor volt az aratás, amikor a betegség a határon átlépett, minek következtében egyes helyeken a legszükségesebb állatforgalmi korlátozások sem voltak keresztülvihetők annak veszélye nélkül, hogy a földeken behordatlanul fekvő búza- és zabkereszteket az elpusztulás veszélyének ki ne tegyük. De nem volt még ennél is egy fontosabb és egyben érdekesnek is mondható körülmény. Moldovában (Románia északi részében) ugyanis május hó végén és junius hó elején van a cukorrépa kapálása. A moldovai bojárok (nagybirtokosok) e célra nagy előszeretettel alkalmazzák az ügyes és gyorsmunkáju székelyeket. Az 1910. évben is Csik és Háromszék vármegyékből körül belől 1500 székely kapás szerződött el Mol- dovába. Biztos tudomásom van pedig arról — éppen a hazatérő munkásoktól — hogy azokban az uradalmakban, ahol a székelyek munkát kaptak, de különben mindenütt egész Moldvában éppen a cukorrépa kapálása idejében, vagyis május hó végén és junius havában volt a ragadós száj- és körömfájás legnagyobb mértékben elterjedve. Kézenfekvő dolog, hogy ezek a Moldovát megjárt székelyek a munka befejezte után, junius hó vége felé tömegesen hazajővén, nemcsak szép keresményt, hanem egyúttal a betegség csiráit is behurcolták ruhájukkal, szekerükkel és batyujukkal. Ebben leli magyarázatát az a tény, hogy az alkalmazott óvó és elfojtó intézkedések ellenére, a betegség Háromszék és Csik vármegyében julius hó elején, tehát 8—10 napra a székely kapás munkásoknak hazajövetele után hirtelen nagy elterjedést nyert és feltartózhatatlanu terjedt.“ Fontolják meg gazdáink e sorokat, azt hiszem
