Szatmári Gazda, 1910. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-10 / 49. szám

december 10. SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal

vetett erővel és kölcsönös támogatással az ország állattenyésztésének ügyét előbbvinni törekedjenek.

Haltenyésztés.

Lapunk 29-ik számában rámutattunk a haltenyésztés fontosságára és jövedelmezőségére s buzdítottuk gazdáinkat, hogy vármegyénkben melynek nagy része a haltenyésztés minden feltételével bir, igyekezzenek ezt a kevés költséggel és busás jövedelemmel járó gazdasági ágat bevezetni, fejleszteni. A folyton emelkedő megélhetési viszonyok ösztönzik a gazdát jövedelmének minden téren való fokozására; nem szabad, hogy a gazda ma egyetlen egy oly jövedelem forrást is figyelmen kívül hagyjon, mely a természettől mintegy kínálkozik felé, meg kell ragadnia minden alkalmat, mert az élet mai zivataros forgatagában csakis igy lehet nyugodt megélhetést biztosítani.

Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter, ki Programmjául a föld jövedelmezőségének minden téren leendő fokozását jelentette ki, az ország valamennyi törvényhatóságához a haltenyésztés érdekében leiratot intézett, melyet a leirat intencióinak megfelelően közlünk gazdáinkkal.

„Az élelmiszerek drágasága miatt általánosan érzett nehéz megélhetési viszonyok között a közérdeklődés mind élénkebben fordul a halak és a halászat felé, előbbiekben keresve azt a cikket, mely a többi élelmiszer között leginkább lenne hivatva a fogyasztásra szánt húsféléket helyettesíteni. Kétségtelen, hogy a hal, mint egészséges jó izü, általánosan kedvelt, minden más húsnál olcsóbban termelhető anyag, nagyban alkalmas erre a célra, ha a piacok igényeit bőven fedező mennyiségben áll rendelkezésre. Ámde az éppen a baj, hogy a mai aránylag szűkös fogyasztás mellett jelentkező szükségletünket sem bírjuk saját termelésünkből kielégíteni, hanem a mutatkozó hiányt, a külföldről behozott gyakran nagyon is silány áruval pótolni.

Eme tényekben a termelőre nézve rejlő tanulságok felhasználásával, előrelátó mezőgazdák már régebben felkarolták ezen termelési ágat s ennek folytán az ma már nálunk is teljesen meghonosodottnak tekinthető. Az ország számos pontján, lényegesen elütő viszonyok között űzött halgazdaságok tényleges eredményeiből határozottan megállapítható, hogy a rendszeres haltermelés sikeres folytatásához megkivántató természetszabta előfeltételeknek teljes mértékben birtokában vagyunk s ebből folyólag ezen gazdasági ág jövedelmezősége nem áll mögötte a mezőgazdasággal kapcsolatos egyéb állattenyésztési ágaknak. Sőt, ha a halgazdaság igénytelenségét és megfelelő viszonyok között könnyű alkalmazhatóságát és azt a körülményt is tekintjük, mely szerint általa olyan területek válhatnak haszonhajtóvá, amelyek egyéb gazdasági célra alkalmatlanok, a többi állattenyésztési ággal szemben még lényeges előnyöket is biztosit.

Nevezetesen a halgazdaság üzeme csak kevés emberi munkát igényel. E mellett e munka java része kora tavaszra és késő őszre esik, azaz arra az időszakra, amikor a gazda teendői még meg sem indultak, illetőleg már befejeződtek. Ez okon a halgazdaság üzeme köny- nyen beilleszthető a mezőgazdaság keretébe és pedig úgy a nagy-, mint a kisgazdaságokéba. Még nagyobb előny rejlik pedig abban, hogy nemcsak meglevő vizekben, mint tavakban, holtágakban, mocsarakban stb. hanem bármely más viz alá borítható területen is űzhető. Ebben a vonatkozásban egyenesen eszközt nyújt a mezőgazdának meglévő természetes vagy mesterséges viztarlók kihasználásán felül olyan vizenyős és emiatt csekély vagy semmi értékű legelők, rétek, nemkülönben tőzeges avagy szikes stb. laposok rendszeres termelés utján való értékesítésére, amelyek gazdaságilag részben vagy egészben meddők, feltéve természetesen, hogy az illető területeket viz alá borítani sikerül. Mint ugyancsak gyakorlati példák sokszorosan igazolják, ilyen értelemben a halgazdaság valósággal talajjavítás számba megy.

Támaszkodva a haltermelésnek a fentiekben érintett fontos és közérdekű hivatására, idő és alkalomszerűnek látom a gazdaközönség figyelmét erre a termelési ágra különösen is felhívni. Amidőn pedig annak felkarolását a magam részéről a legmelegebben ajánlom mindazoknak, akik erre alkalmas terület felett rendelkeznek, egyúttal megemlítem azt is, hogy az érintett közérdekű célok szolgálatában, a halgazdaságok léte- sülését, a rendelkezésemre álló eszközökhöz mérten, anyagi támogatással is előmozdítani óhajtom.

A segélyezést részben a beruházások költségének bizonyos hányadrészben való megtérítésével, részben pedig a népesitéshez kivántató halanyag 50—100%-nak több éven át díjtalanul leendő átengedésével terveztem.

Minthogy azonban csak az 1912. évi állami költségvetésben gondoskodhatom az e célra szükséges nagyobb hitelről, hogy magamat ennek mértéke felől tájékoztathassam, felkérem Cimet, hogy a fentiekről a vármegye (város) gazdaközönségét a legkiterjedtebb módon tájékoztatni szíveskedjék, megjegyezvén egyidejűleg, hogy akik a szóbanforgó termeléssel foglalkozni akarnak, azok részére szakközegem: az országos halászati felügyelőség teljesen díjtalanul készít tervet és ad szakszerű útmutatást minden felmerülhető kérdésben.

Az ebbeli igények, a jelenlegi helyzet részletes körülírásával, valamint az óhajtott segélyezés mértékének felemlítésével szabályszerű folyamodványba foglalva mentői előbb elém terjesztendők.“