Szatmári Gazda, 1910. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-27 / 34. szám
augusztus 27. SZATMÁRI GAZDA 5-ik oldal adományozta. Örömmel gratulálunk a jól megérdemelt legfelsőbb kitüntetéshez. Áthelyezések a gróf, Károlyi-uradalomban. károlyi Lajos gróf Teleki István uradalmi s. tisztet első osztályú tisztté történt előléptetés mellett erdődi uradalmából a tótmegyeribe helyezte át. Helyét Pro- hászka Lajos, néhai Prohászka Lajos urad. erdőmester fia foglalja el, ki hasonló minőségben eddig is a grófi uradalomban működött. Csoportos kirándulás Nyíregyházára. Közöltük már lapunk hasábjain, hogy egyesületünk a Sza- bolcsvármegyei Gazdasági Egyesület jubiláris kiállításának megtekintése céljából folyó évi szeptember hó 20.-ára, a mely napon tartja Nyíregyházán az Országos Magyar Gazdaszövetség is nagygyűlését csoportos kirándulást rendez, erre vonatkozólag vármegyénk községi elöljáróinak, lelkészeinek, tanítóinak körlevelet is küldtünk, kérve őket indítsanak mozgalmat községükben és híveik között; sajnosán kell tapasztalnunk, hogy eddigelé csak két községből jelentettek be résztvevőket, pedig közvetlenül tudomást szereztünk arról, hogy igen sok községben érdeklődnek az ügy iránt s e sorok írása alkalmával is több községből kérnek tájékoztató útmutatást, holott mi ezekbe a községekbe is küldtünk a vezető egyéneknek felhívást a kirándulás szervezéVirág boldogan feküdt a kész, jó puha sárba. Csákó pedig odább ment, hamarosan összemarakodott valamelyikkel azon jó barátai közül, akiket végkép nem szívelhetett, kikergette fekhelyéből s kényelmesen elhelyezkedett az elfoglalt ágyban, annak a párja mellé. Az igy elüzöttek dühösen cammogtak odább, de nem merték bántani a nyáj derék vitézét, a népszerű (talán nyájszerü?) Csákót. A porban mindig egymás mellett heverészett Csákó és Virág, mint a halak jegye a kalendáriumban. Ilyenkor keveset beszélgettek, azt is csak úgy lassan. — Csákó! — Hrm ? Virág. — Szóltál? — Meleg van. — Disznó forró idő. Hrm. Aztán megint elszunyókáltak, mert tudták, hogy ha az ember alszik, akkor nincs melege. Alkonyaikor a kanász konditott az ostorával és ők felébredtek. A nyáj gyülekezett, csomóban hemzsegett, az árnyékok megnyúltak és ők is kompáriáltak hazamenőre. — Hrm. Virág. — Oi, Csákó! — Mi lesz vacsorára? — Oi, korpás lé. — Hrm. Én azt hiszem, savót iszunk. — Oi. Be jó volna. — Hát még egy kis szilvamag. — Hrm. Azzal nem lakunk jól. — Tököt kapunk korpával, Mi? — Oi. Az már megjárja. Hát még a héjába főtt krumpli. Oi 1 Az aztán az étel. Egész utón hazafelé mindig azt találgatták, mi sére. Felkérjük tehát újból a lelkészeket, elöljárókat, tanítókat s mindazokat, kikét a mindennapi élet a néppel nap-nap mellett összehoz, szíveskedjenek ez ügyben eljárni s velünk a jelentkezők neveit közölni, hogy a kedvezményes vasúti jegy kieszközlése iránt á kellő lépéseket megtehessük. Különösen nagy súlyt helyezünk a kisgazdák részvételére, kiknek kalauzolásáról egyesületünk vezetősége gondoskodni fog. Meg kell jegyeznünk, hogy nagybirtokosaink közül e csoporlos kiránduláson is számosán fognak részt venni. Zsűri tagok kiküldése. Egyesületünk f. hó 22-én igazgató-választmányi ülést tartott, melynek egyetlen tárgya a Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület átirata volt, melyben arra kéri egyesületünkét, hogy a folyó évi szeptember hó 17—28-i jubiláris kiállítására csoportonként 1—1 zsűri tagot delegáljon. A választmány a lehető legnagyobb körültekintéssel járt el ez ügyben is eivül tűzve ki, hogy a szabolcsi zsűribe egyesületünk részéről oly tagok küldessenek ki, kik kellő szakértelemmel bírnák az illető csoport elbírálására. Ki lettek küldve, illetve fellettek kérve : a mezőgazdasági csoportba Németh Elemér; kertészet és szőlészet: Korponay Kornél, borászat: Révész János, lótenyésztés: bér. Kovács Jenő, szarvasmarha tenyésztés: Pethő György, sertés tenyésztés: Isaák Elemér, juh tenyésztés: Rébay lesz vacsorára? De ha otthon nem azt kapták is, a mit szerettek, a mire számítottak: felfalták jóízűen. Az étel felett soha nem marakodtak. Virág mindig nyájasan röfögött: „Egyél Csákó s hagyj nekem is.“ Csákó meg azt mondta, hogy neki nem esik jól, ha nem együtt esznek. Addig biztatták röfögve egymást, mig mind a ketten hozzá nem fogtak. Csákó a két első lábával erélyesen belémászott a vályúba, úgy habzsolta az ázott kenyérdarabokat; Virág ellenben szerényen megállott a vályú másik végénél, úgy szür- csölte a hüs levet. Mikor jóllaktak és fejük felett az ól padlásán ä tyúkok motyogása végkép elcsöndesült, ők is elpihentek. Csákó hortyogni szokott aluvása közben, Virág csak szuszogott. Virág majd minden éjjel álmodott is. A mit ő és Csákó egész nap csináltak, éjjel újra végigálmodta. Véresen látta álmában Csákót. Harcolt a nagytiszteletü ur hosszuszőrü nagy tótdisznajával. Vidáman röfögött álmában, mert Csákó földhöz vágta a nagytiszteletü ur vörös disznaját, még a füléből is lefalt egy darabot. De a nagytiszteletü ur nagy vörös disznója is dühbe jött erre, megrohanta Csákót. Csákó elszaladt. Úgy fut, mint a nyúl. Épp oly kiváló a futásban, mint a harcban ; a nagy veres disznó talán bé sem éri. De éz csak nyomán volt. Kiüldözte a nyájból és künn a homokon bősz párviadalra keltek. Virág remegő szívvel nézte a küzdelmét. A vörös disznó végre éles agyarával kihasította a Csákó nyakát; Csákó vére patakzott, elbukott a porban, Virágnak majd meghasadt a szive és egy kétségbeesett visítással — felébredt. (Folytatjuk.)
