Szatmári Gazda, 1910. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-13 / 32. szám
4-ik oldal SZATMÁRI GAZDA augusztus 13. oltották azt át ott a helyszínén, a nekik tetsző lokális kipróbált fajjal. Az ily fa soha elkényeztetve nem volt, mert hisz már addig is sok viszontagsággal kellett küzdenie a mig magból életerős vadonccá fejlődött, s kitudja hány csírázó magnak kellett elpusztulnia, mig egy életerős csemete maradt meg közülök. A faiskolákban már magának a magoncnak kikelése és fejlődése is el van kényeztetve. Nagyritkán vetik az életerős erdei vackor fának a magját, hanem összeszedet mindenféle nemes alma és körtefaj magját, a mely már magában véve is egy elkényesztetett egyed- nek szülötte, azt bevetik, — nem a vad, gyepes erdei talajba, a hol küzködnie kellene a viszontagságokkal s vagy pusztulna, vagy pedig egészséges életerős egyede- deket nevelne, — hanem a rigolirozott, trágyával praepa- rált talajba, a hol igaz, hogy egy év alatt többet nő, mint az erdei vadonc 3—4 év alatt, de ezen gyors növekedés ellenállási képességének rovására történik. Az ily faiskolában nevelt 3—4 éves, elkényeztetett csemetét | ültetik el azután a méter szélességű, 70—80 cm. mélységű gödörbe, a melyet trágyával, komposzttal, jól megtöltenek s a fa, mig gyökerei e gödörben maradnak igen szépen nő, de mihelyt elérkezik ama földréteghez, a mely forgatva, trágyázva nem volt, tehát olyan, a milyenben a fának egész életét töltenie kell, egyszerre megbénul növekedésében s lassan lassan mind jobban j elsatnyul. A fával is, szerves lény lévén ép ott vagyunk, a hol az emberrel. A falu végi putriban felnevekedett cigánygyermek végtelen hiányos öltözékben szaladgálhat végig a ’havon s beteg soha sem lesz, csenyevész, nyomorék, satnya fajzat alig van közötte, mert ami születésétől kezdve nem életképes, az a legrövidebb időn belül elpusztul. De a városi, minden széltől óvott, flanellekbe és Jéger ingekbe öltöztetett, minden esőcsepptől és izzadástól megóvott gyermek, ha egyszer jól felforrósodik, vagy megázik, vagy az élet oly viszonyok közé sodorja, ahol nincs mindig alkalma egészségére folyton ügyelni, — mert a szűkös viszonyok azt meg nem engedik, elsatnyul, s egész hátralévő élete a betegeskedés örök láncolata lesz. 3. K. (Folytatjuk). Gazdasági tudnivalók. Kora tavaszi zöld takarmány. Az állatok takarmányozása szempontjából rendesen a legnehezebb időszak a kora tavasz, március, április, május. Ilyenkorra a takarmány készletek megfogynak, zöld takarmánnyal még nem rendelkezik a gazda, s ennek következtében némely tavasszal oly nagy hiány áll be, hogy a gazda valósággal számítja az időt, az első zöld kaszálás idejéig. Erre az időpontra már most nyáron kell a jó gazdának gondolni s olyan takarmányokat kell vetni, a melyek a kora tavaszi hónapokban kaszálhatok. Erre a célra Németországban legújabban a szöszös bükköny és rozs keveréket használják. A szöszös bük- kön ugyanis a zord telet is kitünően állja ki, száraz, nagy hidegben sem fagy le. Ha tehát aug. végén, szeptember elején vetjük el, már az ősz folyamán 50—60 cm. magasra nő, s ilyen állapotban marad tavaszra is, i a mikor az első melegedő napokon ismét növekedésnek indul. Elvetése leghelyesebben úgy történik,.hogy szeptember elején, a frissen szántott földbe 15 cm. sor távolságba vetőgéppel vetjük el. Kikelése után elvetésétől számított 10—14 nappal vetjük közéje a rozsot, s egyidejűleg az egész területet meg is boronál- juk. Nagyon zord vidéken, a hol a tél korán áll be, ajánljuk e vetést előbb, aug. II. felében ezközölni. Rendkívül nagy tömeg termést fog adni ez a két vetés abban az esetben, ha elvetés előtt 150 kg. szuperfoszfátot kap a talaj, kikelés után pedig 40—50 kg. salétromot, a melyet fürészporral vagy száraz homokkal keverten szórjunk ki. A salétromnak hatása folytán rendkívül buja fejlődésnek indul, s igy már ápr. elején igen dús rendeket lehet róla kaszálni, miáltal megme- nekszik a gazda azon gondtól, hogy állatait nem tudja kora tavasszal táplálni.—A szöszös bükköny és rozs keverék tapasztalatom szerint egyike a legbiztosabb és határozottan a legkoraibb zöld takarmánynak, mert e keverék a leghidegebb tél után is jó termést s korai zöld takarmányt ad, sokalta korábban, mint bármely lóhere féle. A repce. Most van a repce elvetési ideje, a mely dús aratást, miként általánosan ismert dolog, csak akkor adhat, ha nagyon kövér, erősen trágyázott földbe adjuk. A repce ugyanis nagy igényű növény, a mely a talajt nagyon kihasználja. A közepes repce termés a mely hektáronként 24 mázsa magot, 50 mázsa szalmát és 17 mázsa pelyvát ad, nem kevesebb mint 116.76 kg. nitrogént, 58.34 kg. foszforsavat és 95.5 kg. kálit von el a talajtól, hogy ilyen terméseket érhessünk el, nem elég egyedül istáló trágyával ellátnunk a talajt, mert még abban az esetben is, ha nagyon bőven istálló trágyáztunk, még mindig 250—300 kg. szuperfoszfátot kell hektáronként adnunk, hogy a repce foszfor szükségletét kielégítsük. Ha azonban csak közepes istálló trágyázást eszközölhetünk, a 250—300 kg. szuperfoszfát mellett, még 75—100 kg. kénsavas ammóniákat is kell adni, még abban az esetben is, ha a repce lóhere után következik. Leghelyesebb ilyen esetben 250—300 kg. ammoniák-szuperfoszfátot adni hektáronként. Kötött talajon káli trágyázásra nem igen van szükség. Megjegyzendő még, hogy a mütrágyázott repce éppen gyors fejlődése miatt az állati kártévőkkel szemben nagyon ellentálló. Zöld trágyázás. A zöld trágyázásnak az a célja, hogy általa az istálló trágyázás legalább részben pótoltassék. A zöld trágyában ugyanis nagy mennyiségű nitrogént juttatunk a talajba, a mely nitrogén a növény legfontosabb tápláló anyaga. Vannak ugyanis növények, az u. n. pillangós viráguak, a melyek képesítve vannak a levegő nitrogénjét leszívni, s igy tehát sokkal több nitrogént tartalmaznak mint más növények, a melyek erre képesítve nincsenek. Akkor tehát, a mikor a zöld trágyát alászántjuk, nagy mennyiségű levegőből vett nitrogént juttatunk a talajba a mely legfontosabb és legértékesebb tápláló anyag mellett, műtrágyák alakjában olcsón és könnyen adhatunk a talajnak foszfort szuperfoszfát alakjában, s ha szükséges kálit is. Miután pedig ele-
