Szatmári Gazda, 1910. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-09 / 15. szám

4-ik oldal

SZATMÁRI GAZDA

április 9.

felé. Gyakori az is, hogy a cséplőgép mellől nyomban a trágyalerakodó helyekre viszik, hogy a szél onnan is a szélrózsa minden irányába széjjel hurcolhassa.

3. A trágyát a legtöbb gazda rosszul kezeli, rendesen sehogyse kezeli, egy rakásra hordja, és miután a trágya pár hónapig szárazon hevert, éretlen állapotban került a földekre. Természetes, hogy az ilyen trágyázás tulajdonképen gyomvetés.

4. Alomnak használható mindenféle gaz, ha egyéb tulajdonságai megfelelők. Ügyelni kel azonban arra, hogy a trágya csak teljesen érett állapotban vitessék a földekre; ha az alom nagyon gyomos, jobb keverék trágyába felhasználni.

5. A magyar gazda ritkán miveli jól a földjét, tarlóját nem hántja, nem alkalmazza földjén a talaj úgynevezett gyomirtó munkálását, nem tisztítja a parlagokat, dűlőket mesgyéket, az országutak szélét, sőt helyenként aratáskor is kikerülik a szúrós ászát- és bogácsféléket; úgy hogy a vetőmag leggondosabb tisztítása mellett is mindig megfertőzik a földje a határszélen termő gyomok ezreitől.

6. Legelteti állatjait a tarlón, ezért is késik a szántással, ezért nem munkálja kellően a földjét, miáltal a vetemény sinylik, a gyom erősödik, a legelő jószág pedig a gyommagot széjjel hurcolja.

7. Csomagolásra használt szénát, gazt tartalmazó töltelékeket szétszór, gyakran idegen tájakról valókat, és ezúton idegen országból való gyomok telepedhetnek és terjedhetnek szét. így került hozzánk Észak- Amerikából a betyárkóró, mely ma egyike a legközönségesebb gyomnövényeinknek.

8. Helytelen és oktalan takarékossággal hitvány magot vásárol. így olvashatjuk a Kisérletügyi Köziem, 1902. évf (142. old.) dr. Degen Á. tollából a következőket: „ . . . még nem is nagyon régen a lóheremagból kitakarított rostaalj egy része belekerült a fü- magkeverékekbe, úgy hogy amit sok utánjárással sikerült elérnünk a heremagvak kőtelező módon való tisztításával, azt ismét lerontotta az, hogy az eg> ik áruból kitakarított arankát más haszontalan gyommagvakkal együtt szerteszórták el az országban a a vasúti töltéseken s evvel újra befertőzték a szomszédos területeket.“

9. Végre szándékos csalással, mikor a gyommagvakkal mesterségesen kevert vetőmagot kínál eladásra a kereskedő vagy termelő. Itt is kivált a kisgazda huzza a rövidebbet, mert olcsó magot keres, olcsót vásárol, pedig itt is áll a példabeszéd, hogy „olcsó húsnak hig a leve“ és „az vesz igazán drágán, aki olcsón vásárol“.

A sok gyomterjesztő tényező közös munkájának eredményeképen telítve van a föld gyommagvakkal. Erről mindenki úgy győződhetik meg, hogy ha egy bögrére való földet egy kis ládikában széttereget és azt napjában locsolva meleg helyen tartja. Látni fogja, hogy abból a földből is egy egész sereg gaz csírázik. És ha minden héten egyszer-kétszer kitépi a palántákat és a számukat följegyzi, hónapok inulva azt tapasztalja, hogy a marék földből néhány ezer gyom csírázott. Gyorsabb, de nehezebb vizsgálat, a földet szitán keresztül megiszapolva a magvakat kiválasztani. A finom anyagot a viz kimossa, a homokszemek és gyommagvak pedig a szitában maradnak.

A baromfi értékesítése.

Egész mezőgazdaságunkban alig akadnak olyan vigasztaló statisztikai adatokra, mint a baromfi értékesítésnél, amennyiben mig más árucikkeknél és terményeknél értékesítő szövetkezetek közbenjárására kell törekednünk és piacok megteremtéséről gondoskodnunk, addig baromfiból még nem tudunk annyit termelni, amennyit értékesíteni tudunk s azért minden tényezőnek igénybevételével arra kell törekednünk, hogy a termelést és pedig lehetőleg nagyarányokban fokozzuk.

A statisztikai számadások azonban, melyeknek kellő pontosságában semmi okunk kételkedni nincs, a baromfitenyésztésnél, nagyon hasonlítanak a kendőzött hölgyhöz, akinek szépségmáza alatt a szakértő szem csakhamar felfedezi a vénség ráncait. Nagy baj ugyanis, hogy a baromfiértékesitő népünk még mindég nem akarja a külföldi példát követni, hanem ősi nyomdokokon halad és úgy a vevő, mint az eladó, csak a külső formáját tekinti az állatoknak, gondo- lomformán, emelgetve becsüli a súlyát, a combját és mellét tapogatja, holott a legtöbb falusi elárusító, ha bejön a heti vásárra, ott ma már sem gyümölcsöt, sem burgonyát nem árul régi módi szerint kupacokban, hanem magával hozza mértékét és kilószámra adja áruját úgy a saját, mint vevője megnyugtatására. Ugyanez alá a megítélés alá esik a tojásnak és a tolinak értékesítése is s ha a tojás ára egy-egy hetivásáros napon megállapodik, akkor a jóval nagyobb tojásból is hármat kénytelen adni a termelő egy hatosért, mig a komaasszonya szintén egy hatost kap jóval kevesebb értékű kisebb tojásért. A tollértékesitésről pedig legjobb hallgatnunk, mert mig éppen mostanában folyik a Károly-körut Mellinger udvarában, illetőleg a pesti tavaszi vásáron a nagy tollvásár, melyről az egész világ tolikereskedője tudja, hogy milyen óriási mértékű s amelyen nemcsak a honi, hanem az egész balkáni, galicziai és déloroszországi tolltermelés is értékesítésre kerül és megérkezik arra az osztrák, német, francia, angol és amerikai kereskedő. Csak mi, csak a magyar nép nem tudja ezt és a legelső tyu- kásznak, a legelőször beígért potom árért vesztegeti el azt a tollat, amely a szemétdombra nem került s nyerészkedik az eladáson még a harmad-, negyed- meg ötödkéz is és mire a termelőnek városi ügyvéd fia megnősül és családot alapit, akkor a hatodik kézből hihetetlenül magas árért vásárolja meg a külföd- ről visszakerült feldolgozott tollnemüt.

Ezek a visszás állapotok azok, amelyek ha nem is gátolják meg általánosságban a baromfitenyésztés fokozását, de nagyban gátolják a baromfi állomány feljavítását és nagy, nehéz nyugati fajok termelését, amelyek mindenesetre nagyobb gondozást igényelnek, mint a századok óta meghonosult honi kisebb faj és mindennek ellenére, mert sem a baromfi, sem pedig annak terméke nem sulyszámra kerül a piacra, a termelő nem kapja meg a nagy nyugati fajért a kellő értéket s termelését egyszerűen abba hagyja.

Ebben bűnösek különben a hizlalótelepek is, melyek a leghitványabb, legsoványabb, tehát legolcsóbb fajt, igy az apró bosnyák és szerb pulykát vásárolják össze s azt hizlalják föl, értékesítvén ugyanazért az árért, amelyet a termelő a fajbaromfiért kap. Persze, mert a mi népünk még arra sem kapható, —