Szatmári Gazda, 1909. (1. évfolyam, 1-51. szám)
1909-10-09 / 41. szám
október 9. SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal. Másodszor a nedves, forró, lázas éghajlat egy olyan körülmény, mely holtbiztosán tönkre teszi szegény kivándorlóinkat pár év alatt oly annyira, hogy ha ezen időn belül haza is tér, egész ember abból többé soha sem lesz. Ott nem az a száraz forróság van, mint nálunk nyáron, aratás idején, hanem egy gőzfürdőhöz hasonló páratelt, nedves meleg, mely nyomasztólag hat tüdőre, szivre egyaránt, a vért az ember fejébe hajtja és elveszi lélekzetét. Az amerikai négeren kívül senki sem képes ilyen éghajlatban egészsége és élete kockáztatása nélkül erősebb munkát elvégezni és ez is az ok, hogy miért csábitják a kivándorlókat arra a vidékre. Ne higyje senki, hogy körmönfont amerikai oly együgyü volna és nem tartaná meg magának azt a jó termő földet, ha abból az ember jó hasznot tudna huzni. Annak nyitva van a szeme, tud számítani, előre látja, hogy hiába termel, mert eladni nem tud, hiába dolgozik, mert pár év alatt vége van erejének, egészségének. Jó lesz az a föld az idegen bevándorlóknak, talán azok nem pusztulnak bele, és ha bele is pusztulnak ők nem bánják! Szüreti kilátások és a borértékesítés* A legutóbbi napokban került nyilvánosságra a földmivelésügyi minisztériumhoz beérkezett hivatalos jelentések tartalma a szőlők állapotáról, mely adatok egyúttal tájékoztatást tartalmaznak Magyarország idei várható borterméséről is. A hiteles adatok szerint a helyzet éppen nem rózsás s igy ma már a magyar bortermelő gazdaközönség előtt tisztában áll az a manőver, melyet a közvetítő kereskedelem pár héttel ezelőtt elkezdett azzal, hogy mesés bortermési kilátások hírét kolportáltatta egyes borvidékeken a borárak visszaszorítása érdekében. A hiteles értesítések sajnosán említik az egyes vidékeken a peronoszpora és lisztharmat által okozott nagymérvű károkat, máshelyeken a jégverés tette tönkre a termést, a legtöbb vidéken pedig az augusztusi forróság volt hátrányára a szőlőknek, úgy, hogy igazában valódi jó termésről az idén már nem beszélhetünk. Kétségtelen, hogy az előrelátható terméskilátások hatással vannak már most is a borárak alakulásaira. És igazán csak ilyenkor látja a figyelmes szemlélő, hogy ezek az alakulások rendszertelenek, úgy, hogy ez a körülmény vezeti rá az illetékes tényezőket arra, hogy a jövő legfontosabb teendője kétségtelenül a borértékesítés kérdésének helyes megoldása, nemcsak a termelők, de általában a hazai bortermelés érdekében. Azzal már évek óta tisztában lehetünk, hogy a filoxera-vész óta a szőlők felújítása és a szőlőtermelés rekonstruálásának hatalmas müve, — hála érte elsősorban Darányi Ignácnak — Magyarország területén befejeztetett. Sőt a felújítás nagy munkájával felidézett felbuzdulás, ugylátszik az ellenkező szélsőségbe is csapott az által, hogy a szőlőtermő terület ma már nemcsak hogy eléri a filoxera pusztítása előtti állapotot, de azt sokszorosan felül is haladja. Maga ez a körülmény nagy általánosságban ha nem kárhoztatható is, de a részletekben oly helytelen tüneteket mutat, mely a fogyasztás és export arányaival összhangban nem álló termelés, másut a kvalitás következtében bortermelésünk kárára, hátrányára lehet. A homoki területek nagyarányú telepítését a hegyi bortermelők nézik rossz szemmel, mely animo- zitásuknak lehet is valamely alapja, Szegszárd borvidéke pedig már egyenesen hatósági beavatkozást sürget, a kenyérmag termő területeknek a búzatermelés alól való elvonása és indokolatlanul szőlővel való betelepítése ellenében. Mindezek a körülmények, valamint a bor-áralakulások fentemlitett rendszertelensége kétségtelenné teszik azt a körülményt, hogy ma már nem a szőlőtelepítés forszirozása és aránytalan támogatása, de igenis a borértékesítésnek, a kapzsi önzéstől mentesített módon leendő rendezése képezze az arra hivatottaknak legfőbb feladatát. A „Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete“ szép eredményekre hivatkozhatik a magyar bortermelés előmozdítása körül, hisszük, ha most erélyes kézzel nyúlna bele a borértékesítés hatalmas problémájának megoldásába, rövidesen virágzó szövetkezeti bortárházaink és pincészeteink hirdethetnék a magyar bortermelés és értékesítés ügyének teljes diadalát. Október a méhesben. A mező virágai már mind elpusztultak, csak itt- . ott akad még egy-egy, amelyről meglátszik, hogy elkésett, mert nem tudott kifejlődni. Nem is csoda, mert a nappalok rövidültek és hűvösebbek, az éjszakák pedig már nagyon is hosszúak és hűvösek. Nappal sincsen már a napnak annyi ereje, hogy a réti virágokat föntartsa, csak délben tűz még melegen, de akkor is lankadt már sugara. A méhek még nem pihennek el, hanem felkeresik a található virágokat, hogy azokról mézet vagy virágport gyűjtsenek, de ez nem sokáig tarthat már, mert sokhelyütt beáll a hosszantartó őszi esőzés, mely fogságra veti a méheket. Ez az őszi eső nemcsak a méheket készteti fogságra, hanem menekülésre bírja az egereket is, amelyek ilyenkor nemcsak a padlások- és magtárakban, hanem a méhesekben is oltalmat és téli szállást keresnek, A méhesben tanyát kereső egerek ellen csak úgy védekezhetünk sikeresen, ha minden nem odatartozó lomot onnan eltávolítunk, hogy ne fúrják ki a kaptárak oldalát és abba találjanak búvóhelyet. Ha a gazda méheinek betelelését, annaíc rendje és módja szerint szeptember havában elrendezte, úgy nincs más dolga, mint csupán külső szemlét tartani méhese felett, hogy azokat külső ellenség meg ne támadja. A költőfészket megbontani most már csak a legvégső szükségben szabad, akkor t. i., ha anyát- lanságot vagy bármi oly rendellenesség jeleit veszi észre, ami aztán a tél folyamán a család pusztulására vezetne, de akkor sem kell a fedődeszkákat fölszakitani. A hónap vége felé, ahogy az idő mind jobban- jobban hülni kezd előbb a fedődeszkákra, később az az ablakra borítsunk 8—10 réteg újság papirost, hogy a meleget jobban visszatartsa, de káros a túlságos meleg is, azért kerüljük azt a rósz szokást, amelyet sok méhész tesz, hogy az üreget sarjuval tömi ki.
