Szatmári Friss Ujság, 1903. január (2. évfolyam, 60-89. szám)
1903-03-13 / 72. szám
Budapest, 1903. március 11. 3 A »ti követe esexei magadja!;. A király utasítása a hadügyminiszterhez. — Saját tudósítónktól. — Szenzáció készül a magyar politikai életben s az obstrukció döntő fordulat elé kerül. A király megadja az úgy nevezett nemzeti követeléseket, melyeket Apponyi Albert gróf a katona’ javaslatokkal szemben támasztott. Ezt írja a magyar dolgokról rendszerint jól értesült Zeit és nincs okunk kételkedni értesülésének valószínűségében. Ezek az úgynevezett „nemzeti követelések“, melyekről az Apponyi emlékezetes memorandumában szó van, tulajdonképpen nem is olyan nagy köve- votelések, csupa külsőségek, formaságok, melyek a hadsereg jellegén mit sem fog' nak változtatni. Megadni ezeket tehát nem valami nehéz dolog, különösen akkor, midőn Magyarország olyan rengeteg áldozatot hoz értük. A „Zeit“ katonai forrásból kapta a következő értesülést: Mialatt az osztrák népképviselet mind" két házáéban határozottan állást foglalnak a magyar nemzet követelése ellen, s mialatt a magyar képviselőházban nap* nap után hangoztatják az ellenzék szónokai, hogy a nemzeti követeléseket Bécsben csak ígérgetik, de soha meg nem adják : ezalatt egész csendben egy olyan politikai esemény történt, a mely egyrészről azt bizonyítja, hogy sem a Laj' tbán túl, sem innen nincsen a politikai világ a felső körök állásfoglalásáról tájékozva, másrészről arról tesz tanúságot hogy Mágyarország ismét jelentős sikert ért el katonai tóren. A katonai büntetőtörvény és a cúnerkérdés. Apponyi Albert gróf memorandumában első sorban a katonai büntető- törvény szabályozását és a cimer és zászlókérdés olyatén megoldását kéri, hogy abban a magyar jelleg kidombo- odjók. A Széli-kormány annak idején meg ’s ígérte úgy az uj katonai büntető törvénykönyv megvalósítását, mint a cimer és zászló kérdés rendezését. TÁRCZA. íesietici! gráf életéből. Irta: Darv&y Kálmán. I. Kezdett sötétedni. A többi fiú a szőlő venyige lobogó lángja köré telepedett, hogy gesztenyét süssön. Engem nagyapám haza vezetett. Szótlanul ballag- lunk egymás mellett, gondolatban még akkor is a szőlőhegyen voltam, mikor hazaértünk. Nagyapám vigasztalni akart: maga mellé ültetve, mesélni kezdett a múlt idők eseményeiről. Ez volt mindig a legnagyobb boldogságom. Azóta sem hallottam nálánál jobb elbeszélőt. Olyan elme volt ő, mely szószerint idézni tudta a' félszázaddal előbb hallott szavakat, élethűen lefesteni ifjn korának legkisebb eseményeit. Most harminc éve voltam együtt utól- jára Kisfaludy Sándorral, kezdte nagyapám elbeszélését. A havas eső beszorított bennünket a gyógyszertár bőrdivá- nyára, ott beszélgettünk késő estig. — Kisfaludy szokatlan jókedvű volt, előhozakodott terveiről, hogy iélévre Somlyói szőlőjébe költözködik és befejezi a nemesi felkelő sereg történetét. Majd áttért Festetics1 Györgyre. Alig van hazánkban nagyobb patrióta Festeticsnél, kinek akkor is nagy tiszteA Széli kormány már is abban a helyzetben van, hogy Ígéreteit megvalósította. Az uj katonai büntető törvénykönyv elkészült s a cimer- és zászlókérdésnek magyar szempontból való megoldása dolgában Széli Kálmán elvben már megállapodott a béosl katona! körökkel. Mindezekről a miniszterelnök a Ház. bán legközelebb nyilatkozni fog. A magyar tisztek. Apponyi gróf memorandumában az Ausztriában levő magyar tiszteknek magyar ezredekhez való áthelyezését is követelte. Ennek a kérelemnek a teljesítése már több nehézségbe ütközik. A király 1868-ban kiadott ugyan egy rendeletet, melyben felhívja a hadügyminiszter, hogy a magyar származású tiszteket magyar ezredekhez helyezze át s abban az időben ez tényleg meg is történt — de Kriegbammer idejében a szolgálat érdekében ad acta tették ezt a rendeletet, sőt súlyt helyez" tek arra a katonai körök, hogy osztrák ezredekhez oszszák be a magyar katonatisztekéi. A közös hadsereg tisztikarában a magyar származásúak száma aránylag kevés — mindössze 22 száza" lók, a horvátokat is beleértve. Ezek közül 800 magyar származású tiszt szolgál osztrák ezredeknél. Jól tudják a katonai körök, hogy régi magyar törvények vannak, melyek a magyar érdekekhez parancsolják a magyar tiszteket, de ezen törvények szellemében nem járhat el a cs. és kir. hadsereg. Ellenben igenis módjában van respektálni az 1868 bán kelt császári és királyi kéziratot, dacára annak, hogy eddig minden hadügyminiszter a hadsereg szellemére nézve kedvezőtlen hamunak tartotla s évtizedeken keresztül nem érvényesült e rendelet. Mindezek dacáia felette fontos esemény történt néhány nap előtt. Ő fel1 gége ugyanis hivatalos formában felhívta Fitreioh közös hadügyminiszter figyelmét 1868 ikl kéziratára. A magyar tiszteket már áthelyezik. E királyi figyelmeztetésnek máris meg' lője volnék, ha meleg barátság nem tűzne hozzá. Nálánál műveltebb férfit, vendégszeretőbb házigazdák nem ismerek, mondá, szerte e hazában. De szellemesebb társalgót sem. Festeticsnek minden tettét igaz magvaros humor fűszerezi, melyek között nein legutolsó az, mit velem elkövetett. 1818 nyarán a ke zthelyi sokadalomra készültem’, futó lovakat akartam venni, konyhás lovaim helyett, melyeket tönkre tett a sok szántás. Ebéd után indultam. Marci fölajtárom (igv nevezte Kisfaludy Sándor kedves inasát) a kocsis mellé telepedett. Róza, a feleségem, itthon maradt, megijedve a tornyosuló felhőktől, utitársul rám erőszakolván a rövid szűrt, hogy megvédje uj atillámét nz esőtől. Kerékig való sár volt. A bazsai kapaszkodónál az eső is utolért, igy nem csoda, hogy megsülyedlünk. Magam is leszálltam á kocsiról és épen azon tanakodtam Marcival, miként menekülhetnénk hamarosan ki a kátyúból, midőn szintén Sümegh felől könnyen futó kocsiján arra hajtatott egy eddig előttem ismeretlen ur, ki önként ajánlkozott, hogy kivontatja kocsimat a sárból. Mig a kocsisok és Marci a vontatással baj- molódtak, addig ketten az árok partján beszélgettünk. Az idegen Tolnay grófi ispánnak mutatkozott. 3eszéd közben kikérdezte jövetelem célját és azt az ajánlatot tette, hogy van a hatása. Pitreirh közös hadügyminiszter máris elrendelte számos magyar tisztnek magyar ezredekhez való áthelyezését s a hivatalos lap egyik legközelebbi számában napvilágot fog látni az erre vonatkozó intézkedés. A további, illetve az összes áthelyezések is gyorz egymásutánban fognak megtörténni, — s így a »nagy gravámen, melymiat1 annyit panaszkodnak évtizedek óta az ellenzéki politikusok, e; fog tűnni a föld- szinéről. A magyar elemnek a közös tiszti karban való megfelelő képviselete persze ezzel nem lesz elérve, annál az oknál fogva, mert mig a magyar tisztek száma az összességnek 22 százalékát képezi, addig a közös hadsereg létszámának 40 százaléka magyar állampolgárokból áll. S ezért az osztrák tisztek nagy része meg fog maradni a magyar ezredeknél. Az sitiiül öérónő. (Újabb részletek.) — Saját tudósítónktól. — Budapest, márc. 11. Vay Alojzia bárónő eltűnése ügyében a rendőri vizsgálat a legnagyobb erély- yel és szigorúsággal folyik. Lévay rendörfogalmazó megtelte az óvóintézkadéseket, hogy az eltűnt báróleányt elökeritsék, ha esetleg Budapesten vagy annak környékén tartózkodik. Mert bár majdnem egészen bizonyosnak látszik, hogy a bárókisasszony öngyilkossá lett mégis nagyon kicsi remény van arra nézve, hogy még talán éleiben van. Lévay rendőr foga'mazó még a múlt héten végig járta kocsin az összes dunamenti községeket és falukat, ahol figyelmeztette az elöljáróságokat a bárónő eltűnésére, és mindenütt pontos személyleirását és aeképét hagyta az eltűntnek, mert nem lehetetlen, hogy ha a Dunába ölte magát, a viz valahol a főváros közelében veti partra holttestét, Pozsonyból jelentik lapunknak, hogy a bárónő családja 1000 korona jutalmat fog kitűzni annak, a ki az öngyilkos báró kisasszony holttestét megtalálja. miután vásár előtt szálláet úgysem kaphatok a nagyvendéglöben, szálljak a grófi kastélyba hozzája, annal is inkább is, miután a gróf ur úgy sínes Keszthelyen, ki különben szintén szívesen lát minden idegent. Rövid szabadkozás után elfogadtam a meghívást Tolnaytól, ki bucsu- záskor újra kijelentette, hogy várni fog jó magyaros vacsorával. Együtt indultunk, de csak Szántóig tudtam nyomába járni. Mikor a gyöngyösi csárdánál már pora sem látszott az ispán kocsijának, önkéntelenül elgondolkoztam, hogy mennyivel nagyobb ur a gróf ispánja ilyen magamfajta földesurnái. A nap már nyugovóban volt, mikor Keszthelyre érkeztem, hol a grófi palota kapujánái már várakozott reám vendégszerető isméi ősöm, Tolnay ispán uram. Igazán nagyúri ellátásban részesültem. Két kocsis is segítette a lovakat kifogni. Marcinak a kezéből még útitáskámat is kivette valami grófi inas. Az ispán egy pillanatra sem hagyott magamra, megmutatta vendégszobámat, majd az ebédlőbe vezetett, hol valóságos lakoma várt reánk. Mind annak dacára, hogy csak ketten ültünk az asztalnál, négy inas is állt mögöttünk, szüntelen töltögetve poharainkba. Nem vagyok nagy borivó, de akkor szokatlanul zle t a grófi pincéből előkerült somlói és badacsonyi. Egyideig a gazdaságról beszélgettünk ; majd áttértünk a magyar literaturára és nagyon meglepett az ispán ur jártassága, mit kérdésemre azzal Tegnap egv levél érkezett Komárom ■ ból Pozsonyba, a mely jelentette, hOjtr egv női holttestet fogtak ki ottan. A levél mellé a holttest kitűnő íotografiiája volt mellékelve, a melyben azonban felismertek egy nem régen Pozsonyból eltűnt cselédieányt, a ki szintén vízbe ölte magát. Ma az a két hajóslegéay aki a múltkor azt állította, hogy megtalálta a holttestet hosszas vallatás után beösmeric, hogy hazudott.J* Az eljárást ellenük a hatóság félrevezetése miatt megfocják indítani. ^ Vay Alice bárónőt utóljára egy Popper Károly nevű főherceg! urasági szolga látta Ez az eltűnés napján volt. Poppert szinte megdöbbentette a bárónő dúlt arcza. Alázatosan üdvözölte, de a bárónő rá sem hederitett. Mintha csak észre sem vette volna. A bárónő feltűnő könnyen volt öltözve és a pályaudvar felé sietett. Általában azt hiszik, hogy a bárónő holttest ha| csakugyan a Dunába ölte magát, nehezen lesz megtalálható, mert a jég elvitte a holttestet. Ma a budapesti rendőrség Belgrádba is telegrafált, hogy az ottani hatóságokat figyelmeztesse az eltűnt bárónéról Tegnap Budafokon volt elterjedve, hogy Vay Alice bárónő holtestét kifogták a Haggemnacber-féle sörförde előtt. A hir azonban nem volt igaz.A kifogót holttest egy 40—45 éves körüli asszonyé. Verekedés egy sz nházban, — Saját tudósítónktól. — Trieszt, márc. 11. Puccini .Tosca“ című operáját adták elő a városi színházban vasárnap este. A második felvonás előtt nagy lárma eletkezett a földszinten. Két ur perlekedett egymással. Az egyik egy hadihajó tisztjének uniformisát viselte, a másik czivilbe volt. A perlekedés, amely azért keletkezett mert a civil a hajóstiszt kíséretében levő nőket íkirözta, azzal végződött, hogy a felek tettleg inzultálták egymást, ügy kel- ett őket rendőrökkel kivezettetni. A verekedő felek Zwiczkerski lovag, az Árpád hadihajó egyik tisztje és Bozza dr ügyvédjelölt voltak. Ebből az afférbői tegnap délután kard" párbaj volt. A párbajnál mind a ketten megsérültek, Bozza dr azonban olyan súlyosan, hogy most haldoklik. magyarázott meg, hogy elég alkalma van a grófi könyvtárban olvasgatni. Már éjfél felé járt az idő, mire ágyba kerültem. Jó ideig került az álom, szüntelenül azzal foglalkozva, minő tudomány kedvelő lehet a gróf, kinek még az ispánja is literátus ember. Másnap korán kelve, megjártam a vásárt, de nem találtam kedvemre való lovakat. Midőn későn délután fáradtan, leverten a kastélyba visszaérkeztem, ozsonna után az ispán uram azon ajánlatot tette, ha már nem találtam megfelelő lovat, nézzem meg a gróf ur lovait, azok között bizonyosan találnék kedvemre valót. Először a hátas lovakban gyönyörködtünk, majd a kocsilovakhoz érve, feltűnt bét sötét pej telivér, mely színre hasonlított az én lovaimhoz. — Mit szól táblabiró ur ezekhez ? — kérdé az ispán. Gyönyörű két állat! Ilyeneket már magam sem dobnék ki istállómból, feleltem tréfálkozva. Végig járva az istállókat, fogatni akartam, de az én vendégszerető házigazdám karon- fogott és kijelentette, hogy vacsora előtt nem ereszt haza. így a másik estét is kénytelen voltam a kastélyban tölteni. Nem szívesen tettem, mert itthon megmondtam Rózának, hogy vacsorával várjon. Ismét belekeveredtünk a beszélgetésbe. Ispán uram nagy szakértelemmel beszélte el a legutóbb lefolyt Helikon ünnepet, kijelentve, hogy a gróf ur neheztel iá reám, hogy azokon soha nem