Szatmári Friss Ujság, 1902. december (1. évfolyam, 79-88. szám)
1902-12-10 / 88. szám
Pisziolfpártal a fevarDSuan. — Saját tudósítónktól. — Budapest deC. 9. Ma reggel 6 órakor a főváros határá- bán, az összekötő vasúti híd budai oldalán levő tisztáson pisztolypárbaj volt, amely azonban minden baj nélkül folyt le. A párbajt Psikv Viktor magánhiva'al- nok és Csongrádi Jenő János állami hivatalnok vívták. Feltételek voltak : egyszeri golyóváltás, 25 lépés távolság, célzási idő nélkül. Mindkét fél elsütötte pisztolyát. A golyók nem találtak. Egyik azonban majdnem a párbajvezeíő segédet érte. A golyó elsüvített mellette és téiikabát- ját horzsolta. A felek kibékültek. A •.aijeajra egy szép, de nagyon köny- nyüverü nő adott okot. i Psikv ugyanis a múlt évben megismerkedett a tővárosban, a Népszínház egyik előadása alatt egy szép barna lcánynvol, aki fivérével együtt tartózkodott Budapesten. A leány és fivére Hatvanból valók voltuk és a fővárosban való rövid tartózkodásukat arra használták fel, hogy a színházakat látogatták meg. A leány uj ismerősének elpanaszoita, hogy szeretne a fővárosba jönni és itten valahol irodába jutni, de nincs senkije' akinek segítségével ezt elérhetné. Payiú azonnal vállalkozott arra, hogy szerez a kisasszonynak adást. ígéretét rövid idő alatt beváltotta. A szép leány 30 forint fizetéssel egy építő vállalkozó cég irodájába került. Psikv viszonyt kezdett vele, amit so' káig tudtak titokban tartani. A napokban azonban megtudta ezt a leány vőlegénye, Csongrádi, aki e felett nagy dühbe jött és egy nagyon sértő íevelet irt Psikynek. Ebből keletkezett a lovaglás affér. bUDAi’ESTl MIIEK. — Ä főkapitányság jelentései. A főváros közigazgatasi bizottsága ma, kedden délelőtt 11 órakor ülést tartott Pekárv József főkapitány-helyettes elnöklete alatt. A rendőrség műit havi jelentése terjesztetett elő a következőkben : A bűncselekmények száma a múlt hónaphoz képest emelkedett. Az összes bíinese ek száma 136-3, a melyek közül 103 az ember te^ti épségé eben irányuk — A végrehajtott Károlyi gróf. Károlyi György gróf, Károlyi István gróf fia, különválva él hitvesétől, Frank Boriakétól. Károlyi György grófné, szül. Frank Boriska, tarlásdij miatt port indi tott és a királyi tábla évi 12.000 korona tartásdij fizetésére kötelezte a férjét. Gróf Károlyi György, akinek önálló vagyona nincsen, ennek a kötelezettségének nem hajlandó eleget tenni és nem fizet helyette a családja sem. Minthogx pedig a havi 1000 koronás részletek iBár a járásbirósági döntés, vagyis mar cius hó eleje óta illetik meg Franki Boriskát, a tiz havi hátralékos résziéi erejéig bírói végrehajtást foganatosíttatott gróf Károlyi György budapesti ina Sánlakásán, ahol azonban aránylag csak csekély értékű ingóságokat foglalhatta): le. Minthogy tehát a budapesti loglalá- nem járt a kívánt eredményei, a grófné férjének Zsombolyán ós Nagy-Károlyba: levő ingóságaira folytatólagos végreha! tást kért. — A nemzett színház uj tagjai. A nemzeti színház tudvalevőleg evek ót frissítgeti föl szervezetét a többi buda pesti színház tagjaival, s egész sereg uj művészt ós művésznőt kapcsolt magához hosszabb-rövidebb szerződéssel. Blapá- nén kivüi, aki csak legutóbb lépett a nemzeti színház kötelekébe, pár év óta az ország első müintézotének tagjaivá lettek : Delli Emma, Lánczy Ilka, Varsányi frén, Molnár Rózsi, Boross Ferike, Rózsahegyi, Gál és Beregi. A mint látnivaló, a nemzed színház bizonyos előszeretettel csábítja magához íőképen a vígszínház művészeit. Mint értesülünk, a heien ismét két uj szerződés lett de- finitivvó ; már legközelebb a színház tagjai közé lépnek : B. Lenkei Hedvig asszony, a vígszínház szeretetreméltó fiatal művésznőié és Petites Imre, aki a Makó színtársulatánál játszott elsőrangú szerepeket. — SzcreucsétSenség: a pályaudvaron. Ma reggel egynegyed nyolc órakor a rákos! rendező-palyaudvaron egy 40—45 évesnél látszó férfit elütött egy vonat. A szerencséden rögtön meghalt. Holttestét a morgueha szállították. A rendőrség vizsgálatot indított. A szerencsétlenül járt ember vasúti munkás, nevét nem tudták azonban még megállapítani. —• Jótékony bank. A Magyar Földhitelintézet igazgatósága értesítene Gse- konics Endre grófot, a Vöröskereszt Egyi t elnökét, hogy a Magyar Általános Hitelbank egy nagyobb konvertálásból reá eső 10.000 koronás jutalékáról a Vöröskereszt Egylet javára lemondott. A Vöiöskeresjrt-Egvle' igazgatósága köszönő iratot intézett mind a két bankhoz. — Elfogott kaucióoikkeflztó. D o- m i n k a János volt százados a Kete- pesi-ut 6. szám alatt „Katonaügyi iroda* j címen egy okmánybesztrző vállalatot indított. Ez azonban csak ürügy volt. j Igazi céija volt, hogy kauciós alkalmazottakat vegyen lel. Kilenc* többnvire a munkás- és iparososztályhoz tartozó embert vett fel írodaszolgának és egyéb alkalmazottnak és összesen 5-110 korona óvadékot elsikkasztott. Dominka azóta — három hónapja lehet — megszökött-' A rendőrség kinyomozta, hogy Prágában J. Müller néven él. Távirati megkeresésére Prágában tegnap letartóztattak. — Gazdátlan tárgyak. Juriius hó óta kürönbő.ző tolvajoknál talált tárgyakat őr.znek a rendőrségen, amelyeknek gazdaja nem akadt. Es pedig : 1 ezüst kés. 1 ezüstviila, 2 darab ezüstevőkanál. Egyiken A. V. P., alatta A. M., másikán M. W. hetük vannak. A lopás vagy Budapesten, vagy Komáromban történhetett. Panaszos a főkapitányságon (II. emelet, 71. ajiószám) jelentkezzek. Vegyünk csak frisa vért, így kezdi heszeuet Slierlok Holmes a Véres boszu cimü szenzácziós uj regényben. Az ára 50 kr. Ehhez a könyvhöz csak Az utolsó probléma hasonló, az ára ennek is csak 50 kr. Igen élvezetes olvasmány a Dillotáns detektív cimü bűnügyi regény is. Ara 60 kr. Mind a három könyv egyszerre vásárolva csak 1 forint, a mely csekély összeg előre küldendő be Barta Lajos könyvkereskedőhöz Budapest, V„ Lipót-bőrut 20. szám alá, a ki postadijmenteseu küldi meg ezt a három szép könyvet. Kávé bevásárlásnál legjobban ajánlhatjuk Balogh László kávé és tea kereskedését, Budapest, VLL Rotteabiiler-utca 12. Lásd mai hirdetését. HÍREK mindenfelől. — Bebalzsamozott halak. Érdekes közleményt olvasunk egy francia újságban. E szerint két francia tudós nemrég bejelentette a párisi tudományos akadémiának, hogv Egyiptomban végzett asa- ás közben ali" két-haróm méta-nyíre a öld alatt bebalzsamozott halakra akadtak. Mint a tudósok megállaphották, ezek a halak már több mint ketezer év óta ’ekszenek a töld alatt és fajuk még most is talaiható a Nílus egyes helyein, hol néha egy méter hosszúságra is megnő gv-egy példány. A tégi egyiptomiak ezt a uaial mint az istenség egyik főelemét szielték és mint ilyent természetesen izoká-ukhoz híven bebalzsamozták. Valamennyi teljesen ép, pikkelyeik oly léi nyesek, mintha csak most húzták volna Ki őket a vízből, csupán oldalukon látszik hosszúkás nvilás, melyet bizonyára a bebalzsamozásrtál vágtak a hal testén. — Budapesti szakácenó a Fok- főidön. Ez ev eleién, midőn még folyt a búr háború, 700 magyar lóból álló hajóiakománvnyal Wiltmer Ferenc a szombathelyi Huugárin szálloda bét lőjenek, Wit'mer Jánosnak testvéröcscsi Főiméből Délafrikába, Capsiadtba indult. Wittnier Ferenc, ki azelőtt a Sabária szálloda konyhájának mészároslegénye volt, Capsthdtban szállodai szakácsnak állott be s mint ilyen kezdte ott megismertetni a magyar konyhát, mely városszerte csakhamar annyira ízlett, Hogy a szállodatulajdonos a magyar konyhának teljes meghonosítására szánta magát. A magvar származású szakácsesal leve let Íratott Patzauer budapesti terózkör- úti cseiédközvetitönek, kti eljön neki a Foktőidre szakácsnőt, aki kitünően főzi a hajpaprikást és a gulyást. A szakácsnő havi fizetőse nyolc iont sterling (száz fojint) lesz. Itt a tél. Korán köszöntött be. Tavaly ilyenkor tnég könnvü felöltőben járlak, az idén pedig ugvancsak el kell már a jó meleg rutia. Gond ez bizony, különösen annak, ki azt képzeli, hogy egy mértek után készüli öltönyhöz vagy téli kabáthoz sok pénz kell. (Licbtmann Sándor förfiszahó nagyiparosnál, Budapest, VI., Andrássv ut 56.), egy teljes férfiöltönyt vagy téli kabátot mérték után, a legújabb szállással, kitűnő kelméből 12 forintért, a legfinomabb minőségből már 15 forintért szerezhet be. — Ez oly csodálatos olcsó ár, hogy valóban bámul az ember, hogy képes o!v csekély összegért olyan szép ruhákat j készíteni, pedig ez úgy van. Vidéki rendeléseknél elegendő egy viselt ruha beküldése és a szövet sziliének a megnevezése. Ha valamely városban egyszerre 5 ruhát óhajtanak rendelni, ki- vánatra e megbízható cég díjmentesen oda küldi utazó szabászát gazdag minta- gyüjteménynjel, mértékvétel és választás céljából. Tessék olv;ssiíi! Túlzsúfolt raktár miatt eladok bevásárlási áron alul karácsonyi és újévi képes levelezőlapokat. Küldök 21) kr - értbélyeg beküldése ellenében d ijmentesen 10 drb finom képes levelezőlapot. Fekete nyomású aranynyal kolorirozva gyönyörű kivitelben 10 drb csak H0 krajcár; viszont- alárusitókhak küldök teljes mintakollekciót, posta díjmentesen 20 kr. A pénz bélyegben is beküldhető. Továbbá 100 darab névjegy és 100 boríték csontszinü finom kartonból, gyönyörű nyomással, postadijmentes, csak 80 kr., a pénz keküldése ellenében. Továbbá egy képes-album vagy Poezi könyvet bársony födéllel, finom kivitelben, posta díjmentesen, a pénz beküldése eile, nében, 1 frt 20 kr. Bi sicker Adolf, levélpapír és képeslap raktára Budapest, IX.- M ester-utca 2ö, Fiatelli Delslng-er kávé-, tea- és rumhehozaUli eég küldi Fiumébői, Budapestről vagy Triesztből elvámolva és bérmentve utánvéttel a következő kávé fajokat: 4 és háromegyed kilogramm Santost, sárgás 9 98, 4 és háromnegyed kilogramm Domingót 12‘54, 4 és háromnegyed kilogramm Cuba, kisszemü 13-68, 4 és háromnegyed kilogramm Cuba, nagyszemü 15-20, 4 és háromnegyed kilogramm Arany-jáva, óriás szemű 13-78, 4 és háromnegyed kilogramm Santos-gyöngy, sárgás 10-92. 4 és háromnegyed kilogramm Portorico- »vöngv, fénves 1425 korona érték Nyomatott Székely Viktor kői forg ógépein Budapesten. PSERHOFER J. Vértisztító labdacsai Valódi csak akkor, ha a doboz fedelén Pserliofer J. vérpiros asin- Wn Iá iható, Hölgryeink leg-kedvescbb éa lég* használtabb arckrémé, — Tégelyenként 90 fillér: — Kapható kizárólag WATTKItlCnEI A, illatözemagykeroskedönél Endest, VII* Ddhány-utca 5. Lázár Sámuel lát- ós kötszeré»*------ BAJ ÁH. ------'1 A. »érvbajban nnecvodö •m-J borifiégr jótavőj». / A. világ legjobb, legújabb szer-» kezetü, modem sérvkötőjőt ajánlom. Kom csúszik, newa okoz kellemetlen nyomást és rendit i ül kitűnő fák vese áltál túlszárnyalja és ie!üiwclj& a világ1 mái gyártmányait. Äfftlr» Fgy oldalú 2—6 forintig« ul lift» kétoldalú 4—12 forintig Továbbá ajánlok kiváló fskvésü köldök sérvkótóteot, |fbro»ér harisnyákat, «zu7.yenzó\rimnokat| Valódi francia gmnmi-óvszer kil-J Uml esessék ek eredeti párisi cso-j magolásban csak itt kaphatók*! Lázár Sámuel TuSí1* BÁJÁN. Elsőrendű Singer- varrógépeket wiélyen leszállított árban 75 koronától feljebb min elén árfel emelés nélkül 8 és 10 koronás havi részletre szállítunk 6 évi jótállással vidékié is bárhova Láng dali:ib és Fia varrógép nagy raktára Budapest, József-könat 41. fióküzlet Rotten biUor-utoa 1. sk. Nagy árjegyzék Ingyen. — Céjrflnk kizárólag elsőrendű uj Singer-varrógépeket tart raktáron- melyek össze nem tévesztendők, holmi bécsi tucat-, gépekkel, melyeket egy«», különösen l»ev*i .keres- kfcoök k' löuMe cifra ncV»-k alatt ámultának. .......... ■ ' HA LAPI-féla •ras él kftuvény keuőca törvényileg ▼édvih RESTAURATOR egbi*to«ibban gyógyít reumát, kőai- -ényt és ideg csua izüleü bajokat. Számtalan bála éa eliamaré krél. á tubus I koron* C9 fillér, Egyedüli raktár ,,itPOSTOL“.gyógysEeriái’ BUDAPEST, fésaef-körut 64. cián.