Szatmári Friss Ujság, 1902. október (1. évfolyam, 10-40. szám)

1902-10-07 / 16. szám

4 REGÉNY. A tolvaj király, Itt azonban pórul járt. Elfogták és átadták az igazságszolgál­tatásnak. A vizsgálati fogságban aztán sok, sok dolgot bizonyítottak reája, csak a Gains- borough kép ellopása maradt továbbra is titok. Mire kikerült a börtönből, megtört agg voJt. Vállalkozási kedve elhagyta és még néhány esztendeig úgy tengette életét. Akkor azután „elismerése“ jeléül a Chicagói Pinkerton féle titkos rendőrség lejének elmondotta élettörténetét és át­adta a híres festményt. A mit ennek fejében jutalmat kapott azon még volt néhány hónapig és meg­halt ismeretlenül nagy nyomorban az az ember, aki milliók ura volt és kit mél­tán neveztek a tolvajok királyának. Vége. A spanyol inpisílió titkai. Ferréál után irta: nioavai Hugó. Minden jog fentartva. Annalusia fővárosának Sevillának em­beremlékezet óta és napjainkban is a barrió de Triana, a Triana városnegyed volt azon hely, hol a nép söpredéke, tolvajok, gazemberek, fegyencek és or­gazdák keresték és találták meg a ma­guk rejtekhelyét. így volt ez a tizenhktodik század kö­zepe felé, tehát abban az időben is, melyben az ezen könyvben elmondottak történtek. Ötödik Károly uralkodása a kicsa­pongó és vidám Spanyolországot óriási gyászbázzá változtatta át, az éneket só­hajtás,az életbizalmat halálfélelem, a beszédet suttogás, a nyílt, őszinte jelle­met kétkedés és bizalmatlanság pótolta, mert az emberek vagyona, szabadsága, élete hajszálon íüggött és e hajszál fö­lött állandóan ott lebegett a Damokles kard, mely minden pillanatban lesújt­hatott. Jevika lakói még komorabbak és hall­gatagabbak lettek többi andaluisai hon­fitársaiknál, hiszen a pusztító fenevad, az inquisitió barlangjában, közelében él­tek és a fenevad természetszerűleg a karmaihoz közel levők közül szedte leg­több áldozatát. N-*m volt előtte semmi sem szent, nem kiméit senkit és semmit, a pusztí­tásaiban segítették maguk az áldozatok, kik hogy az inquisitió börtöneit, vesztő­helyeit és vérpadjait elkerüljék, az in­quisitió szolgálatába állottak és szállí­tották a vérszomjas és mindig éhes fe­nevadnak az áldozatokat (Folyt köv.) MMai @Msif fi nthához való festék bármely színben SSék aranyozó 1 üveg ecsettel------------------50 fílhfaf I Eg. borostyán padló fosiék: — —------— 190 * 1 b& , oíej festék----------— —-------— 50 * 1 kgr. príma patent Cxnisz—----------— — 72 „ Za phafó: Brüll Testvérei Bpost, 7Í., 2)ob-Trtsaw Bakás berendezések Nemes és Lengyel * » * * butoriparosoknál « • • * BUDAPEST, IV., Kecskeméti-utca 6. sz. I. cm. Nagy választék úgy polgári, mint a legfokozottabb igényeknek megfelelő írstSeru kivitelű káté-, ebédlő-, szalon- és oriszoba bútorokban. Az igen tisztelt vevőket a saját érde­kükben felhívjuk, szükségletüket be­szerzés előtt tájékozás céljából műhelyünket megtekintem. | Brázay-íeis sőstatz. |. •;'Mt Múlt ®ösitöszer megbecsülhetetlen a i sósborszesz gyenge egyéneknél, vala- | nfipt idősebb embereknél, hogy minél. ' előbb-testi erőhöz jussanak, ~“V j l: 1 nagy Üveg ára 2 korona 1 kis. ■. te' A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG | ..-..figyelmébe ajánljak g— Hazai ! általános biztositó részvénytársaságot, melynél nemeaak előnyös feltételek mel- ilett lehet biztosítani, de jahol az előfopdalő ká­nokat azonnal és méí­I tányossn beesülik, sőt igyopsan ki is fizetik ___©Iísmeri'"iég|o__, Vy ß'CJMBACB# •ahariiahlhrelj^ ' . . . - kapható minded "fS^es’eskosfes és m. kár. doháss^éaas JeK®©a basIcgismezT-ei eüátoifi dobozfeasa. Parafa- égi apsss-szosokával is kasbafé. ^ m !yP 1. sa. 14 karátos Arany gyűrő 2. sz. 14 karátos Arany karikagyűrű 2 frt 50 , , tömör 4 „ , , egész nehéz 8-10 frt. 4. sz. Ezüst aranyozva 3 kővel 75 kr. . . 5 , l Irt. 5. sz. Ezüst aranyozva Aranyból 1 frt 50 4 frt 60 Gyűrű rendelésnél kérünk 1—1 drót-karikát mellékelni. 3. sz. 14 karátos 5-soros gyűrű kövekkel 12 frt 4-soros , »10 frt 8-soros „ » 7 frt 7. sz. N8i, acél nyitott . . . ezüst „ ... „ zománc . . . : «»«T: arany nyitott . . . „ dupla .... „ „ nehéz . . és feljebb. Gyermek órák. Nyitott, acél 5 írt Dupla „ 6 frt FéHfi Nyitott óra 4 frt Dupla „ 6 frt Ni 4« . 6 „ 50 11 .. 13 8 14 22 80 50 Nyitott, ezüst 7 írt Dupla , 9 frt 50 órak. ír Dupla ezüst Egész i erős frt 6. sz. Aranyfüggő 3 kővel pat. G frt „ 1 „ „4 frt 50 Ritter Testvérek tmj yitott ezüst 8 írt Ebresziü órák. Nikkel 1 frt 50 Naptárral 3 frt Jobb szerk. 2 frt 50 Világitólappal 3 írt Mindennemű arany, ezüst óra és ékszereit utánvéttel küldetnek jótállás mellett. ékszerészek és érások Bndapest, larokkói-u. 4. nJohban((»féle Magyar Blister. A magyar blistert már eddig Is számtalan ménestalajdonos és lótartó az in báatalmaiuál évek óta sikerrel használta. Nevezetesen az ín godásánál, inesopoitnál, innüvely tágulatok, Sántaságot előidéző csontkinövéseknél, heveny é« idült daganatoknál, valamint bőrkém ónyedós i^en is. Flasonló kedvező eredmónynyel alkái- zaaahaíó esen szer ízületek rándulásánál, hoka- Isfilotek laza összefüggésének ©setében, nvul­f®fem, csáakfők, ............................. • ftas a'í&ISnbea tjpafotnáf. összefüggés« fők, kapta és sy Őrületein ellen, a c sónkon előforduló tokszalag­te ggj tégelynek 3 korona Sspható egyesül a készítőnél; CSELES' __3. az .Isteni gondviseléshez* címzett gyógy­SS rtárábais Nagymaroson 6. sz. feámtals® elismerő nyilatkozat birtotihan eeak s kivetkezőket említem fel: M. kir, SsSaponti hesséd iovasiskola parancsnokság. Siéró Marse&9® Gyula, őrnagy iskolai pa- zsacsnoktól. Boezohraa Koltotavlo. honvéd. iSsozár főhadnagytól éa grát DeganíeUL íöhad­Finom bútorok detail-üzletünk; teljes feloszlatása miatt akár készpénzért, akár hitelre t lemesen le­szállított áralton kaphatók, amiért » esi Í&Q szerint a legelőnyösebb butorbevásárlás SáREáüTés SCHÜTZ öutoTcógnél Budapest, Erzsébet-kőrut 12. sz. a New-Yori-kávéházzal szemben eszközölhető. Teljez menyasszonyi kelengyéknél még külön engedmény. Minden butorvevő érdeké­ben van mindezek helyességéről személyesen meggyőződést szerezni. Ugyanott használt bútorok minden fajtájú uj bútorokra kicseréltetnek. Butoralbnmnnkat 70 fillér bélyegekben való bekdldése mellett bérmentve küldjük. mtwmmmwm* Kiváló finom, naponta friss édes. töltött vegyes apró tea-sütemény 1 kilogramm 2 fogásit, postán vérmentes küldéssel 2 M 35 kr. A kitűnőnek elismert 99B o h e ii ©4 o r t aw bérmentve 1 frt 25 kr. és 1 kilo legfinomabb francsta BESSEET-BOXTBON 4 fertőt MEGAY ROBERT ”££Sg£r §zí«foruan z a fe © t t árak! Saját késziíményü férfi- és fiuruha-áruház. Sacco öltöny Ferencz József öltöny Smoking öltöny Felöltő >*ian ..meneti double kabát 12 frt Vízhatlan felöltő 12 frt 25 frt £ Téli kabát 12 frt í 20 frt 8* Városi bunda 40 frt G 12 frt £ o Utazó bunda 35 frt 14 frt c* ? Férfi nadrág 4 frt ö* or 12 frt Piquet és divatszövet mellények 2.50 frt • SXártóksserintl megrendelések jutányos áron eszközöltetnek. Ki > r t á k a 1 kívánatra LUKACS GYULA férfi szabó (ezelőtt KBAUSZ EXPÓT FIA) BUDAPEST, SoESutii Lajos-níca 18. szám. (Az Udvari kávébáz lífieít Sus yálasaeték fiu> és fj^ea’ineSsFísháklssa* Vidéki megrendelések pontosan és leikiismereteSM bérmenlve eukfizöltetnek, küldök. -SS3

Next

/
Thumbnails
Contents