Szatmári Est, 1914 (2. évfolyam, 1-60. szám)
1914-07-18 / 57. szám
Halálának huszonötödik évfordulóján senki sem emlékezett meg róla. Ö volt az első modern magyar lírikus. Hz első magyar költő, aki cilinderben járt, kávéházban aludt, versei irt a cigarettáról (ő még cigarette néven nevezte), Baudelairet fordította, perditába és színésznőbe volt szerelmes és kórházi ágyon halt meg. Ö volt az első modern lírikusunk és huszonöt évvel a halála után, fialal halála évfordulóján senki sem emlékezed róla. Mégis, egy hazai nemei lapban olvastunk róla egy kis tanulmányt. /I hálás utókor kritikusa megállapítja róla, hogy kár érte, ha tovább él, nagy költő lett volna belőle. Én nem tudora, pont hol kezdődik a nagy költő és hol végződik, de én Reviczkyt Így is nagy költőnek érzem. Ez az előkelő és fáradt modern magyar tanította meg a mi nemzedékünket a szép szomorúságra és a bölcs lemondására. Lehet, hogy ez a tanítás nem éppen a legjobb tanítás filiszte- rek és akarnokok számára, de igaz is, hasznos is. Reviczky verseiből örök fájdalom és örök vágy zenéje árad. Egy finom lélek vergődik a durva sors kezében s e vergődéseknek, sóvárgásnak és lemondásnak halhatatlan szavakat talál. „Ki szomorú nem volt, az mind pogány“. Ennél rövidebben, ennél mélyebben még nem fejezték ki a legnagyobb földi igazságot. Fiatal lányok, fiatal emberek, nem tudom, olvassátok és szerelitek-e még Reviczky Gyulát? Nem tudom bizonyosan, a mai rohanó kor, a filmszenzációk, a foolb allmér kőzések, az autók és aeroplánok és a fulurizmus kora megengedi-e majd, hogy ti szelíd bánattal és csendes részvéttel hajoljatok Rezeda költőjének versei fölé? Ti már józanok, okosak, izmosak, fölényesek lesztek, fiuk és lányok és talán meg is tudnátok érteni, hogy huszonöt év előtt kórházban, rózsák és versek közöli, tüdővészben a koplalástól és robotolástól meghalt egy magyar poéta, aki a Pán halálát egy kávéházi asztalon írta, amely akkor egyúttal ágy gyanánt szolgált neki. — Meghívás. A tiszavidéki evangélikus egyházmegye Dr. Meskó László v. igazságügyi államtitkár, országos képviselő, egzházmsgyei felügyelő és Materny Lajos főesperes elnöklete melleit városunkban tartja közgyűlését f. hó 21. és 22. napjain (kedden és szerdán) a református ta- nitónőképző tornacsarnokában. E közSzatmármegyei Est gyűlésre és a vele kapcsolatosan tartandó gyámintézeti istentiszteletre az evangélikus híveket, városunk nemes közönségét szeretettel és tisztelettel hívja meg a szatmári evang. egyház. A közgyűlés ünnepélyes megnyitása 21- én, kedden d. e. 10 órakor lesz a ref. nőiskolák tornacsarnokában. Ugyanott és ugyanakkor lesznek az üdvözlések. í\ diszebéd d. u. fél kettőkor kezdődik a Pannóniában. (Egy teríték ára 4 korona.) Délután 5 órakor az egyházmegyei Gyámintézet istentiszteletet tart a ref. templomban, melyen Paulik János nyíregyházi leikész, hírneves evangélikus hitszónok fogja tartani az ünnepi beszédet, istentisztelet után a templom ajtóknál szeretetadományok gyüjtetnek a Gyámintézet szent céljaira. Másnap, juüus 22-én a közgyűlés a reggel 8 órakor tartandó istentisztelettel folytatódik. Papolczy iincioi* temetése. Az élete virágában elhunyt Papolczy Andor honvéd-hadnagyot tegnap délután 5 órakor temették el nagy katonai pompával. A koszoruk'naimazával bo- ritotl ravatalt a vasúti pályaudvar előtt állították fel. Itt ment végbe a gyász- szertartás is. A fiatal katona édesatya, Papolczy Gyula törvényszéki elnök és családja iránt nagy részvét nyilvánult meg. A gyászszertartás után megindult a temető felé a gyászmenet, amelynek soraiban a kir. törvényszék, járásbíróság és ügyészség tagjait, az elhunyt jóbarátait, Szatmár szab. kir. város tisztikarát, az ügyvédi kamarát, a közintézetek és egyesületek kiküldötteit és az ismerősök nagy számát láttuk. A koporsót az Attila és Árpád-utcán végül a Bányai-ütőn keresztül a hidontuii temetőbe kisérte a 12. honvéd gyalogezred, a cs. és kir. 5, gyalogezred, a rnéntelepi katonaság és a csendőrség egész tisztikarral s a nagyszámú gyászoló közönséggel együtt a kath. legény- egylpL énekkara gyászéneke mellett. A tehietésnél kivonult 12. honvéd gyalogezred egy diszázada disz-tüzet adott a tompa dobpergés melleit hántolták el örök nyugalomra az élete virágában elhunyt Papolczy Andort. — fi városi rendkívüli közgyűlési, amelyet a legutóbbi közgyűlés e hó hó 23-ára tűzött ki, a jegyzőkönyv hitelesítése kiküldött küldöttség elhalasztotta. Oka ez intézkedésnek az, hogy a kórházépítési költségek átszámításával a mérnöki hivatal még nem készült el és igy 23-ára az egész anyag előkészítése nem lesz befejezve. Mindamellett a közgyűlés napja nem fog hosszabb időre eltolódni, valószínűleg e hő 27-ében fogja azt a hitelesítési küldöttség megállapítani. — - Csőd a szatmári piacon. Tev- joviis József Deák-iéri ruhakereskedő cég ellen a kir. törvényszék a csődöt elrendelte. Csődbiztos Bakkay Gyula kir. törvényszéki jegyző, tömeggondnok dr. Papp Mihály, helyettese dr. Maák István ügyvédek. — ínáncsy Károly temetése. J Egy közbecsülésben és szeretetben állóit férfiút, ínáncsy Károlyt kisérte ki utolsó útjára a nagyszámú gyászoló közönség tegnap délután 4 órakor. A mélyen sújtott család iránt városszerte óriási részvét nyilvánult meg s a nagy közönség ínáncsy Károly iránti kegyeletét a végtisztességen való megjelenésével rótta ie. Ott láttuk a város vezető embereit, élükön Csaba Adorján főispánnal, a Szatmári Gazdasági és Iparbank tisztviselőit, akik elhunyt alelnökükben felejthetetlen kartársat vesztettek. A gyászházban Bélteky Lajos ref, lelkész mondott szép búcsúztatót, a sírnál Boross Jenő ref. lelkész megható gyászbeszédet. — Elég a korcsmákból. Az Attila-utcáról van sző, amelyen az idegen a vasúttól bejut a városba. Ez az utca tele van korcsmával, vendéglővel, bodegával. Részeg emberek, söpredék népség molesztálja a Kossuth kert felé és onnan sétáló közönséget. És most ismét két- három újabb engedélyt kértek, sőt a főkapitány megadásra véleményezte azokat. Hát ez csakugyan nem helyeselhető, sőt elítélendő dolog. A tanács és a közigazgatási bizottság már esztendők előtt kimondották, hogy uj engedélyt nem szabad kiadni az Attila-utcára. Most mégis ilyen készül. Az Aítila-utcai italmérők, akiknek egzisztenciájukat érinti ez az ügy a mai napon küldött- ségiieg keressték fel a polgármestert és a főkapitányt, kérve, hogy az újabb engedélyezéseknek állják útját. Meglátjuk, hogy a kapott Ígéretek, — mert ígéretet azt kaptak, — milyen eredményre fognak vezetni. Szerencsétlenség a tüzoltd laktanyán. Ma reggel súlyos szerencsétlenség történt a tűzoltó laktanya udvarán elhelyezett városi istállóban. Kaczibár István utcaseprő szenvedett súlyos sérülést. A szerencsétlenül járt utcaseprő a lovak körül foglalatoskodott. Eközben történt, hogy az egyik ió Kaczibár lábára esett és azt kettétörte. A mentők azonnal segítségére siettek a súlyosan sérült utcaseprőnek és beszállították a kórházba. — Evangélikus egyházmegyei gyűlés. Nem mindennapi eseménynek iesz szemtanúja városunk közönsége: a tiszavidéki ev. egyházmegye itt tartja évi közgyűlését július 21.-én kedden a ref. leányiskola tornacsarnokában. Ez alkalommal az egész északkeleti Magyarország szétszórtan élő evangélikusainak vezérei találkoznak egymással. Dr. Meskó László egyházmegyei felügyelő, orsz. képviselő, volt igazságügyi államtitkár és Materny Lajos főesperes, debrcczeni lelkész állanak a kiterjedt egyházmegye élén, mely most több fontos ügy letárgyaiására közgyűlésre ül össze. Valamennyi kebelbéli egyház képviseltetni fogja magát, a nyíregyházi, debreceni, nagykárolyi, nagybányai és kölesei egyház többtagú küldöttséggel. A vendégek hétfőn d. u. a 2 órai gyorssal s az esti vonótokká REVICZKY. HÍREK.