Szatmári Est, 1914 (2. évfolyam, 1-60. szám)

1914-06-17 / 48. szám

Szaimármegyei Est 5 lyek bármely nagyobb vidéki városban számot tettek volna, Ambrózy Sándorné a Carmenból vett részletekben igen szépen érvényesítette meleg, csengő, tiszta hangját, — s a II. felvonásbeli nagy kettősben előforduló nehézségeket is a legbiztosabb könnyedséggel tudta legyőzni. Énekével, — szépségben — csak megjelenése vetekedett. Mellette Szabó Margit és Medveczky Klári, va­lamint Katz István szerepeltek, kik hangversenyeinknek már korábbi idő­ből előnyösen ismert közreműködői. Minden tekintetben elsőrangú volt a Chopin E moll versenymüvének elő­adása melyet Gáspár Anna és Bendiner Nándor interpretáltak két zongorán. Hogy Bendiner Nándor mint hivatásos művész milyen magasan áll, azt újólag constatálhattuk mostani nehezebb sze­repében is, midőn az alkamazkodás tudományát is bemutatta. Kiváló mű­vésznek bizonyult azonban Gáspár Anna is, ki az óriási technikai nehéz­ségeket igazán játszva és akként győzte le, hogy a versenymű classicus szépsége teljes kifejezésre jutott. A hangverseny fényes sikeréhez szin­tén fokozott mértékben járult hozzá a Fekete Dezsőné éneke. A Pillangó kis­asszonyból, Puccini elbájolóan szép operájából adott elő egyes részleteket. Nagy terjedelmű, behízelgő, de az erő­sebb drámai kitöréseket is megbiró hangja igen fejlett zenei intelligenciára mutató előadással párosult. És a mi a zenében a művészetet jelenti: egyéniség és lélek van az előadásában. Igazi és felejthetetlen műélvezetet nyújtott hall­gatóságának, a mely elragadtatásának kifejezéseivel nem is fukarkodott. A mindvégig lelkes hangulatban levő közönség teljesen megtöltötte a színhá­zat, — talán még túl sokan is voltak. Legalább is is azok, a kik a figyelni akaró hallgatóságot kitartó csevegé­sükkel zavarták, — zenei intelligen­ciájukról inkább egy jour keretében tehettek volna tanúságot. A zeneiskola igazgatósága pedig mindenesetre helyesen cselekedett, hogy ezúttal bizonyságot tett arról, hogy tud kellő niveaun álló hangversenyt is rendezni. — özv. Kossuth Fereiicné Szab­ni árvármegye függetlenségi és 48-as pártjának kifejezett részvétére a követ­kező levelet intézte Falussy Árpádhoz: Igen tisztelt Elnök ur! Felejthetetlen jó férjem Kossuth Ferenc elhunyta alkal­mából kifejezett jóleső részvét nyilat­kozatukért kérem fogadja Elnök ur meleg kösz önetemet és kérem szíves­kedjék köszönetemet tolmácsolni a vár­megyei függetlenségi és 48-as párt tisztelt tagjai előtt is. Tisztelő hive: özv. Kossuth Ferencné. >—R közkórházi pályázatok, fiz uj városi k özkőrház építésére beadott ajánlatokat holnap délelőtt fogja fel­bontani az e célra kiküldött kórházi bizottság. Körülbelül 80—100 ajánlat érkezett be, ezek egyrésze az egész építési vállaintra kiterjed, másrésze pe­dig egyes munkálatokra vonatkozik. A pályázat eredménye iránt a legszé­lesebb körökben nyilatkozik meg az érdeklődés. — így ártó Sándornak a debre­ceni kir. ítélőtábla uj elnökének tiszte­letére szombaton délben beiktatási ban­kettet rendeznek tisztelői. A banketten Szatmár város is képviselteti magát, képviseletében Yajay Károly polgár- mester, Antal Sándor főügyész és Papp Zoltán dr. tanácsnok fognak megje­lenni. A szatmári ügyvédi kar tagjai szintén igen szép számban vesznek részt a banketten úgyszintén a bírói kar tagjai közül is, a törvényszék és járásbíróság bírái pedig úgyszólván testületileg. — Ä népfürdő ügyében újabb for­dulat állott elő, amely a felállítást is­mét késlelteti. A felállitási költségek fedezésére szolgáló kölcsön igénybevé­teléhez ugyanis miniszteri jóváhagyás szükséges, amelynek kinyeréséhez is­mét pár hétre van szükség. A jóváha­gyás megadását a városi tanács sür­gősen kérelmezte. Remélhető, hogy az ügy nagyon is közérdekű voltára te­kintettel a miniszteri jóváhagyás nem fog sok időt igénybe venni. — Társas kirándulás Nagybá­nyára s Felsőbányára. A Dal- és Zeneegyesület f. hó 29-én művészi es­téllyel egybekötött társas kirándulást rendez Felsőbányára és Nagybányára, melyre már eddig is sokan jelentették be részvételüket. Kedvezményes je­gyekről és olcsó ellátásról a dal és zeneegyesüíet vezetősége gondoskodik. — R főiskolai hallgatók Szat­mári Köre f. hő 28-án, vasárnap este, a Kossuth-kerti Kioszkban műsoros táncestélyt fog rendezni a Budapesten létesítendő diákotthona javára és sze­gény tagjainak felsegélyezési alapja gyarapítására. Az estélyen szereplők mindanyian elsőrangú qualitások. A rendezőség a napokban küldi szét a meghívókat. A kik meghívókat akarnak küldetni, ezen szándékukat levélileg a rendező bizottságnál: Szatmár, Pázsit­utca 9. jelentsék be. A részletes műsort lapunk legközelebbi számában fogjuk közölni. A főiskolai hallgatók ezen kul- tur-szociális működését is, mely első sorban szegény társaik segélyezését cé­lozza, melegen üdvözöljük és felhívjuk rá a nagyközönség figyelmét. — Meghívás. A Szatmárnémeti Kereskedelmi Társulat a f. hó 7.-re egybehivott közgyűlését határozatkép­telenség mialt meg nem tarthatván, van szerencsénk az uj közgyűlés napját, helyét és idejét 1914. junius 18.-án dél­után 5 óra, a Kereskedő Ifjak Köre helyiségében, azon hozzáadással kö­zölni, hogy ezen közgyűlés a már előbbi közgyűlésre kitűzött tárgysorozat tárgyai fölött a megjelentek számára való tekin­tet nélkül fog határozni. Kérjük a tár­sulat összes tagjainak szives megjele­nését. Szatmárnémeti, 1914. junius 16. Páskuj Imre elnök. Thurner Albert titkár. — Gyanús haláleset. Nagymaj- tényban a napokban egy íácmulaísá- gon Stibli János 28 éves napszámossal összeverekedtek a legények, Stibli vé­res fejjel támoiygott haza s másnap délben meghalt. A hatóság csak a te­metés után értesült a haláleset kö­rülményeiről. Dr. Leitner, a szatmári kir. törvényszék vizsgálóbírója, dr. Vajay és dr. Góbéi törvényszéki or­vosokkal kiszállt Nagy máj tény ba, hogy a hivatalos vizsgálaton megejtse. Ä törvényszéki orvosok az exhumálás után ielboncolták a halottat és megál­lapították, hogy a halál nem a kapott sérülések, hanem agyhártyagyuladás következtében állott be. — Titokzatos gyermekhulla. Tegnap délután a Deák-téren egy mag­zat hullát találtak, amelyet a rendőr­ség a közkórházba szállított be. Itt meg­állapították, hogy a kis hulla csak pár óra óta került a levegőre. A titokzatos lelet ügyében széleskörű nyomozás in­dult meg. — Veszedelmes fogvájó. Máté Gábor Honvéd-utcai 8 éves fiú tegnap délután gombostűt nyelt. Máté Gábor a baleset áldozata tegnap délután fog- piszkálásra használt egy gombostűt s a kis fiú elnyelte a veszedelmes jószá­got. A mentők a fiút azonnal kivitték a kórházhoz, ahol rögtönös műtétet al­kalmaztak rajta, amellyel a gombos­tűt eltávolították. — R Nap újítása. A Nap junius 15.-étől kezdve nagyszabású journalis- tikai ujitást hoz. Junius 15.-étől kezdve A Nap mindennap egy képes mellék­letet ad. A Nap nyomdájának óriási rotációs gépei közé beállítottuk a leg­újabb találmányt, a képeket tökéletesen nyomtató rotációs csodát, amelyik oly kifogástalanul és gyönyörűen állítja elő rotációs gépein is a képeket, mint ahogy eddig csak a legdíszesebb, műnyomó-papirosra nyomott hetilapok voltak képesek. Külön e célra gyártott, finom rotációs papíron lesz nyomatva A Nap mindennapos melléklete a Képes Nap, amely közül képeket, fényképeket, rajzokat, tréfákat, fotográfiában Buda­pest, az ország, a világ eseményeit azon a napon, amikor az esemény aktuális. Mindennapos illustrált mellékletünkben regényt is közlünk. A világsajtóban nincs újság, amely igy kiszolgálná a publikumát írásban és képben. Amellett A Nap maga hírszolgálatának folytonos tökéletesítésével mindig teljes és töké- lelesitésével mindig teljes és tökéletesen informált nagyszerű újság, amely min­den reggeli lapot teljes nappal _ meg­előzve jut el az olvasó kezébe. És ami a legfontosabb; A Nap a legolcsóbb magyar újság, mert az ujságtechnika legújabb és legtökéletesebb eszközeinek felhasználása mellett is A Nap ára képes melléklettel együtt mégis csak 6 fillér. A Nap előfizetési árai a vidéken a következők: egy évre 18. K egy fél évre 9 K negyed évre 4‘50 K, egy hó­napra 1 K 60 fillér, — Ä női szépség a művészet­ben cimü 12 pompás színezett mű- melléklettel és száznál több képpel ilusztrált diszművet, melynek bolti ára 20 kor. ingyen és azonnal megszerez­heti mindenki, aki 14 koronával egy j félévre előfizet a PESTI NAPLÓ-ra s egy további félévre előfizetési köíeíe- zeftséget vállal. RAFAEL és a többi világhírű festőművész mind szerepel több műalkotással ebben az albumban, amely valóságos galériája a kiasszikus női aktoknak. A PESTI NAPLÓ jövő karácsonyi albuma — A gyermek a művészetben — eddigi hires karácso­nyi ajándékaitis felül fogja múlni. A PESTI NAPLÓ eőfizetési ára egész évre 29 korona, félévre 14 korona, ne­gyedévre 7 korona. Hirdetései feltétlen eredménnyel járnak. Kérjen prospek­tust és mutatványszámot a kiadóhiva­taltól.. Budapest, VI., Podmaniczky- utca 12. Laptulajdonos: a felelős szerkesztő.

Next

/
Thumbnails
Contents