Szatmári Est, 1914 (2. évfolyam, 1-60. szám)

1914-04-01 / 26. szám

Szatmármegyei Est 5 illeti, hogy ennélfogva ezt a rendeletet végrehajtani is tilos, azt a nagykö­zönség respektálni nem tartozik, az ügyvédi kar pedig gondoskodni fog ar­ról, hogy adott esetben a hatóságnak netáni túlkapása a feleknek semmi joghátrányt ne okozzon. A rendeletnek az ügyvédi állást, annak tekintélyét sértő hangját megbotránkozva vissza­utasítja, Sajnálattal és kiábrándulással ta- pasztalja, hogy az alispáni hatóság által kiadott rendeletben kell nélkülözni a kötelező megbecsülésnek és tapintat­nak nyilvánulását. Kimondja a köz­gyűlés, hogy ezt a határozatot panasz alakjában további eljárás végett meg­küldi a m. kir. belügyminiszternek, Szatmár vármegye főispánjának, tudo­másvétel végett pedig Szatmár várme­gye alispánjának és a községi és kör­jegyzőknek.“ A rendelet különben or­szágszerte, nemcsak az ügyvédi körök­ben, de mindenütt, ahol a törvénytisz­telet még értékkel bir, nagy visszatet­szést keltett és igy biztosra lehet ven­ni, hogy az ügyvédi kar a kellő elég-, tételt megkapja. — H Szatmári )6t. Nőegyesüiet választmányi gyűlését, melyet minden hőnap első hétfőjén d. u. 5 órakor szokott tartani a városháza tanácster­mében, április hónapban nem tartja meg. Legközelebb május 4-én lesz választ­mányi gyűlés. — Zeneiskolai hangverseny. Vasárnap délben tartotta meg a zene­iskola ez évi első hangversenyét, amely iránt a közönség csak igen cse­kély számban érdeklődött. R hangver­seny legsikerültebb száma dr. Fekete Dezsőné szereplése volt. Több apró dalt majd pedig két áriarészletet éne­kelt el kellemes csengésű és jól isko­lázott hangjával. R közönség minden egyes számát megérdemelt lelkes tap­sokkal jutalmzta. Faragó Ibolyka já­téka volt a hangverseny másik érde­kessége. Liszt Magyar rapszódiáját játszotta a tőle megszokott ügyesség­gel és kézséggel. Kivülök még Mátray Etelka, Dőry Margit, Medveczky Klára és Szabó Margit működtek közre sike­rült zene és énekszámokkal. — Gyermeknap Szatmár on. R belügyminiszter mint minden évben — ez évben is megengedte az Országos Gyermekvédő Ligának, hogy az elha­gyott gyermekek érdekében gyermek­napot rendezzen. Evégből pártoló le­iratot intézett a városhoz. R polgár- mester a gyermeknap rendezésével Demkő Sándor közgyámot bízta meg. — Egy sülyedő oeeán-iiajd és utasainak borzalmas menekülé­sét fogja pénteken és szombaton az Uránia bemutatni. Ezen 5 felvonásos filmattrakciótGerhárt Hauptmannn „At­lantis“ cimű, világhírű regényéből a „Nordisk films Compagnie“ dolgozta fel a kinematográfia számára, a világ­sajtó hónapokon át hasábos tudósítá­sokat irt erről a bravúros attrakcióról, melyhez hasonlót a kinematográfia még nem produkált. R dráma iránt város­szerte nagy az érdeklődés. R rei. tanitőnő&épző mulatsága. Mint már jeleztük holnap, csütörtök este V2 8 órai kezdettel rendezi a ref. tanitőnőképző a tánccal egybekötött műkedvelő előadást, amelynek műsora a következő: í. Babakiálliíás. Részt vesznek a gyakorló iskola növendékei. 2. „R nagy mama“ vígjáték Csiky Gergelytől. Előadják a képző növendé­kei. 3. Grieg: Tavaszi dal, Mayer: Va­rázsnál, énekli Szabó Margit IV. oszt. 4. Kávé traces, humoros jelenet. Elő­adják: Medveczky Klára és Bitskey Hortensie III. oszt. növendékek. Sze­mélyjegy 2 K., családjegy 5 K. Felül- fizetéseket a jótékony célra való tekin­tettel köszönettel fogadnak. — Választás. Pálur István nagy­károlyi ref. s. lelkészt az ugocsame- gyei Csepe község egyháza e hó 22-én egyhangúlag lelkészévé választotta. — Jegyzőválasztás. Vállajon f. hó 24-én ejtették meg a jegyzőválasztást. R 14 pályázó közül Szabó Elemért vá­lasztották meg, mivel a kandidált két ellenfele visszalépett. R választást meg- felebbezik. — Előléptetés. R vallás és köz- oktatásügyi miniszter Alexy Pál felső­bányái gazdasági szaktanítót a gaz­dasági népoktatás terén szerzett ér­demei elismeréséül évi—200 kor. pótlék élvezete mellett—igazgató-szaktanitóvá léptette elő. — Kinevezés. R budapesti kir. íté­lőtábla elnöke dr. Bsncsik Sándor má­tészalkai lakos ügyVédjelöltet a buda­pesti kir. ítélőtábla területére dijas joggyakornokká nevezte ki. — Ügyvédi iroda átvétel. Dr. Kölcsey Ferenc Szatmárvárme- gyetiszii főügyésze Szatmár-Németi- ben még függő ügyeit dr. Uray Endre Géza ügyvédnek (Rákóczi-utca 46.) adta át. — Uj honvéd laktanya. Az újon­nan építendő honvéd laktanya ügyé­ben kiküldött bizzottság f. hó 24-én fejezte be a tárgyalásokat. A bizottság elfogadta a katonai mérnökség részé­ről bemutatót építési vázlat-terveket. Az építkezés mintegy 1.200,000 koro­nába kerülne s valószínűleg a jelen­legi katonai gyakorlótér déli részére fogják felépíteni az uj laktanyát, mi­vel ennek a területnek a megszerzése a városnak semmi anyagi áldozatába nem kerül. — Pénzhamisítás Tiszafoecsen. A tiszaujlaki csendőrség egy pénz­hamisító bandát leplezett le Tiszabe- csen. Balog Antal és neje Tatár Róza valamint Balog Mária 50 koronás pa­pírpénzeket gyártottak. — A hamis bankjegyeket Tiszaujlakon akarták for­galomba hozni, azonban a csendőrség rajtuk ütött; most az ügyészség foghá­zában várják büntetésüket. — Sorozások. Vármegyénkben a sorozásokat a következő sorrendben fogják megtartani: Első sorozó bizott­ság. Fehérgyarmati járás. Sorozási szék­hely Fehérgyarmat. Működési napok: Április 22—27. Elnök Jékey László, or­vos Dr. Schönpilug Béla. Mátészalkai járás. Sorozási hely: Mátészalka. Mű­ködés; Május 3—11. Elnök: ílosvay Aladár, orvos Dr. Csató Sándor. Szi- néruáraljai járás. Sorozási hely: Szinér- váralja. Működési napok: Május 30, Junius 4. Elnök: ílosvay Aladár, orvos Dr. Bajnőczy Géza. Avasi járás. Soro­zási hely: Szinérváralja. Működés: Ju­nius 5—8. Elnök: Tóth Mór, orvos Dr. Klein Samu. Felsőbánya város. Soro­zási hely: Felsőbánya. Működése: Ju­nius 10. Einök: Tordai Imre, orvos Dr. Csausz Károly. Nagybánya város. So­rozás: Nagybányán. Működés: Junius 12—13. Elnök: Tordai Imre, orvos Dr. Hercinger Ferenc. Nagybányai járás. Sorozási hely: Nagybánya. Működés: Junius 15—18. Einök: Tordai Imre, or­vos dr. Gondos M. Második sorozó bi­zottság. Csengeni járás. Sorozás: Csen- ger. Működés: Május 8—12. Elnök: Madarassy Gyula, orvos Dr. Kápolnay Kálmán. Szatmári járás. Sorozási hely: Szatmár. Működés: Május 14—19. El­nök : Péchy István, orvos Dr. Schönpflug Béla. Nagykárolyi járás. Sorozási hely: Nagykároly. Működés : Május 27, — Ju­nius 3rig. Elnök: ílosvay Aladár, orvos Dr. Schőnpflug Béla. Nagykároly város. Sorozási hely: Nagykároly. Működés: Junius 4—5. Elnök: Madarassy Gyula, orvos Dr. Schönpflug Béla. Erdődi já­rás. Sorosási hely: Erdőd. Működés: Junius 8—13. Elnök: Nagy Sándor, or­vos Dr. Csuka. Mihály. Nagysomkuti járás. Sorozási hely: Nagysomkut. Mű­ködése: Junius 15—18. Elnök: Péchy István, orvos Dr. Olsavszky Viktor. Értesítés. Úgy a helybeli, mint a vidéki igen t. vevőimnek ez utón hozom szives tudomásukra, hogy mé­száros és hentes üzletemet Kazinczy utca 8 számú házból a szemben levő kir. kath. tanító­képző épületébe helyeztem át, ahol az megnagyobbítva, modernül berendezve és mindenféle hus- nemüvel felszerelve áll az igen t. vevőim rendelkezésére. Szegedy István mészáros és Mentes. — Országos allatvásárok vár­megyénkben: április 6-án Fehérgyar­maton, Nagykárolyban, 7-én Aranyos- megyesen, Hagymásláposon, 9-én Er­dődön, 10-én Erendréden, 14-én Krasz- nabéíteken, 17-én Csengerben, 20-án Avaslekencén, Mátészálkán, 27-én Avas- újvároson, 28-án Szatmár-Németiben. — Öngyilkosság. F. hó 24-én Már- tonovics N.-né tiszaujlaki lakos eddig ismeretlen ok miatt a kútba ugrott és bele fűlt. — Ldlopás. Markovics Mózes ki­rálydaróci lakostól f. hó 23-án ellopták az egyik lovát. A lopással Farkas Miklóst gyanúsították s ezen a nyomon haladva a csendőrségnek sikerült is el­fogni a lótolvajt, aki beismerte tettét. — Lelketlen anya. Kisvárdáról néhány évvel ezelőtt Amerikába vitor­lázott Csaba András, hogy nyomorgó családjának pénzt külclhessen haza. Odakünn szénbányában vállalt munkát, ahol egy szerencsétlenség alkalmával életét vesztette. Halála után a bánya részvénytársaság nagyobb összeget jut­tatott az öt gyermekkel megáldott bá­natos özvegynek, aki összes adóssága kifizetése után mintegy 3000 koronát tehetett takarékba. Özv. Csaba András- né csakhamar megunta a magányos­ságot, magához láncolta a 18 éves Lesku Pétert, akivel vadházaságra lépett. A fi­atal ember hamar ráunt az öt gyermekes dicsőségre és faképnél akarta hagyni az asszonyt Az özvegy azonban rábe­szélte a fiút, hogy szökjenek Ameriká­ba és egy csapásra megszabadulnak a gyerekektől és a fiú a katonaságtól. Összeszedték a gyerekek készpénzét, eladták a házat, hátrahagyva magukra a gyerekeket és útnak indultak. Azon­ban Fiúméban elfogták és visszatolon- czolíák őket.

Next

/
Thumbnails
Contents