Szatmári Est, 1913 (1. évfolyam, 1-28. szám)
1913-10-25 / 11. szám
Szatmári Est 3 Tibor püspök képviseletében Benkő József apátplébános, Bodnár György kir. tan- felügyelő, Ratkovszky Pál főigazgató, Bak- csy Gergely igazgató, a tanintézetek vezetői és a bíróság tagjai nagy számmal. Béltekg Lajos nyitotta meg az ülést, üdvözli a megjelent hölgyeket és urakat. Jelenti, hogy a Patronázs-Eegyesületek Országos Szövetsége leköldöíte a mai értekezletre titkárát, dr. Horváth Dániel igazságügyminiszteri segédtitkárt, a debreceni patronázs és a fiatalkorúak felügyelő hatósága szintén titkárát, Fodor Emilt küldte ki. Ezután Horváth Dániel a patronázs egyesületek munkásságát ismertette szakszerű és szép előadásban. Utána Fodor Emil vázolta a fiatalkorúak felügyeleti hatóságának szervezetét és működését. A közgyűlés hatá- rozatilag kimondotta, hogy a patronázs megalakulását óhajtja, mire az elnök az egyesületet megalakultnak mondja ki. A tisztviselőválasztás határidejét november 4-ikének d. u. 4 órájára tűzték ki. Az előkészítő-bizottságba megválasztattak elnökül: dr. Papolczy Gyula törvényszéki elnök, titkárul Balázs János kir. törvényszéki biró, tagokul: Jékey Károlyné, Roóz Samuné, Bélteky Lajos, dr. Vajay Károly, Benkő József, Bodnár György, Ratkovszky Pál, Bakcsy Gergely és Tóth József. A megjelentek aláírták a taggyüjtő iveket, gyüj- tőiveket vettek magukhoz, hogy a egyesület részére a megalakulásig minét több tagot toborozzanak. — Schönpflug Richárd meghalt. Szatmármegye tiszti főügyésze, dr. Schön- pflug Richárd 57 éves korában hosszas szenvedés után csütörtökön meghalt. Testvérei : Komáromy Jánosné Schönpílug Mária, Dr. Schönpflug Jenő szatmári ügyvéd, dr. Schönflug Béla vármegyei főorvos és Schönpflug Viktor mérnök és fia: dr. Schönpflug László vármegyei aljegyző, valamint kiterjedt rokonság gyászolják. Temetése ma délután Nagykárolyban megy végbe, ahonnan Sárközujlakra szállítják s ott holnap vasárnap délelőtt helyezik örök nyugalomra róm. kath. szertartások szerint. — A vármegye egy szorgalmas munkásembert, a megyei közélet pedig egy kedves, igazán szeretett és becsült tagját vesztette el benne. — Gyásshir. Andre Károly, az Egyesület Központi és Polgári Takarék- pénztárak ellenőre tegnap reggel 57 éves korában elhunyt. Egy régi szatmári patrícius család érdemes tagja dőlt ki vele az élők közül. A gyászoló család a következő halotti jelentést bocsátotta ki. »Alulírottak a szív legmélyebb fájdalmával tudatjuk a szerető férj, apa, nagyapa, testvér, sógor és rokonnak, Andre Károly Egyesült Központi és Polgári takarékpénztári ellenőrnek, folyó hó 24-én reggel 6 órakor életének 57-ik, boldog házasságának 30-ik évében hosszas szenvedés után történt csendes elhunytat. A megboldogult kihűlt porait f. hó 26-án d. u. fél 4 órakor fogjuk a Teleki utca 4-ik számú háztól a róm. kath. egyház szertartásai szerint a hidontuli családi kriptában örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise folyó hó 27-én reggel 7 órakor fog a székesegyházban az egek urának bemutattatok Szatmár, 1913. október hó 24. Áldás és béke poraira! Özv. Andre Károlyné szül. Bagosy Vilma neje. Andre Vilma férj. Biberle Ferenczné, Andre Irén férj. Duha Gézáné, Andre Ferencz gyermekei. Biberle Ferencz, Duha Géza vejei. Biberle Katóka unokája.« — Választási mozgalmak. A november 23-iki városi bizottsági tagválasztásokra már megkezdődtek a jelölési mozgalmak. Minden kerületben élénk tárgyalások folynak. A kilépő képviselőkön kívül egész sor uj jelölt nevét emlegetik. A függetlenségi párt kerületenkint fog jelölő gyűléseket tartani s azokon előzetes megbeszélések szerint nem kandidálnak valamennyi megüresedő helyre jelöltet, csak megfelelő arányszámban kijelölik a függetlenségi hivatalos jelölteket, akik mellett politikai pártállásra való tekintet nélkül akarják a függetlenségiek a régi érdemes városi férfiakat támogatni. — Matiné lesz holnap délután 5 órakor a Kereskedő Ifjak Köre dísztermében. A kör délutánján énekszámok, melodrámák, szavalatok és vidám mókák szerepelnek, s a fölöttébb szórakoztató programmot Kaczér Illés budapesti újságíró konferálja végig. A kör a szórakoztató délutánok egész sorozatát vette tervbe s az érdeklődés már a mostani Matiné iránt is városszerte mutatkozik. A műsor ez: 1. Elnöki megnyitó. 2. Melodráma, Szombati Irma k. a. cimbalom kísérete mellett előadja Károlyi Ilike k. a. 3. Beethowen Szonáta »D« dur I., II. és III. rész. Zongorán Kovács Rózsi k. a., hegedűn Leitner János ur. 4. A lengyelek, fehér asszonya, irta Jókai Mór, szavalja ifj. Borgida József 5. Énekszámok. Lővinger Terka k. a zon- gorakisérete mellett előadja Katz István ur. Belépődíj 20 fillér. Felülfizetéseket a kör könyvtára javára köszönettel nyugtáz a rendezőség. Jegyek Huszár Aladár ur könyvkereskedésében kaphatók. — Munkássors. Ma délelőtt 10 órakor Hatvány Lajos kőmivessel, aki a Vajay-utcán dolgozott, az állvány leszakadt, amelyről lezuhanva egész arcát és lábát annyira összezúzta, hogy a közkórházba kellett szállítani. — Hivatal áthelyezés. A szatmár- németii cs. és kir. kiegészitési kerületi parancsnokság, úgymint a cs. és kir. 5. gyalogezred pótzászlóaljkeret és a cs. és kir. 3—5. zászlóalj parancsnokságainak irodái f. év október hó 27-től kezdve ezután állandóan a régi m. kir. adóhivatal épületében (Bányai utón) közvetlen a Ferenc József laktanya mellett lesznek elhelyezve. — Végre Ásta Meisen I Csaknem egy hosszú éven át eltűnt a mozivászonról a legértékesebb csillag, — Ásta Nielsen. Egy év alatt az egész világ színpadán bemutatta magát a mozikirálynő s most tért vissza a mozivászonhoz, hogy kiforrott művészetével újra bámulatba ejtse a világot és magával ragadja az emberiséget. Aki nívót teremtett a mozinak, minden filmen más és más árnyalatát miitátta be fenomén művészetének aki méltó a mozikirálynői címre, akinek népszerűsége a maga nemében páratlan, aki mindig szépet, mindig újat mutat be a mozivásznon, aki művészi tehetségével briliáns játékával igazán le tudja bilincselni a közönséget, aki e sok tulajdonsággal mind fel vau ruházva, az csak ebben a névben összpontosul: — Ásta Nielsen. Az Uránia mozgószinházban szombaton és vasárnap este mutatják be a fővárosban még mindég műsoron lévő »Harcos asszonyok« cimü modern öt fel- vonásos korrajzot a címszerepben a már nagyon visszavárt Ásta Nilesennel. — Jön a tél. Máramarosszigetről jelentik, hogy Rahó és Kőrösmező vidékén valamint a Verhovinán erősen havazik. — A községi jegyzők fizetése. Mint ismeretes, a szatmármegyei községi kör- és segédjegyzők október hó 1-én nem kaptak fizetést, miután a fizetési alap a járulékok be nem fizetése által fizetés- képtelen lett. Most, mint értesülünk, egy pénzügyi művelet által olyan helyzetbe jött, hogy a jegyzők október hó végéig esedékes fizetésüket akadály nélkül felvehetik. Az illetékes adóhivatalokat erről a pénzügyigazgatóság és számvevőség már értesítette is. — Vesztegzár a nagykárolyi állomáson. A hatóság intézkedett arra nézve, hogy az Érmihályfalváról érkező és Nagykárolyban beszálló utasok orvosilag megvizsgáltassanak a nagykárolyi vasúti állomásnál egy erre a célra berendezett helyiségben. Arról is értesülünk, hogy tekintettel a még mindig terjedő koleraveszedelemre, a belügyminiszter elrendelte, hogy a fertőzött vidékeken járó személy- vonatokon hatósági orvosok utazzanak, akik szükség esetén első segélyt nyújthassanak. Már a püspökladány körösmezői vonalon is utaznak ilyen inspekciós orvosok. Férfi- és gyermek kalap-újdonságok, leányka-ruhák, kabátok olcsón szerezhetők be a Párisi áruházban. — A szatmár—szinórváraljai ut. Szinérváralja, Apa, Patóháza, Szamosbe- rence és Szatmárudvari községek azon kérelmét, hogy a szinérváralja—szatmári törvényhatósági közút még a folyó évben kiépitessék, a kereskedelmi miniszter nem teljesítette. De megígérte, hogy — ha a törvényhozás a törvényhatósági közutak folytatólagos kiépítésére megfelelő összeget bocsát rendelkezésére, — mór az 1914-ik évben kiépítteti a kért utat. Már most intézkedett az iránt, hogy a nagykárolyi m. kir. államépitészeti hivatal a közút kiépítésére vonatkozólag megtartott helyszíni bejárásról szóló jegyzőkönyvet és a bejárás alapjául szolgált műszaki műveletet összes mellékleteivel vélemé- nyes javaslat kíséretében terjeszsze fel hozzá. — Mag-y. Kir. Szab. Osztálysorsjáték. Minden sorsjáték kezdeténél a főelárusitők a vevőknek előzékenységéből egy és ugyanazon számú sorsjegyet tartják fenn s azokat a vevők a további játékra rendesen szívesen veszik át. Németországban, a hol az osztálysorsjáték már több mint egy évszázad óta áll fenn, ez a módszer olyannyira el van terjedve, hogy sok család élethossziglan játszik, sót a sorsjegytulajdorios halálával az örökösök játszanak tovább ugyanazzal a sorsjeggyel. Az osztálysorsjáték sorsjegyeinek nagy nyereményesélyeit tekintve, ezen eljárás határozottan helyes is, mert ezáltal nagyobb a valószinüség, hogy előbb vagy utóbb a sorsjegy a kívánt főnyereményt eléri. — Gyönyörű koszorúk, a legszebb élő és művirágokból, — rendkívül jutányos árak mellett kaphatók a közeledő halottak napja alkalmából Fábián Györgyné Rákóczy-utcai virágüzletében és Hám János-utca 7. szám alatt levő ideiglenes koszorú-üzletében. 2--2 gyári lerakata. Az illetszerek eredeti csomagolásokban és kimérve dekánként. 11 DROGÉRIA Szatmár Hám-János-utca.