Szatmár, 1911 (37. évfolyam, 1-48. szám)
1911-03-12 / 11. szám
XXXVII évfolyarr ll-ik szám. Szatmár, 1911. márc. 12. (GAZDÁK LAPJA) TÁRSADALMI-, GAZDASÁGI- ÉS SZÉPIRODALMI HETI LAP. ELŐFIZETÉSI ÁR : Helyben: Vidéken: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor. j Deák-tér 3. »zám. Egyes szám ára IO fillér. | Élvezetek hajhászása. Olyan mértékig élvezni a földi javakat, amint azok elénk tárulnak, vagyis az élet.nyújtotta összes élvezeteket fenékig kiüríteni : ellankasztja idegeinket és blazirttá tesz. Gyakran vagyunk tanúi annak, hogy szegénységről hirtelen jóllétre vergődött ember ezt a jóllétet okosan és mértékletesen felhasználni nem tudja és a hosszú idő óta epedve várt gazdaságba belevész. Amit a legnagyobb áldásnak tartott, az süiyedésé- nek kezdetévé válik és hova-tovább idő előtti enyészetbe viszi. A tisztességes munka ára jóval alább szállt nehány év óta. Nein csoda, hogy a szegény ember fantáziája, j élénkebb lett s ez a fantázia ma, in- 1 kább, mint valaha, bízik a véletlen 1 szerencsében. Lélektani magyarázata ennek igen egyszerű : minél rosszabb a sorsunk, annál több a reményünk, annál inkább várjuk, hogy a múltnál és a jelennél jobbat fog hozni a jövő. S minthogy ez a jobb a tisztességes munka révén alig-alig látszik elérhe- 1 tőnek : bízunk a véletlen szerencsében. Mindenki hirtelen szeretne meggazdaj í godni és ennek az égő vágynak kielégítésére megragad minden módjá- ; ban álló eszközt. Természetes, hogy az eszközök az illető egyének becsületérzéséhez képest váltakoznak. A becsületes szegény összes reményét sorsjegyéhez fűzi. Elhallgatja bensejében az ész- szerüséget és szívesen csodálja a főnyeremény szingazdag délibábját, amely után csak nyúlnia kell, hogy meg ne foghassa. A becsületet nélkülözők ke- vésbbé válogatósak eszközeikben, minek következménye az a számos szél- , hámosság, csalás, lopás, rablás, gyil- | kosság, meg egyéb bűn, amelyeknek ! száma egyre növekszik. A lélekbúvár tüdősei* ezt a bajt a moral insanity veszedelmes terjedésének tulajdonítják. Lehet, hogy igaza van. De nem szeretnék e tény konsta- tálásánánál megállani. Nem elégedhetünk meg a baj konstatálásával, hanem ha orvosolni akarjuk, tudnunk kell, honnan származik, hogyan keletkezik ? Az erkölcs betegségének bacillusa : a mértéktelenség. Ez okozza, hogy sorsunkkal megelégedve nem vág) unk, Mindf»in*H>ű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Megjelenik minden vasárnap. ez serkent a földi javasak julggflssze- halmozására, ez «w^qiáa^^'bün útjára. A jobb sorsért váló Jiiizaéfem — amig a tisztesség és becsületesség határán belül marad — nemes tulajdonságnak : az ambíciónak rugója. De mihelyt ez a küzdelem nemtelem fegyverekkel folyik 1 elveszti jogosultságát. Ha szorosan szemügyre vesszük a bünkrónika lapjait és kutatjuk a bűnök eredetét, rá fogunk jönni arra, hogy a legtöbb esetben a bűn elkerülhető lett volna, ha az illető megtanulta, volna a mértékletesség nagy művészetét. Mert valóban művészet az élet- nyujtóttá előnyöket csak bizonyos mértékig kihasználni; lemondani arról,, hogy a tehetségünkben álló élvezeteket teljesen kiaknázzuk. Ez a művészet testi és lelki egészségünk főkelléke s aki ért hozzá megközelítheti a. földi boldogságot. A fölhozott oknál fogva a külföld,, különösen Anglia és Amerika már régen nagy gondot fordítanak a mértékletesség minél szélesebb körökben való terjedésére. Számosak ott a mérték- letességi egyletek, melyek möködésüHa a seb beforr . . . Egy éjjeli mulató éjfél felé. A téli kertben a pálmák között kerek fehér asztalok. Körötte jókedvű, üresfejü bankfiuk, könnyüvérü éjjeli lepkék. Egy sarok asztalnál tarfejü, öreg emberekből álló vidám társaság. Az „Örökifjúság“ asztaltársaság tagjai. Nőtlen orvosok, ügyvédek, korán özvegységre jutott mérnökök, állami tisztviselők. A vidámság, jókedv a mulatóban minden oldalon tetőfokra hágott. Az „Örök- ifjúság“ tagjai élénken tüutetnek egy fiatal, bájos arcú, ének s tánemüvésznőnek, aki a mulató deszkáiról sikamlós történetekkel s lengő tánccal hozta lázha a lobbanékony ifjúi sziveket. Nagy volt a jókedv, s az öreg nyugal mázott járásbiró, — egy mélabus tekintntü, beesett arcú öreg ur — vidáman kiálltott a deszkákon csókot dobáló festett angyal felé : — Bravó ! . . . Nagyszerű 1. . . Éljen ! A fiatal orfeumi csillag engedve a közóhajnak, megismételte záradékul adott táncát. A siker nagy volt. S mikor — számának leadása után — gyűjtés közben a mulatók között járt, mindenki vele foglalkozott. Ügyet sem vetve a deszkákon erőlködő vénülni kezdő, egykor hires „drámai szende“-re, aki drámai hatásokban bővelkedő rövid lélekzetü versekkel igyekezett a közönség kegyeibe jutni. Nem az ő hibája, hogy nem sikerült. A közönség érdeklődése je volt kötve. A fiatal diva megjelenése forrongásban hozta a fiatalok és öregebbek vérét egyaránt. S mikor az “Örökifjuság“ sarok asztalához ért, a veres mérnök sikamlós élceket mondott a leánynak, aki hangosan nevetett rajta. A pufókképü ügy- I véd megcsipkedte az areat s a ny. járás- I biró jókedvűen kérdezte : — Hogy hívnak gyermekem ? ... Az igazi neveden . . . A Jeány a festék alatt bizonyára el- pii Talán eszébe jutott egy jelenet a múltból. Mikor egy jóságos arcú ember igy szóilott hozzáj; Gyermekem . . . Azok a szép kék szemek, a rikító szemöldök alatt, miatha könybelábadtak volna. Az asztalnál is csappant a jókedv. Feszülten néztek a leányra. A mulatozók közzüi I is szemmel kisérték a leány minden lépését. A leány meg állt-állt ott az asztal mellett, kezében a letakart tálcával, s lassú fátyolozott hangon, szinte a szemével mondta : Garay Ilonák . . . Aztán, mint aki megbánta, hogy el- érzékenyült, egy kacér pillantást vetve az. urak felé, hamis mosollyal ment a szomszéd asztalhoz. Pár perc múlva már a kert másik oldaláról hallatszott pajzán nevetése. Az asztalnál pedig folytatták a mulatozást. Az ügyvéd még mindig rikácsolja : Isten éltesse a bájos angyalt 1 S isznak reá. Csak mintha a járásbiró lett volna lehangolt. Nem izmtt neki már semmi. Szemében mintha könnyek csillognának. Az era ék< zés könnyei . . .
