Szatmár, 1911 (37. évfolyam, 1-48. szám)

1911-02-26 / 9. szám

XXXVIl évfolyam

9-ik szám.

Szatmár, 1911. február 26

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETI LÁP.

ELŐFIZETÉSI ár •

Helyben: Vidéken:

Egész évre 4 kor, Ecész évre 6 kor.

Egyes szám ára IO fillér.

Németinek is . . .

A mi városunk egy kettős varos. Egy, iker város. Szatmárból és .Németiből áll, de mór ma csak Szatmár-. Németi. — Szegény Németi, amióta csak megvan, nemcsak az Íráson, hanem mindenben a világon Szatmár után kullog. A két városrész mindig idegen volt egymásra, dehát senki se törődött vele. Szatmár folyton fejlődött és fejlődik, ma már nagy vi- j déki város képét nyújtja, de Németi az egy falu, egy nagy falu.

Pedig hát Németi a városnak a testéhez tartozó rész. Maga egy vá- j rosdarab. Mégis elhanyagolták min- j denha. Kérdezzük, hogy miért ? Hát | csak ! Ez a felelet. Tréfából már ígér- i tek komoly pózok között sok szépet, de semmit se adtak neki.

Most mégis lesz talán más va- : lami. Most a legkomolyabban ígérik j Németibe a polgári iskolát. Sőt odaviszik a kereskedelmit is. — Oh ez már sok egy németii cívis szivének ! • Kettő egyszerre. Ilyen figyelemhez, ilyen jóakarathoz igazán nincsenek ott hozzá edzve a szivek. — De még ne repessen örömtől a szivetek németii emberek ! Csak az a biztos ami már megvan. Még akkor se örüljetek, ha

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Deák-tér 3. szám

majd a falakat is emelik 1 Még akkor \ sem biztos. Hiszen a falakat még I másra is felhasználják, nemcsak isko- i Iának. Majd akkor lelkendezzetek, ha j látjátok a sok nebulót, diákot és vasalt nadrágu kereskedelmistá^jtzok^/ kai az ördongos nagy könyvekkel, amikből semmit sem tanulnak, az is- j kola kapuján beözönleni. Már akkor ! hihettek — a szemeteknek.

Ki tudná azt megérteni, hogy I mért idegenkedtek eddig annyira Németitől. Tessék elhinni, hogy a pol- J gári és kereskedelmi iskolának nem j lesz oka szégyenkezni azért, mert oda került az Istvántérre, Sőt büszke le- j hét erre. Vannak Szatmáron hatalmas épületek és lesznek is, de most épül egy, amely fenomenális és horribilisnek ígérkezik a mi viszonyaink között.

A katholikus gimnázium uj épületéről szólunk. Nohát ez a polgári iskolától való szégyenében eldughatja a ! helyét. Mert annyi bizonyos, hogy a ; kath. gimnázium, hogy paradozonnal éljünk a maga szépségével, horribilis 1 méreteivel valósággal elcsúfítja majd j azt a ronda utcát. Ennél a helynél ugyan a mellőzött Németi is jobbat ; adott volna.

Ezért kell örülnünk a törvényhatóság belátásásának, mellyel Németit 1

Mindemen ű dijak a kiadohm talhan fizetendők Megjelenik minden vasárnap.

is pártfogásába vette. Ideje már, hogy a mostohán kezelt gyermek is lásson valahára jobb napokat. Megérdemli. De meg aztán nincs is- szó érdemről,, ez kötelesség lett volna mindig. Németi elhanyagolása, az már szokássá vált, az belerozsdásodott a múlt idők mohába. Úgy látszik, hogy most már gondos kezekkel leszedik ezt a rozsdát és haladni fogunk a megértés, belátás és az elfogultságtól rnent elbírálás utján.

Jubiláns kiállítás Szatmáron.

A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület jubiláns kiállítása — melyről már lapunkban megemlékeztünk, folyó hó 22-én tartott választmányi ülésében hozott határozat szerint, folyó évi szeptember hó 24— október 2- a közötti időben lesz Szatmár-Németiben, a Kossuth-kertben megtartva. A választmányi ülés népes volt, amennyiben a kiállítás sorsa iránt nagyon is érdeklődő gazdák, dacára a rósz utaknak azt tömegesen keresték fel, külsőleg is kimutatva az által, hogy a kiállítás sikerére nagy súlyt helyeznek. Elénk vita tárgyát képezték a kiállítási nagybizottság és vidéki bizottságok megKetesben.

Irta : Berki Géza.

A leány ott ült a bőrdiványon s ke- zévél zavartan babrált a takaró rojtjaival. Álmodozó, mélytüzű szemeit céltalauul jár- tatta körül. Az ablakot boritó csipkefüggönyön keresztül hatolt a napsugár s reá vetődött a szembenlevő falra. A falon apró fényfoltok látszottak. A beszűrődő napsugár csodálatos, banális alakokat vetített a falra. A csipkefüggöny rózsái olyan különösek, misztikusak voltak ott a falon.

A leány hallgatott s nézte az árnyékokat. Figyelte a napsugár játékát s az árnyékerdő labirintkusát olyan szimbolikusnak találta. A fiatal ember, egy érző szivü- poéta lélek ott ült melette. Szemét le nem vett# a leány arcáról. Gyönyörködött arcának hamvas rózsáiban, ajkának érintetlen, vágyakozó pirosságában, szemének gyújtó tüzességében. Olyan volt, mint egy szerelmi ■dal, amelynek vágyakoz dáliáin-: - 0 '■

hangjai, szédítő ütemei valami titkos sejtést, epesztő vágyakozást lop szivébe.

Csend volt a szobában. Mindketten úgy érezték, mintha a levegőben mámoritó keringők csodás hangjai röpködnének.

A leány törte meg a csendet. Hangja, mint a kristály üveg úgy csengett.

— Szeret . . ! . ?

Még kérdezheti. Hiszen annyiszor bebizonyítottam ezt már magának, annyi bizonyságot szolgáltattam érzelmeim komolyságáról, hogy ezt már nem volna szabad kérdeznie.

— Ne vegye zokon tőllem ezeket a hitetlenségeket. Ne igyekezen félre magyarázni a szavaimat. Ne keressen szavaim j mögött valami lappangó titokzatosságot. Én nem kételkedem abban, hogy maga szeret engem. Elhiszem ezt magának, mert néha olyan meggyőzően beszél, hogy el kell hinnem. Különösen mikor itt ül melettem. Sze- ‘••ónek ^uő lámpása bevilágít a leikébe

! Most . . . most hiszek magának. De mikor egyedül vagyok s köröttem ijjesztó csendesség van, a lelkemben valami titkos fé- ! lelem ver tanyát. Egy csúnya ördög : a kétkedés ördöge. S ilyenkor nem tudok hinni. Megfoghatatlannak tűnik fel előttem az, hogy a maga különleges lénye, felsőbbrendü szellemi tudása, a maga iró-lelke, hogy találhat kielégítést az én egyszerű lényemben. Nem tudom megérteni, hogy mi van bennem vonzó, mi van bennem olyan különleges, ami megkapóvá tesz ajmaga szemében. Mert ! maga iró s a lelke is olyan, a mely ritkán talál megértő lélekre, termékeny talajra. Magának pedig ez kell. Mint a virágnak a harmat. Ezért nem hiszek fentartás nélkül, Azért lopódzik lelkembe néha a kétkedés. Azt hiszem ezt maga megtudja érteni.

— Én megértem a maga aggodalmait*. Én már eléggé ismerem a női sziveket, s talán ez az oka annak, hogy a maga különös aggodalmait nem minősítem egyszerűen, képzelődésnek. (Vége köv.)

..