Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-24 / 17. szám

XXXVI. évfolyam

17-ik í-zám

Szatmár, 1910. ápril 24.

ELŐFIZETÉSI An :

Helyben : Vidéken :

Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor.

Egyes szám ára ÍO fillér.

Az embervédeíem.

Az elmúlt héten nagy vendége volt hazánk fővárosának s vele a magyar nemzetnek. Meglátogatott bennünket a világ legszabadabb államának legelső polgára — az Egyesült Államok volt nagy elnöke — Roose4felt.

Megmutattuk neki a világ legszebb í városainak egyikét — a dunaparti I tündérpaloták városát — Budapestet, | az országgyűlés székházát, az üres királyi palotát, a sok culturális és humánus intézményt. Mindent, a mink van, vagy: a minek lenni kellene. Mikor a magyar paraszt vendéget vár, kikeféli a pruszliját, a csizmáját, a gazdasszony tornyosra rakja tisztába húzott párnákkal, a friss szalmával magasra töltőit ágyat, megsepri s ta- , Ián rozmaringgal ki is szagositja az első szobát . . . Hát ezt csináljuk mi nagyban is. Kirakatokat csinálunk. Előszedjük a sok csillogó holminkat ; s mind oda illegetjük szép sorjában a vendég elé. íme nézd, ez a mienk. Legeltesd a szemedet.

De egy külömbség mégis van az egyszerű paraszt vendéglátása s az en gros vendéglátás között s ez az őszinteségen múlik. A magyar asszonyok megsöprik a kanapé alját is,

FELELŐS SZERKESZTŐ:

DUSZ1K LAJOS.

Vád.

Mikor először láttalak én,

Fáradt voltál és szomorú ;

Hosszú és halovány az arcod,

Könny a szemedben és bor*. Tekinteted az ajkamra tévedt,

Én utánam sírtad át az éiet.

Mikor utólszor láttalak én,

Gyűrött voltál és hangtalan.

Száraz ajakkal el se búcsúztál;

Nem marasztott egyetlen szavam. Tekinteted az utcára tévedt, Átdőzsölted valahol az éjei.

Fátyol lionka.

Hajnali vendég.

Irta : Nagy Lajos.

Hajnali négy óra van. A kávéházban egy vendég sincs. A főpincér, egy pincér és a feliróné a kassza szomszédságában ülmegtörülgetik a tulipános ládát is, a hova a vendég szeme el sem is ér, ott is tiszta minden.

A nagyban elővezeteít vendéglátás porhintés csupán, már lehet az a por aranyból is, mégis csak megvakul tőle a vendég.

Látott a nagy Roosewelt sok minden szépet s elbámult tajta, mennyi szép intézmény, mennyi erő, cultura ennek a kicsiny nemzetnek a kezében !

De azt hiszem, a nagy vendég csóválgatja most a fejét. A csillogástól nem látott eleget. S érthetetlen lesz előtte, miért jajong, panaszkodik ez a nép, a melyiknek olyan gyönyörű hazát adott istene, miért mennek uj meg uj, rajok szomorú hazát kereső vándormadarakként az cp nagy nemzete földjére ; miért nincs itt mégsem olyan igaz boldogság, olyan erős büszke fajú öntudat, mint egy ilyen boldog nemzet fiaitól elvárható volna ? Hallotta-é a siralmat, melyet innen a mi megyénkből csapott arra a szél, hallotta-é a robbanást s utána a ha- lálhörgést, mely Szegeden, a legma- gyarabb városban reszkettette meg a levegőt ?

Midőn megmutatták neki az Országos Gyermekvédő Liga nagyszerű

nek egy asztalnál és beszélgetnek. A csillároknak csak egy része világit, a világosság alig nagyobb a félhomálynál. A kávéház színe szürke. A padló faparketta. A fal mellett zöld szinü pemlag húzódig. A kasszahölgy beszél:

— ... Hogy mért nem veszi el ? Dehogy veszi. Csak mondja, Csak nem bolond, hogy elvegye ! Egyáltalán nem is akar nősülni, Szabad ember akar maradni . . . Pedig szép asszony lenne mondom . . .

Zörög a külső ajtó. Minda hárman arra felé néznek. Félrehajlik a vastag ajtófüggöny és egy feketekabátos alak jelenik meg Előbb benéz, kicsit mintha be is akarna jönni, mintha el is akarna menni, aztán mégis bejön. Az ajtón belül megint megáll, ide-oda néz és csak áll, küzködik, nehéz kérdés neki most, hogy hova üljön ... Leül az egyik oszlop mellé, szomszédságba azzal az asztallal, a hol a háromtagú személyzet dis- kúrált. Most már csak a nő ül ott — kövér, harmincöt év körüli, csúnya nő — a pincér

Szerkesztőség :Vörösmarty-u. Í6. szám.

Kiadóhivatal : Deák-tér 3. szám.

;dtnni»j. ű dijak a kiadóhivatalban fuetHiidúk Megjelenik minden vasárnap.

intézményeit, nem vette-e észre, hogy az egy diadalkapuja, — egy nagy hatalomnak — a nyomornak. Hisz ! azokon a szép palotákon keresztül : fütyülő szél ennek az itt élő hatalomnak vijjogó kacaja, mintha kiáltozná | — én még vagyok ! Azoknak a nagy- j szerű humánus intézményeknek sza- ! badalmazott udvari szállítójuk — a | tömeg nyomor. S nincs annyi huma- ! nus intézmény, a mennyit e nagy- | szállító el ne látna a legbecsesebb legdrágább cikkel és nála mégis tul- I halmozott raktári portékájával — az I emberanyaggal. Ha valaki a statisztikát ezen alapon — t. i. a gyermekhelyek, kórházak anyagából kivándorlásból — akarná magcsinálni s abból következtetne a népesség arányára, — e statisztika igen hízelgő lenne reánk nézve.

De ha a balesetek áldozatait venné számba ez a statisztika, vagy azt következtethetné, hogy itt a technika olyan fejlett, gyárakkal annyira tul- halmozott ez az ország, hogy a kikerülhetetlen balesetet maximalis száma mellett is a gyáripar tulterjedettsége okozza az emberveszteséget vagy pedig azt következteti, hogy itt olcsó az emberélet, s a biztonsági intézkedémár ott áll a vendég mellett, várja a rendelést. Gyűrött, barna ruha van a vendégen a cipője sáros. Hosszú fekete haja ritkás és kuszáit . . . Töpreng, kutat, hogy mit rendeljen. Teára, sörre, likőrre, fekete kávéra gondol, tétováz, ugv érzi, hogy leginkáb a fekete kávé az, a mit kíván vagy inkább a mit még magába tud gyűrni. Feketét rendel ... A felirónő feláll, nehány nagy, nehéz lépéssel felmegy a kasszához, ropog, nyöszörög alatta a parketta, a teste formátlan, izgatóan is, meg undorítóan is reng rajta a sok hús.

— Fek,ete ! — hallatszik hátul a pincér kiáltása. Egy perc múlva pedig hozza is a pincér a kávét. A nő ott marad ülve a kasszánál és szemléli a vendéget.

A vendég issza a feketéjét és ez gondolja;

— Undok állat! Vén, De most ez is jobb lenne, mint semmi. Inkább. ez, mint igy, súlyos, nagy éjszaka után hazamenni.

Jaj, nem is lehet igy hazamenni. Tovább,

FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-ÁS HETI LAP.