Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-06 / 10. szám
niáre. 6. 3 ik oldal S Z A T M Á R hogy az óriási termek szőkéknek bizonyultak. Az első köszöntőt Csoiuay Imre tartotta és poharát Justh Gyulára üri- tette. Justh Gyula az általános, egyenlő és titkos válastzói joggal foglalkozott, melynek rendilhetlen hive. Poharát Szat- már város közönségére ürítette. — Beszéltek inég Fried Lajos, Kun Árpád, Ábrahám Dezső, Kelemen Samu, Búza Barna és Thurner Albert. A bankett után Kelemen Samu teát adott a lakásán, melyen mintegy hetvenen vettek részt. A képvise'ők a szombat reggeli vonattal utaztak el Mátészalkára. Mezőgazdasági termények értékesítése. A mezőgazdasági termények értékesítésének helyes szervezése az egész gazdatársadalmat érdeklő legégetőbb kérdések egyike. Nem szükséges külön hangsúlyoznom azt, amit mindnyájan egyformán érzünk és tudunk, hogy a gazda munkájának eredménye nemcsak attól függ, hogy szakértelmével, szorgalmával, munkájával és tőkéjével minél nagyobb mennyiségű és minél jobb minőségű terményeket állítson elő, a föld termő- erejét minél nagyobb hozadék előállítására kényszerítse, hanem főképpen attól függ, hogy az előállított terményeket a termelési költséghez képest minél nagyobb árban értékesíteni is tudja. A mezőgazdasági termények értékesítése helyes szervezetének azon alapelven kell felépülnie, hogy az értékesítő szervezet a termelőt a fogyasztóval minél kevesebb közvetítő kéz igénybevételével, lehetőleg közvetlenül hozza összeköttetésbe. A termények értékesítésének helyes szervezése tehát nem pusztán a termelő érdeke, hanem ugyanolyan fontosságú az a fogyasztóra nézve is. És ha a mai értékesítési módozatokat és rendszert vizsgálat alá vesszük, úgy azt kell tapasztalnunk, hogy a termények értékesítésének irányításába se a termelőnek, se a fogyasztónak elhatározó befolyása nincs, a legközvetlenebbül érdekelt ennek a két osztálynak az érdeke teljesen ki van szolgáltatva a termények forgalomba- hozatalát a termelőtől a fogyasztóhoz mozgósító, közvetítő kereskedelem érdekeinek. Ennek előidézésében pedig a legfőbb tényező a termelőknek állandó hiteligénye, amelynek még rész- j letes kielégítése is nagy csalétket képez arra, hogy azért cserébe terményeit olcsóbb áron adja el a hitelt nyújtó kereskedőnek. Ez az állandó hiteligény a szülője annak az óriási terményuzsorának, amelynek súlya alatt, kivált a kisgazda közönség, országszerte sínylődik. A mezőgazdasági termények értékesítésének helyes szervezésénél tehát főképpen arra kell törekedni, hogy a szervezet módot nyújtson arra, hogy a termelők hiteligényeit legalább addig a mértékig kielégítse, hogy a termelők ne legyenek kénytelenek terményeiket szorult helyzetükben elvesztegetni, vagy épen az értékesítést közvetítő kereskedelemnek hitelnyújtási szívesség fejében átadni. A termények értékesítését tehát szoros kapcsolatba kell hozni a termelő gazdaközönség hiteligényei egy részének kielégítésével. Ennek a kapcsolatnak abból kell állani, hogy az értékesítő szervezet a termelő gazdának kész terményeire és meglevő felszereléseire az értékesítés bekövetkeztéig előleget nyújtson. Az értékesítésnek ily módon való szervezése pedig a szövetkezeti közraktárak j utján érhető el, mely közraktárakat j pedig a falusi helyi szövetkezetek | vannak hivatva, úgy mint eddig is, | állami segítséggel fölépíteni és kezelni. De egyúttal eme közraktárnak fölépítését, üzemüknek zavartalan és közhasznú vitelét irányítani, felügyelet alatt tartani, ellenőrizni, a szükséges hitellel ellátni egy erős központi szövetkezet van hivatva, amelynek kötelékébe tartozzanak az összes közraktári szövetkezetek. Ennek a központ- j nak a feladatát képezné az anyagi í eszközökről való gondoskodáson kívül j az értékesítés lebonyolítása, ártudósi- tásoknak a falusi és vidéki központi természetes, hogy anoak a sok embernek, akik a tömeget alkotják, mindnek más természete van, mindegyiknek más az élete folyása és van külön érdekű is, sőt túlnyomóan sok külön érdeke, de van egy kapocs köztük, van egy vagy több érdek a mi közös, van egy közös vágyuk, vannak közös fájdalmaik és van közös bátorságuk vagy félelmük. Egyszóval vannak közös lelki vonásaik. Az ilyen emberek találkozásakor áll elő n tömeg. Természetesen 4—5 ilyen ember még nem tömeg, de nem is szükséges, hogy ezer számra legyenek. 4—5 ember sohasem tud egyformán gondolkodni egy dologban, bár a gondolkozás mód hasonlatos, bár az érdek egy is lenne, az a 4—5 ember mégis 4—5-féle világításban látja a dolgot és egyiknek sincs ereje a másik gondolkozását elfojtani és akarva, nem akarva, nem tömeg- szerüen, hanem egyénileg fogják fel a közös ( dolgot. De minnól több ember van együtt, annál több az egyező véleményű és ezeknek az egyező véleményeknek meg van az az ereje, hogy SHggerálja a saját gondolatát a többiekre is, akkor az egész tömeg mint egy egyén gondolkozik, azaz nem is igen gondolkozik, hanem ösztönszerüleg cselekszi ugyanazt. Ha egyenkint gondolnák meg, hogy hogyan csolekedjenek, bizonyára a hány annyifélekóp cselekedne, a többség cselekvésében minden bizonnyal hasonló indokokat fedeznőnk fel, a kivitel azonban esetleg csak csekély eltérésekkel, de mégis más és más lenne. így azonban úrrá lesz felettök a tömeg, ! az önönmaguk alkotta ember sokaság, j egyéni gondolatot, egyéni érvényesülési törekvéseket elnyomó határa. (Vége köv.) közraktárakkal való közlése, hazai és külföldi piacok fölkeresése, sőt esetleg még a termelés irányítása is. De a termények értékesítésének ezen szövetkezeti közraktári rendszere mellett a gazda birtokában lévő, de a közraktárba nem helyezett készleteinek és gazdasági fölszereléseinek elvesztegető értékesítése ellen is védelmet kell nyújtani a megfelelő törvényhozási intézkedések által. Ez pedig a credit agricoie, illetve az ingó- zaloghitel lehetővé tételével volna elérhető. Mindezt megfontolva, jogosan merül lel azonban az a kérdés, vájjon a falusi szövetkezeteket képes volna-e a magyar gazdatársadalom a saját erejéből fölállítani"? Sajnos, erre a kérdésre határozott nemmel vagyunk kénytelenek válaszolni s csak az szolgálhat vigaszul, hogy ugyanerre szintén nem volt képes se Németország, se Ausztria, se Franciaországnak nálunknál sokkal tőkegazdagabb gazdatársadalina sem. Mindenütt, ahol ilyen nagyszabású szövetkezeti közraktári intézmény létesült, az az állam legmesszebbmenő támogatásával és segítségével történt. Akkor tehát, mikor az osztrák kormány épen a napokban terjesztett a parlament elé törvényjavaslatot, melynek alapján 1910—1918. évekre, tehát 9 éven át. évi 6 millió korona és idéközti kamatai a mezőgazdasági termények értékesítésének előmozdítására fordittassék, akkor itt az ideje, hogy a magyar gazdaközönség is nyomatékosan követeljen a mezőgazdasági termények értékesítésének szervezéséhez egy minden eddiginél hathatósabb állami támogatást élvező szövetkezeti központi intézményt, amelynek segélyével — s közbevetőleg a tőzsde reformjának keresztülvitelével, — a gazdák összes terményei kedvezően értékesíthetők lesznek, amelylyel a war- ranthitel is megoldható lévén, egyúttal a fogyasztóknak is legnagyobb előnyök biztosíttatnak. SZÍNHÁZ. A kis- cukros. A franciákat ezideig csak arról az oldalról volt alkalmunk ismerni, hogy pompásan értenek a legkeresztezettebb disznóságok termeléséhez. Úgy látszik azonban ezen a téren is elkövetkezett visszahatás, aminek oka tán az lehet, hogy a talaj teljesen kimerült. Kezd a francia szerző is visszatérni a kedves és derűs fehérségek poéziséhez, csakhogy az 6 boszorkányos kezében nem csöndes idill válik ebből a költészetből, hanem hangos és eleven vidámság,, amely legalább is olyan friss és változatos, mint egy milliomos kisasszony szeszélye. Ez a „Kis cukros,“ a maga tiszta légkörével, vidám alakjával, kacagtató helyzeteivel sok derűs percet szerzett a közönségnek. S e sok perc derűje annál fokozottabb volt, mert ezuttaj
