Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-20 / 47. szám

XXXVI évi oly am 47-ik szám. Szatmár, !9I0. nov. 20. ixóarcaETjüsr ab r Helyben : 'Vidéken : Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor. 5gyes arám ára 10 fillér. Szerkesztőság és Kiadó Deák-lér <J. szám, ;vfe- sí \ 'jfinden«i“t; ű dijak a fciarUihiystalbon fizetendők. Megjelenik minden vasárnap. i _ ______ Vá lasztások előtt. A jövő vasárnapra tűzte ki a köz­ponti választmány a városi bizottsági •tagok választásának terminusát. Hu­szonegy uj embert küld ezen a na­pon Szatmár város választópolgársága a törvényhatóságba, hogy ott képvi­seletében hozzászóljon a városi ügyek irányításához, őrködjön a város va­gyona, jóléte és belbékéje fölött, fe­lülvizsgálja a tisztviselők működését. Huszonegy nagyon fontos állás vár betöltésre, melyért nem fizetés, hanem ennél egy sokkal nagyobb, egy sokkal szebb, egy sokkal szentebb honorárium, a választó polgárok köz­bizalma jár. Akit a polgárok közbizalma, be­csülése és szeretető ezen díszes ál­lásba emel, annak minden tekintetben ki kell érdemelnie ezt a kitüntetést. Úgy múltjával, mint jövőjével. Nem feltétlen kelléke a közbiza­lom letétemenyesének, a megőszült, avagy kopasz fej, sem pedig az öreg­ségtől roskadozó lábak, még kevésbé azon körülmény, hogy az illető ősapja Előszó.*) . Lassan-lassan kiderül, hogy mennyi sok árvája maradt Mikszát Kálmánnak. Közöttük van ez a könyv is. — Jó napot, Almanach ! — igy köszön­tötte 1888-iki előszavában az Almanach megszületését. A falusi gyermek ínyencségével élvezte az ósdi címből kiáradó jázmin szagot. „Almanach ! Úgy hangzik, mintha a dédapját szólítaná valaki ..." A terv mindenképpen a kedvére való volt. Igen, legyen egy hely ahol minden ősszel egyszer összetalálkozik egy csapat magyar iró, mint egykor a Fáy András fóthi szőlőjében. 1888-tól 1910 ig huszonhárom előszót irt az Almanach elé. Ezek a cikkek hasznos világítási előtanulmányai lesznek annak, aki meg fogja festeni Mikszáth irói arcké­pét. Ha szerette is az Almanach ötletét, eleintén ugyancsak húzódott a neki szokat­*) Mutatvány az „Almanach“ 1911, kötetéből. j városbiró, vagy kurátor volt valaha i nemes Szatmár városában. Úgyszintén nincs szükség a tör­vényhatóságban a stréberekre, kik csupán pöffeszkedési vágyból, nagy­zási mániából tolnák fel magukat a polgárok „közbizalmába.“ A választó polgár jk legjobban tudják azt megítélni, hogy kiket küld­hetnek a törvényhatóságba. Kikben bizhatnak, kik voltak ügyeiknek ál­landó, elszánt és tántorithatlan hívei, kik állották a sarat, mikor kellett, ki küzdött a közért és kiben lehet bízni, hogy a jövőben sem él vissza a pol­gárok bizalmával. Olyan, férfiakat vá­lasszunk és csak azokra adjuk szava­zatainkat, leikben meg van :z erkölcsi | garancia, hogy helyt tudnak állani, i ha keli. Ki hivatásának tudatában | van és nemcsak a címért áhítozik, ; hanem dolgozni is akar és fog. Válasszunk tetterős, agilis és köz- szereplésükkel eddig is megelégedésre működött olyan embereket, kik nem lesznek útjában a modern haladás­nak, hanem szorgalmas munkásai a haladó és fejlődő Szatmár városának. lan munkától, egyik-másik előszava legalább arra vall, hogv a kiadó ugv harcolt az iró­] val a kéziratért, miüt J.ikob az angyallal. I Azonban később, midőn az előszavai országra j szóló derült feltűnést keltettek, nr gkedvelte ! a műfajt és' tréfásan megállapítod a, hogy j addig addig vergődött a különböző genrek között, mi» végre kiderült, hogy ő az elő­szavakra született. Az Almanach olvasói abban az élve­zetben részesültek, hogy a fóthi kolna verandáján együtt ülhettek a szincerizáió Mikszáthtal, A gazda fölényét csak a jóizü iróna árulta el. mely állandóan ott lappan­gott a szája szögletében, miközben gyön­gyöző szüreti igazságokat töltött a vendégei poharába. Az Írókról és az irodalomról be­szélt, persze mindig a vérbeli adómázó könnyedén kötekedő és kerülgető, szándékos naivitással stilizált modorában. Igazában azonban soha magyar iró nem viselkedett komolyabb tisztelettel a tehetség iránt, még pedig nemcsak a maga. ! A stréberség folytán -AuIeTtenül bepohyant, vagy a még a 19-ik szá­zad korhadt eszméit képviselő tago­kat rostálja ki a választó polgárság és válasszon újakat helyébe. A törvény­hatóságija emberek kellenek és nem dróttál mozgatható tehetetlen bábuk. Szatmár város törvénnhatóságára a közei jövőben nagy munka vár. Ezt a nagy munkát pedig csak azok végezhetik el közmegelégedésre, kiket a választók bizalma küldött oda. Vigyázzanak tehát a választópol­gárok, hogy kikre adják szavazatukat. Éljenek is mindannyian a szava­zás jogával, mert úgyis ez az egyet­len alkalom, mikor a nagy adóterhek ellenében a város ügyeibe is beleszól­hatunk. B. Városi közgyűlés. Városunk törvényhatósági bizottsága hétfőn délután 3 órakor egy rendkívüli és egy rendes közgyűlést tartott, Csaba Adorján főispán elnökletével. A rend­Kardos kalapja tartós! hanem a mások tehetsége iránt is, mint ő. Sokka! többet olvasott, mint közönségesen hiszik és ha az országon végighömpölygő fekete betiiáradásban valami tehetség csillant meg, azt rögtön kihorgaszta magának. Az irodalomb.:n látta a mai nemzeti élet leg­értékesebb, talán egyetlen értékes meg­nyilatkozását, Az írókban látta a nemzeti hadsereget és a, magyar diplomáciát, mely erőt ad az országnak és tisztességet szerez neki a külföldöm Az ö egyébként oly éles és józan szeme a régi diéták honfiainak kegye!etes büszkeségével szemlélte az iro­dalom fejlődését. A kritikája csak kétféle volt : dicséret és hallgatás. Gyakran föl­panaszolta ugyan, hogy az újságok, amelyek hasábokat szentelnek Kruinply Nándor orsz. képviselő sületlen megnyilatkozásainak, nem foglalkoznak eleget a magyar könyvekkel, („most már Gyulai Pál is jó volna !“) egyéb­ként azonban azt vallotta, hogy az irodalom­nak ma nem gyomláló vasra, hanem öntöző kannákra van szükkége. Az igazi kritiku TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETI LAP.

Next

/
Thumbnails
Contents