Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-09 / 41. szám
3-ik oldal S Z A T M Á R okt. 9. tartani nem lehetett, mert a bizottsági tagok nem voltak jelen határozatképes számban. A rendes közgyűlésen felolvasták a polgármester havi jelentését. A jelentés beszámol a többek közt az uj házadó törvény alapján eszközölt adókivetésről. — Bejelentette továbbá a polgármester, hogy a villamos müvek üzemére és üzletére vonatkozó szervezési szabályzatot a vil- lamvilágitási igazgató az erre nézve folytatott bizottsági tárgyalások szellemében átdolgozta, kinyomatta és újabb tárgyalás végett beterjesztette. Kegyeletes meleg szavakban emlékezik meg végül a jelentés Csomay Imre bizottsági tag elhalálozásáról s a részvétnek a gyászeset alkalmával történt külső kifejezéséről. Közgyűlés polgármester indítványára az elhunyt bizottsági tag érdemeit és emlékét jegyzőkönyvében megörökítette s a gyásztól sújtott családnak részvétét fejezte ki. A villamos miire vonatkozó szabályzat tárgyalása céljából e bizottság október 20. délután 3 órára rendkívüli közgyűlést tűzött ki. Az üresedésben lévő II. oszt. adó- ; végrehajtói állásra a közgyűlés hét pályázó közül Nagy Károly napdijas írnokot választotta meg. A közgyűlés a községi választásokat nov. 27-re irta ki, amikor 21 bizottsági tagsági hely kerül betöltésre. A fertőtlenítő telep építményeire előirányzaton felül szükséges 7000 koronát a közgyűlés megszavazta, miután a legkedvezőbb ajánlat 9.5 százalékkal haladta meg a költség- vetést. HÍREK. — A vármegyei függ. és 48-as párt az 1910. október 13-iki vármegyei közgyűlést megelőző napon, október 12-én, szerdán, reggel 10 órakor Szatmáron az iparos kör helyiségében párt gyűlést tart. Tárgysorozat : 1) A 13-iki megyei közgyűlés tárgysorozata feletti határozat. 2) A választás alá cső közigazgatási bizottsági, központi, állandó választmányi üresedésbe jövő helyek betöltése feletti határozat. 3) Rendes pártügyek. 4) Esetleges indítványok. — Halálozás. Dr. Fabó Zoltán vezető kir. ügyész kis leánya, a 8 éves Irénke hosszas betegség után október 5-én elhunyt. — Egy boldog város. Felsőbánya rendezett tanácsú város 1911. évi költségvetése 141840 kor. 67 fill, bevételt és 141607 kor. 37 fill, kiadást tüntet ki. — Felsőbányán tehát egy fillér pótadót sem fizetnek, sőt feleslegük is van. — Papválasztás. A vámfalui ref. egyház f. hó 2-án tartott választáson Kolos Vince öcsödi káplán-tanitót választotta meg egyhangú közfelkiáltással a megüresedett papi állásra. — Gyászhir. Dr. Cservenyák Károly nagykárolyi körorvos, megyebizottsági tag és bank igazgató okt. 5-én 59 éves korában meghalt. — Justh Gyula a függ. párthoz. Csomay Imre elhunyta alkalmából Justh Gyula, az orsz. függ. és 48-as párt elnöke a következő levelet intézte a helybeli függ. és 48-as párthoz: Tornya, 1910. okt. 5. Igen tisztelt Elnökség! „A nagy veszteség, amely önöket érdemekben gazdag elnökük elhunytéval érte, mélyen megrendített. Szomorodott szívvel osztozom nagy bánatukban és fájdalmas érzéssel fejezem ki őszinte részvétemet.“ Hazafias tisztelettel : ‘Justh Gyula. — Uj köztársaság. Portugália istenadta népe megunta az Isten kegyelméből uralkodó királyt. — Megunta a gyönge, huszonegyéves ifjú tékozlásait, a sok civilista fizetést és az elmúlt hét egyik szép napján minden előzetes lárma nélkül, forradalomba tört ki. — A hadsereg és a flotta pártjára állott, a királyt detroni- zálták és kikiáltották a köztársaságot. A király minden ellenállás nélkül elhajózott Angolország felé. — Neki ugyan befellegzett. — De nem az Isten, hanem a nép kegyelméből. — Wirth Sári nem halt meg. Múlt heti számunkban több oldalról nyert értesülés alapján szomorú hírként irtuk meg, hogy Wirth Sári meghalt. A hir valótlannak bizonyult, mert Wirth Sári sajátkezüleg irt levelében cáfolta ezt meg. A legnagyobb örömmel rectefikáljuk tehát a téves információn megirt híradást. — Wirth Sári nem halt meg vérmérgezésben, hanem a legjobb egészségben aratja sikereit Szolnokon. — A képviselőház a héten tartott üléseiben megválasztotta a delegáció tagjait. Egyébbre már nem jutott idő. — Heves Béla pénteken este nyitotta meg uj társulatával a nagykárolyi színházat, mely alkalommal Luxemburg grófját játszották. — Hozzánk november 10-ike felé érkezik meg. — A nagykárolyi pénzügyigazgatóság hivatalos órái f. hó 1-től kezdve reggel 8 órától, délután 2 óráig tartatnak. — Felfüggesztés, Csaba Adorján, vármegyénk főispánja Pavella Zsigmond mátészalkai közigazgatási gyakornok tb. szolgabirót állásából felfüggesztette és fizetésének kétharmadát beszüntetni rendelte. — Kegyelem a katonaszökevényeknek. A király — 80 születési napja alkalmából - kegyelmet adott a katona- szökevényeknek. A kegyelmi tény értelmében a honvédelmi miniszter leirt az alispánhoz, hogy a katonaszökevényeket irja össze és névsorukat terjessze föl az ellenük folyamatban lévő eljárás megszüntetése végett. — Az ököritóiakért. A mátészalkai, csengeri és fehérgyarmati főszolgabirák már beterjesztették az ököritói segélybizottsághoz azokat a kimutatásokat, amelyek a borzalmas emlékű tüz- katasztrófa hátramaradottjainak névsorát és vagyoni viszonyait tartalmazzák. A közadakozásból befolyt összegből az egyesek részére nyújtandó segély mennyiségének megállapítására és a kiutalására vonatkozó intézkedés a segélybizottságnak szombaton, Csaba Adorján főispán elnöklete alatt tartót gyűlésén történt meg. — Vonatkisiklás. Reszegepiskolt állomáson péntek este tolatás közben egy tehervonat mozdonya kisiklott úgy, hogy az egész pályát elzárta. — Ennek következteben a hozzánk este 10 órakor érkező gyors, valamint a tőlünk Budapest felé este 7 órakor induló vonatok a késő éjjeli órákig vesztegeltek a nyílt pályán. A gyors éjfél után érkezett be. — A Haverda por tárgyalása. Szabadka és Szeged után végpontjához jutott a szabadkai dráma. A hírhedtté vált pör a budapesti esküdtszék elé került, hol hatodikán kezdték meg a tárgyalását. — Meddig köteles az állatorvos a községekben tartózkodni. Egy vitás kérdésből kifolyólag az illetékes felsőhatóság kimondota. hogy a körállatorvos, ha hivatalos teendőit elvégezte, nem köteles az egész napot a községben tölteni, a melyben kiszállási napja van. Erre csak akkor kötelezhető, ha a szerződés ezt külön előírja. — Az Ehrlich-szérumról érdekes felolvasást tartott dr. Fekete Samu főorvos, vasárnap délután az Iparos olvasókörben. Dr. Fekete tudvalevőleg az elmúlt hetekben Frankfurtban járt s alaposan tanulmányozta az Ehrlich-féle gyógymódot. — Hivatalos órák változása a megyénél. A folyó év október 1-től