Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-24 / 30. szám
XXXVI. évfolyam 3C-ik szám. Szatmár, 1910. juiius 24. 0 FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS HETI LAP. ELŐEIZETESI AH : Helyben : Vidéken : Egész évre A kor. Egész évre 6 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal Deák-tér 3. szám. Mindemi-n ű dij-il; a kiadóhivatalban fizetendők Megjelenik minden vasárnap. Egyes szám ára !0 fillér. Uj Herődes. Zsürger Imre. Mikor a napokban egy posta szolga megölte Öt gyermekét, felzudult a Posta a „kenyér" adó gazda ellen az egész magyar sajtó és nyugodt sziv- vel mondhatjuk, hogy igazságos volt e felindulás, mert nem Molnár a postás, az apa gyilkolt, hanem a „kenyér adó,“ a Posta. A magyar igazság legfőbb őre úgy látszik megirigyelte ezt a molnári dicsőséget, de mert sokan állanak az útjában, a bekötött szemű Justitia pálosát kapta két kézre s a vak istenasszony fiai között akar kedvére öldökölni, mert a sok gyermek egymás elől eszi el a kenyeret. Az ok, ami miatt kardott rántott az igazság, olyan, hogy nagyon megszívlelendő, de mi úgy hisszük, hogy ahoz nem kard, hanem operáfó-kés kéne s a vágást sem azokra kellene mérni, akiknek csak megárthat, hanem azok érdekében, akiknek használni lehet. Amikor a modern igazságszolgáltatás szellemében hozott, vagy átformált jogszabályok egyik vezető motívuma mindenkor az, hogy a jóhiszeműen szerzett jogok megvédelmez- tessenek, akkor túlságosan középkori ze van egy olyan javaslatnak, melyHalk zene hangja . . . Halk zene hangja hangzik az éjben, Szétfoszlott álmot siratnak régen, Temetnek búgva valahol. Bánatos csillag néz le a földre, Szökkenő szellő rózsaszált tör le, — Valaki busán dalt dalol. Zokogó húrból jajong a bánat, Szomorú dalból sejtésem támad, S a szivem titkát kutatom, Ma benne kisért az élet álma, Ma még hiszek, de holnap hátha Könnyemet én is hullatom. Ha nincs szivedben . . . Ha nincs szivedben égő szerelem. Ha öröm helyeit szótlan búd terem, Ha napod nincsen, csak a szürke éj: Akkor is bízzál és tovább remélj 1 nek egyik lényeges pontja ez elvvel homlok egyenest ellenkezik. Az „Egyes igazságügyi szervezeti és eljárási szabályok módosításáról“ szóló igazságügyminiszteri törvényjavaslat első részének egyik szakasza ugyanis azt javasolja, hogy az ügyvédi és bírói joggyakorlati idő 2 évvel meghosszabbittassék oly formán, hogy e két év csak az ügyvédi, illetve a bírói vizsga letétele után venné kezdetét. Hogy pedig a törvénynek „túlságos nagy visszaható ereje“ ne legyen, a törvény azokra nem terjedne ki, kik annak életbeléptétől számított egy éven belül ügyvédi, vagy birói vizsgát tennének. A törvényjavaslat eme szakaszának első részéhez, mely a joggyakorlati idő 2 évvel való meghosszabbítását indítványozza, ezúttal nem szólunk hozzá, bár erős meggyőződésünk az, hogy egy olyan bajt, melynek okai nemzetünk legbelsőbb életében, iparunk, kereskedelmünk szegénységében, elmaradottságában gyökereznek, ilyen külsőségekkel meggyógyítani nem lehet, de annál több szavunk van annak második részéhez. Melyik az a jogszabály, vagy miből merit az Igazságügyminiszter ur olyan igazságot, mely azt diktáljá, hogy ezernyi-ezer fiatál, és többé ke- i vésbé ambitiozus embert, akik 1—2— 3—4, vagv több évet is eltöltőitek már a jogi pályán, meg lehet fosz- | tani attól, hogy egy szabadon választott pályán annyi időn belől jussanak a kenyér kereset, a család alapítás, a nemzet munkájában való rész-vétel lehetőségéhez, amennyi időt nékik egy, a pályaválasztásukkor érvényben levő törvény biztosított ? Ilyen jogot, ilyen igazságot én nem ismerek, de nem ismerhet az Igazságügyminiszter ur sem, mert az ilyen igazság igaztalan, az ilyen jog a jogtalanság netovábbja, az emberi szabadság negligálása. Mert az olyan érvelés előtt, hogy a magán érdeket nem lehet tekintetbe venni, ha közérdekről van szó, ennél az esetnél nem tudunk meghajolni. Ha a közérdeket képviseli az a nem tudom hány ezer ügyvéd, miért magán érdek akkor az ugyanannyi ezer joghallgató és ügyvédjelölt. Inkább megállja helyét az a felfogás, hogy a joghallgatók s ügyvédjelöltek ezrének érdeke közérdek, j mert bennük a jövő Magyarország intelligentiája él. Az ilyen heródesi munkának útját kell állni, mert aki ismeri ami orszáMert — látod — az ég is el-elborul, Felhő felhőre összetornyosul, Vad tánczba száguld, ront és tör a vész, S ha elhalt : szemünk újra fénybe néz. sasi Nagy Lajos, Színes Riportok. Irta : Dénes Sándor. Nem tudom, hogy más is úgy volt-e azzal, mint én, de mikor a Szamos hasábjain egy | —-1 cikk megjelent úgy éreztem, hogy jelent az annyit a mi kis városi fejlődésünkben, mintha az utcákat egy-két méterrel szélesebbre kövezik, vagy a „szatmári geográfia“ viszonyai javulnak valamelyest. Volt újság Szatmáron ő előtte is, meg is Írták, de újságíró nem akadt egysem. Mert jól értsük meg; | ~ j cikkeit 3 ember irja, egy iró, egy újságíró és akit talán először kellett volna mondani: Dénes Sándor. Az ujságiró mindent meglátó szemeivel nézi és látja a körötte nyüzsgő események ezreit, valami ismeretlen hatodik érzékszervvel tudja kivenni a mindennapi események közül azokat, amelyek mindenkit érdekelnek s tárcái; novellái sem egyebek mint megjelenített riportok, események, amelyeket mindannyian nézhetünk uton-utfélen, de közülünk csak ő látja meg. Attól a perctől fogva, ahogy egy-egy eseményt kikap a sok közül, már csak két ember van elő térben az iró és Dénes Sándor. Az Írót ha egyszersd mind ujságiró is, ritkán látja a közönség a maga igazi mivoltában, mert azok az apróbb skicek, megfigyelések, események, amelyek az újságírónak anyagot adnak, mindennapi voltuk rrvntt. csak a legritkább esetben késztetik iga. nkára Írójukat. Dénes Sándor munkásságai ia c igazi érdemét pedig én éppen ennek a mindennapiságnak, a sablonnak a leve- tésében látam. Akár az ögöritói áldozatokat
