Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-10 / 2. szám
2 SZ AT M A R jan. 10. ezelőtt gondolni kellett rá, mert azon eshetőség, hogy a pompásan virágzó közös bank ne folyamodjék szabadalmának meghosszabbítása iránt, annyira a valószinütlenség határán mozgott, hogy az ellenkező eshetőséggel a komolyság veszélyeztetése nélkül lehetett és kellett számolni. A mostani kormány tagjai már évek óta ugyanazok; annak idején vallott felfogásuk sem változott a bankkérdóst illetőleg. A szabadalmi kérvény benyújtása tehát adott viszonyokat talált mindkét oldalon. Amiből következik, hogy a válasznak nem szabadott volna egy napig se késnie. Ha nem is kifejezetten, de a kormány tagjainak egyöntetű magatartásából tudnunk kellené már is a szabadalmi kérvény sorsát. Akár pro, akár kontra. Aminthogy az osztrák kormány egy emberként fog állam a kérelem mellett. És mégis mi a helyzet ? Kormányunk tagjai még mindig vitatkoznak, eszméket cserélnek, egymást meggyőzni akarják a külön bank mellett, vagy ellen. A játék vége pedig az lesz, mert más alig képzelhető, hogy egyik részük lemond, a megmaradott pedig magát kiegészítve halad az önálló, vagy a közös bank politikájának utján. Ha csak valami deus ex machinát nem sikerül kitaláiniok. Hogy az egyöntetű osztrák állásponttal szemben ez a határozatlanság, most, a szabadalmi kérvény benyújtása után, milyen erkölcsi hátrányt okoz, azt fejtegetni is felesleges. Ép azért, mert ez esetre már régen el kellett készülni, a benyújtás után nyomban be kellett volna következniük a jövendő lemondásoknak, hogy az egy emberként jelentkező osztrák kormány ellenében a magyar is egy emberként álljon az önálló bank és az ennek folyományát képező önálló vámterület mellé. Mert az eljövendő alakulás emberi ; józan számítás szerint csakis ez alapon i jöhet létre. Akár a fúzió jön a szükség- képen felborulandó k« alició helyére, I akár szabadon érvényesülnek az egyes pártok erőviszonyai. Nincs józan ember, aki azt merné állitáni, hogy az önálló bank felállítása lehetetlen, erőnket meghaladja. A legnagyobb ellenvetések is csak abban ; csúcsosodnak ki, hogy egyelőre rázkód- tatással jár. Ámde önállóságunk meg- | követeli, hogy a jövő érdekében ne riadjunk vissza egy kis rázkódtatástól, amely nem is következik be olyan bizonyosan, mint némelyek több-kevesebb jóhiszeműséggel hirdetik. Arra nézve pedig, hogy jogunk van a külön bankhoz, csak a corpus iurist kell felütnünk. Igaz, hogy ott e jog csak irva vagyon s az írott jog nálunk nem nagy biztosíték, lévén a jogot érvényesítő magyar törvényhozás egyik faktora a magyar király, aki tudvalevőleg osztrák császár is. Ez a magyar király pedig mindig megakadályozhatja a törvény- hozás másik faktorának érvényesülését. Ámde a bankkérdésnél e negáció oly politikai perspektívát nyitna meg, amely teljesen lerontaná azon hiedelmet, mintha a király csak a külpolitikai s katonai kérdésekben nem engedne a nemzet óhajának. A bankkérdésben a merev negáció azt jelentené, hogy gazdasági életünk is pusztán Ausztria s az osztrák császár kényére van utalva. Ez a tapasztalat pedig amilyen szomorú kiábrándító, j esetleg ép olyan veszedelmes lehet, i Azért —• mint egy jónevii politikusunk kifejtette — nem lehet feltételeznünk királyunkról, hogy az önálló bank ellen foglaljon áilást a nemzet határozott óhajával szemben. Csakhogy ez óhajnak, hogy illetékesen nyilvánuljon, a kormány által kell kifejezésre, még pedig szilárd, férfias kifejezésre jutnia. Ezért várjuk nagy érdeklődéssel a közel jövő kibontakozását. A HÉT. Nem hiában szerb külügyminiszter, de határozottan disznója van Miláno- vicsnak. Sikerült annyira beletanulnia a politikába s a diplomáciai fogásokba, hogy kívül pirulás nélkül, nyugodt lelkiismeretiéi letagadja azt, amit belül (t. i. a skupcsinában) nagy üdvrivalgás közben mondott. Vagy ha kissé szigorúan hangzik az, hogy .letagadja“, mondjuk politikai finomsággal: „lecáfolja.“ Tehát vegyük tudomásul mi is (a monarchia hivatalosan már tudomásul vette), hogy Milánovics sose mondta azt, mintha mi a bosznia- hercegovinai szerbeket rabszolgákká tettük volna. S ezzel az ügy a lovagiasság szabályai szerint be van fejezve. Legalább tavaszig. Mert lehet, hogy akkor ismét elszólja magát egy milánovics és lehet, hogy akkor nem lesz hajlandó békés magyarázatot adni, vagy mi nem leszünk hajlandók azt elfogadni. Aminek pedig az a (nem békés) magyarázata, hogy tavasszal már nem kell félai egy kellemetlen téli hadjárattól,'másrészt tavaszra már nagy mennyiségű robbanó anyaggá válhatik az a bors, melyet kis szomszédunk olyan szemérmetlenül tör és ! tör az orrunk alá. A VÁROS. Közgyűlés. Holnap (11-én) d. u. háromnegyed 3 órakor rendkívüli köz- | gyűlést, 3 órakor pedig rendes közgyűlést tart városunk képviselete. A rendkívüli közgyűlés tárgya : határozás a Krasznay-féle lanka megvétele tárgyában. A rendes közgyűlés tárgysorozata: Polgármesteri havi jelentés. Lovagiasság. — Irta: Puskás Károly. — A minap óriási gondoktól megterhelve, egy kis sétára indultam. Egészen megköny- nyebbült az agyam a friss levegőn és ábrándozva szívtam a cigarettámat azon gondolkozva, hogy vájjon akkor boldogabb-e az ember, ha sétál és nem tudja miért ? — vagy ha azokat nézi, akik sétálnak és még nem tudják „kiért“ ? Tudom biztosan, hogy furcsa egy kissé a thémám, de hát az emberi agy még furcsább és én biz’ Isten, ilyeneken gondolkoztam. Esteledett már és a villanyfény még estébbé tette az estét, mert akár akartam, akár sem, tudnom kellett, hogy már körül- belől hatra járhat. Hogy, hogy nem, azon vettem észre magamat, hogy a korzóra kerültem és önkéntelenül is bámulnom kellett a járókelőkre. Egészen akaratlanul az a tapasztalat érlelőj dőlt meg bennem, hogy nagyon sokan vannak a karonfogva sétáló párok. Ez ugyan nem valami meglepő tapasztalat, mert bennem még az irigységet sem j keltette fel, hogy mért nem vagvok én is tényleges élvezője egy ilyen bizalmas kis ! sétának s megelégedtem azzal, hogy csak képzeltem az illető karját magamnak, akivel én is helyet foglalhatnék. A sok-sok járó kelők közt különösen egy hosszú, nyúlánk fiatal ember ragadta meg a figyelmemet, már csak azért is, hogy j ő is magánosán sétált. Már mindjárt első látásra észrevettem, hogy a szemével egészen odaadóan keres valakit. A második találkozáskor már a valakit is láttam, mert majdnem belém ütődtek ; annyira el voltak foglalva egymással, hogy I észre sem vettek másokat. Ezen esti sétának nagyon kevés jelentőséget tulajdonítottam és egyáltalán nem éreztem magamat a látottak által meggazdagodva, amikor hazafelé mentem. Amint haza érek, alig zártam be magam után az ajtót .. . kopogtattak. Persze, a legegyszerűbb do’og ilyen esetben, hogy az ember — ha csak teheti — azt mondja, hogy — szabad I Tehát én is azt mondtam. Hát kit látok, mint az éh hosszú fiatal emberem. Sándor Zoltán vagyok, — jelenté be az ifjú ur nagy Hiedelemmel — holnap a segédeim jelenteni fogják a párbaj milyenségét, magam is csak azért jöttem el, hogy a lakását megtudhassam. Alászolgája ! Annyira meglepett e kijelentés, hogy még szóhoz sem tudtam jutni, de később csak tévedésnek vettem a dolgot és idegesen vártam a másnapot, hogy tisztába láthassam az egész estém történetét. Alig ébredtem fel, az én várva-várt vendégeim megérkeztek és tudatták, hogy a Sándor úrral sétáló őnagysága lábára léptem és csak a pisztoly hozhatja helyre a bűnömet, amit ma délután elsütendő leszek a „Réti tisztáson.“ Elvállal mi sült* n nein ii |j - Legfinomabb sző ve fekbo *ar papi munkák FÉRFI SZABÓ. ÜC O S £*, ,t. pol gá ri ni I\a kat VouU>* órvor* el k f H (emelet.) *7/VT'M\1L Deák-tér 7.% a leyjiib'Q arak hm
