Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-07 / 6. szám
febr. 7. S Z A T M Á R ahoz, miként keil a jelen kor nem túlságosan erős idegzetű közönségét szinte kinzókamarába hurcolni a színre hozott extrém-jelenetekkel. Bernstein már olyan forma színben tűnik lel az Izráelben, mint egy elkényeztetett gyermek, aki azt akarja megmutatni, hogy neki minden szabad, tőle semmit se vesznek rossz néven ... De lássuk a darab rövid meséjét. Az I. felvonásban szembe kerül egymással a zsidó bankár (Fodor) az antekleri- káiis párt vezére az antiszemita párt hercegi vezérével (Sipos); a II. felvonásban a hercegné (Aitner) jóvoltából megtudjuk s megtudja az ifjú herceg is, hogy tulajdoképen apa és hu kerültek szembe egymással; a III. felvonásban aztán párbaj és kolostor helyett a herceg megmérgezte magát. E sovány cselekmény révén három hosszú felvonáson keresztül beszéltet, siránkoztat, kiabáltat a szerző többnyire két-két szereplőt s rontatja azok idegeit, akik a színmüveket még komolyan tudják venni ... Az előadásra térve megállapíthatjuk, hogy Bernstein neve telt házat hozott össze, amely nemcsak egyszerű, de vastapssal honorálta Sipos és Aitner ambiciózus játékát. Fodor alakítását nem mondhatjuk szerencsésnek. A többi szereplő (Erckövi, Herceg, Halász stb.) kisebb szerepkört töltöttek be. sülés okozója ismeretlen maradt . . . ? Oh nem ! Mert Szegedy megismerte az illetőt, tehát e téves hitben ne ringassák magukat. Hanem megígérte nekem, hogy hallgatni fog, ha az illető neki még ma este egy kis fájdalom-pénzt ajánl fel. Azért én erre a célra, a „Vadászklubb szobája“ ajtajával szemközt levő másik szoba asztalára kiteszem ezt a perselyt. Azt hiszem uraim, hogy megértettek ? Ezzel a vadászat rendezője eltávozott. Vasárnap „Izrael “-t ismételték meg j kisebb lelkesedés, de szintén telt ház ! mellett. Heti műsor. Február 8-án, hétfőn: „Nagymama“. | operette. Zóna. 9-én, kedden ■ „Csepürágók“, i operette. 10-én, szerdán: „Izrael“, szinmii. 11- én, csütörtökön: „Boccaccio1, operette. j 12- én, pénteken: „Cigánybáró", operette. 13- án, szombaton: „Margit“, dráma. Újdonság. 14-én, vasárnap d. u.: „Csókkirály“, operette. Este: „Trilby“, dráma. Szakács Andor vendégjátéka. 15-én, hétfőn: „Vasi gyáros“, szinmii. Rendes helyárakkal. Szakács Andor vendégjátéka. EGYHÁZ ÉS ISKOLA. A skárlát. Polgármesterünk az egész- I ségügyi bizottság ajánlatára az iskolákat j további 8 napra bezárta. Dacára annak, i hegy a skárlát szűnő félben van. üdvös I dolog az iskoláknak továbbra is zárva tartása, mert e járványos betegség csak igy szünhetik meg teljésen. A Szatmári evangélikus egyház, j Február hó 1-től az egyházi funkciók teljesítésére és a szervezés befejezésére immár rendes lelkészi erőt nyert, amennyiben Duszik Lajos eddigi nyíregyházai segéd lelkész eddig is, mig a lelkészi hivatal véglegesen rendszeresíthető lesz, helyettesi minőségben elfoglalta állását. Ezzel úgy a vallás tanítás, mint a vasárnaponkénti isteni tisztelet rendszeresítése megoldást nyert. Első Istenitiszteletét folyó hó 7-én, vasárnap a Rákóczy utca állami iskola e célra rendelkezésre álló termében, és pedig ez alkalommal d. e. 9 ófakor tartja. HÍREK. Emlékeztető 3 ' — Uj felügyelő. Demjén Sándor és Boross Dezső postafönököket, a kereskedelemügyi miniszter felügyelőkké nevezte ki. — Kinevezés. Gyermekmenhely telepünk orvosává a belügyminisztérium, dr. Fekete Samut nevezte ki. — A kapitányi hivatal elhelyezése. Dr. Falussy Árpád főispán, hivatal vizsgálata alkalmával, a szűk helyiségek miatt, a kapitányi hivatal elhelyezését kifogásolta. Ennek folytán a kapitányi hivatal megfelelő elhelyezést kér. A tanács az ügyet véleményezés végett a gazdasági tanácsosnak adta át. — Gyászhirek. Nagy László nagyari ref. lelkész egyházmegyei tanácsbiró e hó 3-án 58 éves korában meghalt. — Szakáll Ferencz, városunk érdemes polgára, 59 éves korában folyó hó 1-én, hosszas betegség után vesebajban elhunyt. — Uj ezüstpénz. Az osztrak-magyar bank legközelebb teljesen bevonja az ezüst forintosokat s helyébe ezüst kétkoronásokat bocsátanak ki. Most egyelőre ötven millió értékben vernek kétkoronásokat. — Cukorgyár. Németh Elemér nagy- birtokos, Teitelbaum Herman bankigazgató és Böszörményi Emil ügyvéd, a létesítendő cukorgyár munkálataira 1000 kor. segély iránt kérvényt adtak be a közgyűléshez, elszámolási kötelezettség mellett. Az ügyet a közgyűlés legközelebb tárgyalni fogja. — Szén az avasban. Az ismert avasi szénkutatások ugylátszik eredménnyel járnak, mert legújabban kitűnő minőségű, két méter vastag szén rétegre találtak. — Lopás. Pázsit-utcán özv. Kiss Ró- bertné lakásáról, 3 libát az éjjeli órákban elloptak. A tettest a csendőrség nyomozza. — Csengeri csendélet. Burgerné korcsmájában mulatozott Szász Endre ottani lakos bort iszogatva. Csakhamar szemet szúrt ez Bak Ferencz legényembernek és két társának, mivel ők csak gabonát élveztek. Addig-addig, hogy összevesztek és any- nyira összekaszabolták késsel és baltával Szászt, hogy most élet és halál közt lebeg. Bakkot és társait letartóztatták. — Betörés a Petőfi-utcában. Csütörtökön este 6 és 8 óra közötti időben A vadász urak, ezek a kitűnő lövők hangosan és nagy hangú felháborodással szidták a vigyázatlan vadászt, legjobban Liptay és Winkler. Azonban az est, folyamán óvatosan, félve, egyik a másiktól, hogy észre talál vétetni, egyenként szépen oda csúsztak a kitett perselyhez és bele csúsztatta mindenik az általa megserételt hajtónak a hallgatási, illetve fájdalom- dijját, — no, mert hát nem lehet tudni . . . Különben sok szerencsét a Halmi-i „Vadászklubb“-nak. Szlávik Nándor. Február 7-én a németi-részi gör. kath. magyar egyház bálja. Február 7-én a fodrászok táncmulatsága. Február 13-án az igazságügyi kezelőtisztviselők tánevigalma : és a dal- és zeneegyesület humoros estélye. Február 13-án k Csizmadia Ipartársu- j lat bálja. Február 14-én a mészárosok és hente ! sek bálja. Február 20-án a Protestáns bál. Február 20-án a nagygőzmalom tánc- j vigalma. Február 23-án a Nőegyesület bálja. ; Szabó István szíjgyártó Petőfi-utcai laká- j sába az ablakon át betörtek és a szekrényből 196 koronát elloptak. Szabó feljelentést tett a csendőrsógnél és Csa- szin János nyomozó csendőr csakhamar elfogta a tolvajt Hanzel János személyében, aki ugyancsak ez alkalommal több kávéházban feltűnően költekezett. Különben is már több ilyenféle kis játékai vannak. — Az élelmes cigány. A heti vásár alkalmával Séra Istvánná ombodi lakos zsebéből Vadász György 15 éves csa_ 3* Emeli-% étvágyat és a testsúlyt, megszűri» teti a köhögést, váladékot, éjjel» »zzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofylozss, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kálóinak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolást. 99 Roehe fi Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárak* ban - Ára tivegenkint 4.— korona. F. BBoíTniana-La E«che & Co. OsseJ (Svájcj