Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-19 / 51. szám
dee 12 egyht. lelkész-elnöke, Tuba Endre ref. s. lelkész, egyht. jegyző. — Karácsonyfa ünnepség. A nőegyesületi árvák számára a karácsonyfa ünnep dec. 23-án d. u. 4 órakor lesz megtartva az árvaházban. — Meghalt a Belga király. Lipót belga király már napok óta súlyos betegen feküdt brüsszeli palotájában. — Legújabb értesülésünk szerint tegnap meghalt. — A nöegyesülei farsangi mulatsága január 8-án lesz megtartva a Pannóniában. —A jelmezes estre nagyban folynak az előkészületek. — Halálozás. Széli Farkas volt debreceni kir. Ítélőtáblái elnök tegnap hajnalban Budapesten 62 éves korában elhunyt. — A plébánia betörőinek tárgyalását pénteken tartotta meg a kir. törvényszék Papp Endre kir. törvényszéki bird elnöklete alatt. A vádlottak da cára a szembesítéseknek és tanúvallomásoknak mindent tagadtak, még csak azt is, hogy egymást ismernék, vagy hogy tudomásuk volna a betörésről. Egész napi tárgyalás után ítélethozatalra kerülvén a sor Pusztai Gyulát egy évi, Endes Árpádot két évi fogházra ítélték, inig a másik két vádlottat Reich Gyulát és Resch Jánost felmentették a betörés vádja alól, ellenben hamis név használata miatt 40 -- 40 korona pénzbüntetésre ítélték őket. — Üzlet átvétel. A Néhma Lajos József kávé üzletét átvette Benkő Sándor, kinek előzékenysége és szakismerete biztosítja a vevő közönségét, hogy 10—l2u/o-al olcsóbban szerezhetjük be kávé szükségletünket, mint bárhol. Megnyitás. A „KISPIPÁ‘-hoz címzett vendéglőben e hé 18. és 19-én (azaz szombaton és vasárnap) este ünnepélyes megnyitás tartatik — Bunkó Vince helybeli hírneves zenekara közreműködésével. Kitűnő ételekről és italokról, valamint asztaltársaságoknak külön teremről gondoskodtam. Olcsó árakért és pontos kiszolgálásról kezeskedem. A m. t. közönség nagybecsű pártfogásáért esedezve maradok tisztelettel: Popovics Sándor a „Kispipa“ vendéglőse Eötvösii. 2. «2S. ______8 Z A T M A B j « R» fo #• a brassói cement •• Vezérképviselő ; Kiár Andor, Debrecen. Ország-Világ. Hazai hírek. Sok huza-vona után, — ha reánk nézve nem is kedvezően, — véget ér a válság. A mostani ügyvivő kormány bukása már befejezett dolog és föl- mentóse minden pillanatban várható. Az elmúlt hét végén Lukács László és Khuen-Héderváry voltak kihallgatáson a király előtt. — A bécsi lapok már az uj kormányról és uj választásról Írnak. — Ezek szerint Lukács csak alkotmányos megoldásra vállalkozik, ami azonban csak az önálló bankkal lehetséges. — Da ez nem megy úgy Héderváry jönne, ki életbe léptetné rendeletileg a román kereskedelmi szerződést és elrendelné az uj választásokat. Ez utóbbi annál is inkább lehetséges, mert a kettészakadás folytán a függ. párt egyik része sem tud magának többséget teremteni. f omunkatárs : Duszik Lsios. Kiadótulajdonosok; Kálik és Társa. 1223 1909. vhsz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré leszi, hogy a szatmári kir. járásbíróságnak 1909. évi Sp. IV. 103 3. számú végzése következtében Dr. Harcsár Géza ügyvéd áitai képviselt Szabó Géza javára, 198 korona 07 fillér s jár. erejéig 1909. évi julius hó 8-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felül- foglali és 920 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: zongora és bútorok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmári kir. járásbíróság 1909. évi V. 1118/5. sz. végzése folytán 28 kor. 96 fill. hátr. tőkekövetelés, ennek 1909. évi október hó 6. napjától járó 50 „ kamatai erejéig Szatmáron, Báthory-utca 17. sz. a. leendő megtartására 1909. évi december hó 30-ik napjának délutáni 2 órája határidőül kitüzatik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai érleimében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi XL. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szatmár, 1909. évi december 15. ÁDÁM ALBERT, kir. bír, végrehajtó, 14611/1909. tkv. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmár-németi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a kir. Kincstár végrehajtatónak kiskorú Mondics János végrehajtást szenvedő elleni 100 kor. tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmár-németii kir. törvényszék (a szatmár-németii kir. járásbíróság) területén lévő Szatmár-Nómetibeu fekvőén szatmár-németii 1299 sz. tjkvben A. t 1. sor., 1368 tk. szám alatt felvett (ház Drágffy-utca 34. sz. alatt udvarral és kerttel) ingatlanra 1488 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1910. évi január hó 11 -ik napján délelőtt 9 órakor a kir. törvényszék árverési helyiségében megtartandó nyilvános árverésen eladatni fog. Azonban a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron el nem adható. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. 60. t.-cz. 42 §. alapján jelzett árfolyammal számított és az 1881. november’ hó 1-én kelt 3333. sz. I. M. rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a ki- 'küídött kezeihez letenni, avagy az 1881. évi 61. tcz. 170. §. értelmében a bánatpénznek a bíróságnál elő- leges elhelyezéséről kiállított szabály- szerű elismervényt átszol gáltat ni. Szatmár-Nóineti, 1909. október 18. Füzessy, tkv. albirö. ____ 5. oldal. 1609- 1909. végrh. szám. Árverési hirdetmény, Alulírott bírósági végrehajtó az 188!( i évi LX. t.-c. 102, §-a értelmében ezennel i közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvény- I széknek 1909. évi 21759. V. számú végzése következtében dr. Glatz József ügyvéd áltai képviselt Csákányóczkv Géza javára 1200 kor. s jár erejéig 1909. évi november ho 24-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 3759 kor. 50 f;l lérre becsűit következő ingóságok, a. m.: boltíberendezés, bútorok, kalapok és egyebek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a Szatmárnémeti kir. járásbíróság 1909. évi V. 1959 2 számú végzése folytán 1200 kor. tőkekövetelés, ennek 1909. évi julius hó 15. napjától járó 6 százalékos kamatai, egyharmad százalék váltódij és eddig összesen 120 kor. 96 fillérben öiróilag már megállapított költségek erejéig, Szatmáron, Kazinczy utca 1 és Pázsit-utca 28—A sz. a. leendő megtartására 1909 évi december hó 24-ik napjának délelőtt 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi XL. t-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1909. évi dec. 10,-én. Ádám Albert kir. jbir. végrehajtó. ValekésRaiz ű angol ésfranczia különleges- ségü czipészek, holsajat ke- szitményükesz czipők is kaphatók bármilyen kivitelben. Szatmár, Eotvös-uícza 2. (Heinrich-palota.)--.•yV . .. -