Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-05 / 49. szám
4 decz. 5. mészetesen jóhiszemüleg elhitte, s ennek fejében tőle mintegy 50—60.000 koronát zsarolt ki. A legérdekesebb dolog azonban ezután történt. Girsik észbe kapott, s megtette a feljelentést az országos csaló ellen. Erre a család | a már nagyon is avult és sablonos ; módszerhez folyamodott. U. i. a rosz- nak indult fiatal embert a „Ringer“ j féle szanatóriumba helyezte el, s ott megfigyelés alá vették. De a csel talán most az egyszer nem sikerült, mert kisült, hogy épen nem elmezavart a fiatal ur, hanem nagyon is | körmönfont ravasz ficzkó ! Ezután a rendőrség lépett közbe s tegnap letartóztatták Kunkot. —- A szatmár megyei függetlenségi párt gyűlése Luby Géza or.-z. képviselő mint a párt elnöke a következő meghívót bocsátotta ki a megyei független elemhez. Az országos függetlenségi 48-as párt kettéváliása folytán nem maradhatunk tétlenül mi se ! Megyei pártunk eddig hiven kitartott 40 év óta hirdetett és vallott elveink, programmunk mellett. A gazdasági önállóság első követelménye a külön bank. E mellé .állottak pártunk kép viselői itt a megyében mindnyájan. Most rajtunk a sor, hogy nyilatkozzunk Tájékoztatni j kell a népet, fel kell világosítani községi ! pártvezetőségeinket. Csak úgy tarthatjuk meg befolyásunkat népünk felett, ha oly j párthüséggel. szilárdsággal visszük a függet- I lenségi lobogót előre, de sohse hátra, mint ; tettük azt eddig. E célból 1909. december ! 8-án reggel 10 órára Szatmárra az iparos ! olvasó-kör helyiségében tartandó pártgyü- | lésre hívom meg a megyei függetlenségi j párt összes tagjait, (a nagykárolyi kerület kivételével.) Minden tagnak külön meghivót | nem küldhetünk, de felhívjuk pártelnökein j két, hogy hassanak oda, miszerint gyülé sünkön minden közsögünk képviselve legyen legalább egy pár megbízottal, hogy otthon apostolai legyenek ügyünknek. — Luby Géza orsz. képv. p ,rt elr.ök, — Iskolai gondnokság. Vármegyénk főispánja a vámfalusi elemi népiskola gondnokság elnökévé Görgey Gábor uradalmi intézőt nevezte ki. — Az állategészségügyi telep ügye. A földmivelési miniszter a városi tanács sürgetése és Dr. Vajay Károly polgármester személyes közbenjárása után folyósította az állategészségügyi telep gépészeti berendezésére kiutalt 12920 korona államsegélyt A tanács intézkedett a kiutalt összeg felvétele iránt a most mir fölveszi a tárgyalást a digosztor részvénytársasággal a gépek szántására nézve. — Előadás a selyemtenyósztósröl. Szedressy Béla selyemtenyésztési felügyelő december hó 7-ón Nyíregyházáról városunkban érkezik, hogy a szederfa és selyem tenyésztésről előadást tartson. A tanács e célra átengedte a városháza közgyüési termét, ahol a jelzett napon délután fél öt órakor fog kezdődni a vetített képekkel kisért és igen érdekesnek ígérkező előadás. — A hirdetési jog bérbeadása. A bird - tési jog bérbeadása céljából megtartott első árverés eredménytelen lévén, Bariba Kálmán gazdasági tanácsnok december 21 délelőtt 10 órára újabb árverést tűzött ki. — Vízvezeték csatornázás. Hosszú idő óta első eset, hogy a minisztérium sürgette S Z A T M A R meg a várost valamely közügynek az elő készítése céljából. Eddig tudniilik fordítva volt, mindig a város zörgetett a kormány ajtaján felterjesités alatti ügyeinek elintézése végett. Ezúttal azonban a belügyminiszter hívta fel a várost, hogy a vízvezeték és csatornázás tervezési munkálatainak vállalatba adás ellen tett észrevételek folytán tegyen jelentést intézkedéseiről. A tanács ehhez képest bejelentette, hogy minden irányú követelmények lenetőtleg teljesebb kielégítése es időnyerés céljából az orsz. vizépitési igazgatósággal folytat tárgyalásokat s ezek befejeztével fogja az ügyet ismét fölterjeszteni a belügyminiszter döntése alá. — A ciankális főhadnagy ügye Hofrichter Adolf konokul tagad, habár a bizonyitékok szinte tragikus szerűen ellene vannak. Dec. 2-án a főhadnagyot Kunz százados hadbiró elé vezették ahol is több mint 2 óráig keresztkérdésekkel faggatták, de ez sem vezetett eredményre, mert állhatatosan megmarad azon kijelentésénél, hogy egyáltalában nem érzi magát bűnösnek. Arra kérdésre hogy mit szól az őt nagyon is súlyosan tér- i helő adatokra, egyszerűen azt félédé, hogy az véletlen dolog mind s ő az ellene valló terhelő bizonyitékok sorszerti összejátszásának áldozata. Tegnap az a hir terjed el egész B;csben hogy a főhadnagy töredelmes vallomást tett, de ez a hir nem felel meg a valóságnak. Az aranyos medgy esi postahivatal betöltése. A kereskedelemügyi minister az aranyos- medgvesi posta divathoz postamesternővé j teljes hatás körrel özv Uray Gézáné helyettes postamesternőt nevezte ki. — Tífuszjárvány Kaplonyban Kaplony- ban tífuszjárvány dühöng s nagyon sok megbetegedés és haláleset történt A hatóság a legszigorúbb óvintézkedéseket már megtette. —- Rabólelmezés A helybeli törvény- széki fogh ’.zban, valamint e törvényszék terű leiéhez tartozó (mátészalkai, erdődi, nagy- somkuii, fehérgyarmati, nagybányai, szinér- váraljai, halmii és nagj károlyi) kir. járásbíróságok fogházaiban levő rabok jövő évi élelmezését a megtartott versenytárgyaláson Freund Ezekiel nyerte el aki már évek óta szállítója e fogházaknak. — Védekezés a rablások ellen. A helybeli pénzintézetek igen elmés szerkezetet akarnak meg honosítani városunkban. U. i. villamos csengő összeköttetéssel, amely a csendőrségi őrszobában volna elhelyezendő, a pénz — szekrényekhez való legkissebb ! érintés után a csengő a csendőrséget vész- j jellel értes.tené. Sőt a manapság divatos | napali rablótámadások ellen is azzal védenék a pénzintézetek magukat, hogy egy alkal- ; más helyen tasztert alkalmaznának s ez szükség esetén szintén jelt adna. Tankóczy fő- | ' kapitány már érintkezésbe is lépett a Dackert I és Homolka céggel. — Megjutalmazott tanító A vallás és közoktatásügyi miniszter Borota János nyir- ábrányi gör. kath. tanítónak kiváló működésért 200 kor. személyi pótlékot engedélyezett. — Evangélikus istentisztelet. Duszik Lajos, helybeli ev. egyház lelkésze folyó hó 6 án célelőtt nem tarthatja meg a szokásos istentiszteletet, hanem este 6 órakor esteli istentisztelet lessz a Rákócá utcai áll. elem; iskolában. —■ Aki élve nézi halotti torát. Igen érdekes és a maga nemében páratlan eset történt a múltkor Visken, Horváth József éltes viski polgár érezte halala közeledtét s azon bizarr ötlete támadt, hogy végignézi sáját halotti torát. Megparancsolta tehát hozzátartozóinak, hogy hívjanak össze „virrasztókat“. A család nem akart ellene mondani a családfő utolsó kérésének és leölvén sertést, libát s aprójószágokat a meghívott vendégekkel együtt csöndes zsolozsmákat zengedeztek. De a hegyleve is megtette a hatást úgy, hogy utoljára még táncra perdültek, amelyet az ágyból igen vidám arccal nézegetett az öreg Horvát bácsi. Tyhüj ! de még van egy nagy bökkenő I A Visk községben fellépett s hatalmas méreteket öltő járvány miatt a közigazgatási hatóság, az amúgy is perhoreszkálandó halotti torok tartását szigorúan megtiltotta,, s az ilyenekre „különösen éber“ csendőrség rajta ütött a vigadókon s szét zavarta őket. S mé'g aztán legérdekesebb az volt a dologban, hogy az „áll haldokló“ tiltakozott legjobban az ilyenfajta hivatlan vendégek ellen azt mondván, hogy ez csak olyan * próba virásztő“ féle s nincs joga a csendőrségnek: az ilyenekbe beavatkozni. — Az Iparoj Ifjak Köre könyvtárát rendezve — azt uj könyvekkel felszerelve — minden szerdán este8—10 óráig könyvv- tárnyitást tart. — Gyikosság. Dulkaj Vaszil lipcsei lakos vciszrikárdi dicsősségre vágj váu a falu iegéuyeit pálinkázás közöm felszólli- totta, hogy: „Ki a legény a csárdában?!“ De ő is megjárta mint az egyszeri békéltető. mert a te hiu-ágokban megsértett legények úgy el agyabugyálták, hogy vérbe fagyva ott maradt a csatatéren s reggelre „kilehelte“ nagyobb uicsősségre vágyó lelkét. •JL 4 4 i nezze meg i =: mielőtt karácsonyi bevásárlását = eszközölné = Kardos Testvérek .•. úri divat újdonságait. = SZENZÁCIÓS = nyakkendő választék 76 tili-töl feljebb. Szatmár, Kazinczy-u. 4. sz. Ország-Világ. Hazai hírek. Csatlakozások. Nagykáta, Nagy- enyed, Lőcse, Marosvásárhely képviselői. a nevezett helyen tartott nép- gyülések megtartása után a függetlenségi és 48-as pártba bennmaradtak és szükségesnek tartják az elv mellett való harcolásukat. A szatmármegyei függetlenségi párt, Kelemen Samu országgyűlési képviselőnek a párt ketté szakadásáról való nyilatkozata és az okok kifejtése után üdvözlő táviratot küldött Justh Gyulának. A kézdivásárhelyi függetlenségi és 48-as párt megmaradt és ragaszkodik a régi 48-as elvekhez, és ezen elvü- : két a függetlenségi párttal táviratilag , tudatták.