Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-22 / 35. szám

SZATMÁR 3 aug. 22. dékekre nézve szeptember 1-én kezdőd­nek s tartanak 4-ig délelőtt 9—12-ig. A tanitás az elemi iskolában szept. 6- án kezdődik; a képzőbe szeptember 13- án. A javító vizsgálatokat 3-án, a külön­bözeti vizsgálatokat 11-én tartjuk. Az igazgatóság. — Tájékoztató. A szatmár-németi református főgimnáziumban az 1909-10. iskolai évre a beiratások szeptember 1. 2. 3. napjain lesznek és pedig 1-én délelőtt 9 —12 óráig, 2-án és 3-án délelőtt 8—12 óráig a tanári szobában. Az I. osztályba szept 1-én és 2-án csak protestáns vallásu tanulók vétetnek fel, 3-án, ha még lesz hely, mások is. hírek. — Esküvő. Turci Papp Ferenc fehérgyarmati r. k. tanító e hó 27-én esküdöt örök hűséget Petzkő Gyula máv. főellenőr leányának, Margitnak, Egerben. — Áthelyezés.- A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Kőszegi László fiumei áll. íőgimn. tanárt a budapesti X. kér. tisztviselőtelepi áll. főgimnázi­umhoz helyezte át. — Eljegyzés. Vámos Károly, a Vámos Testvérek cég beltagja eljegyezte Vámos Mór bethleni nagybérlő leányát, Rizát. — Egyházi választások. A szat­mári református egyházmegye elnök­sége e hó 27-én bontotta fel a lelkészi tanácsbirói és tanítói képviselői állásokra beadott szavazatokat. Ezek szerint leg­több szavazatot nyert Sipos József lel­kész és Varga József tanító, akik közül az elsőt tanácsbirónak, az utóbbit pedig tanitóképviselónek jelentette ki a sza­vazatbontó bizottság. — Megszurta a csendőr. Kucz Péter, pettyéni juhász a Szamos hid végén garázdálkodott e hó 24-én dél­után részeg állapotban. Belekötött egy ottlevó kofába és azt ütlegelni kezdte. Tóth Gyula csendőr figyelmeztette Kucz Pétert, hogy ne bántsa a kofát, mire a juhász a csendőrre támadt és botjával ráütött. Tóth Gyulának csakhamar segít­ségére sietett Karbunár József csendőr is de még ketten sem bírtak a neki- bószölt részeg emberrel. Miután a csendőrök látták, hogy Kucz Péterrel nem boldogulnak, /Tóth Gyula kardot rántott és hasbaszurta a juhászt. Kucz a szúrás folytán összeesett. A csendőrök nyomban telefonáltak a mentőkért, akik Kucz súlyos sebét bekötözték és beszállították a köz­kórházba. — Utonállás. Jelinek Ede nyom- dászsegód f. hó 24-én, este 10 órakor Zsdányból biciklin Szatmárra igyekezett. Amikor a „Szőke mocsár“ dűlőhöz ért, 6 ismeretlen egyén dorongokkal rátá­madt. Jelinek el akart sietni, azonban az egyik útonálló úgy megütötte, hogy biciklijéről leesett, hogy nagyobb sze­rencsétlenség nem történt vele annak köszönheti, hogy a földről hirtelen fel­ugrott, kikapta pénztárcáját és az egyik támadóra fogva kiáltá — „agyon lőlek gazember“. — Érre a támadók futás­nak eredtek. Felhívjuk a csendőrség figyelmét, hogy e területeket éberebb gonddal figyelje, mert ez már nem az első eset, hogy a gyanútlanul haladó­kat megtámadják s az igazán nem a csendőrség érdeme, hogy a támadá­soknak még ez idáig komolyabb követ­kezményük nem volt. — Tüzek. Egri községben folyó hó 24-én óriási tűz dühöngött. Húsz lakó­ház s ugyananyi melléképület teljesen porrá égett. — 22-én vasárnap délben Fehérgyarmaton három ház égett le. Szerencsére a fehérgyarmati tűzoltó népünnepélyre összegyűlt számos vidéki tűzoltó, kiknek segélyével az égő háza­kat rövid félóra alatt lehúzták s a tűz ( tovaterjedését megakadályozták. | — Megsemmisiteit jegyzőválasztás. A közigazgatási bíróság a penészleki jegyzőválasztást megsemmisítette, s igy ez a jegyzői állás most betöltésre vár, — Halálos játék. A Felsőfernezely melleti Deinetermezön Andricsuk Illés csordás forgópisztolyával játszott s ijesztgette vele a meltette álló Sándor Mária nevű 17 éves leányt. A pisztoly elsült és szivén találta Sándor Máriát, aki nyomban meghalt. A csendőrsóg megindította az eljárást a gondatlan csordás ellen. — Tűz Mátészalkán. A múlt éjjel mátészalkai gyár korhadt tetőzete a kémény szikráitól lángralobbant. A fütő szerencsére hamar észrevette a tüzet és jelt adott a gyári tüzérségnek. A tüzet nehány perc alatt lokalizálták, ami már azért is szerencse, mert a tele­pen szesz- és olajgyár is van. — Kirabolt szövetkezet. A máramarosmegyei központi hitelszövet­kezet boltot nyitott Tűre ugocsamegyei községben, amely most mintegy négy hót óta zárva van, mert nem volt keze­lője A napokban eddig ösmeretlen tet­tesek nekiálltak a bolt falának, kibon­tották és azon át behatolva az üzletbe nagymennyiségű árut elloptak. A vak­merő betörőket a csendőrség Jkeresi. — Hát rágódnak a kutyák ? Szatmár- megye közgyűlése tegnap foglakozott Hajdumegye átirával, amely a papi javak szekularizációját kívánja. A köz­gyűlésen mindössze négyvenhatan vol­tak jelen, Harmincöt szóval tizennégy ellenében az állandó választmánynak azt javaslatát fogadták el, hogy a szekularizációs mozgalom ugyan telje­sen jogos is igazságos, de a kérdés jelenleg nem időszerű. Hajdumegye átirata ezzel az irattárba került, de bi­zonyos, hogy nem marad ott sokáig, Szatmármegye közönsége át van hatva a mozgalom szükségességétől s érzi, hogy a földéhségen, a kivándorlás borzalmain végre-valahára segíteni kell. — A bortermelők szervezkedése. A „Ma­gyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete“ kezdeményezésére és a m. kir. földmivelési ministerium támogatása mellett megindult mozgalom folytán végre a szőlősgazdák is szervezkednek. Egyes vidékeken a borter­melők pinceszövetkezeteket létesítettek és saját cégük alatt hozzák forgalomba saját termésű boraikat, A fogyasztó közönségre nagy előnyt jelent ez a mozgalom, mert bárki minden közbeeső közvetítő közeg nélkül közvetlenül a forrásból szerezheti be a legjutányosabb árban borszükségletét. Elsőnek a „Czeglédi Bortermelők Első Pinceszövetkezete“ alakult meg és működé­sét már megkezdette. A pinceszövetkeze­teket megalakulásuk után állami felügyelet alá fogják helyezni, — Vasúti katasztrófa. Óriási vasúti szerencsétlenség történt f. hó 24-én éjjel 11 és 12 óra között Mikola és Halmi vasúti állomások között. A Szatmár felől induló 1764. számú tehervonat összeütközött a Királyháza felől jövő 1741. számú szintén tehervonatiak A vaskolosszusok óriási robajjal futot­tak egymásba. A vaskerekek és sínek az összeütközés okozta hatalmas erő hatása alatt, mint nádszálak törtek pozdorjává. A vonat személyzete nagy részt meg­sebesült. Barazsu Lajos az 1764. sz. tehervonat fékezője az összeütközés alkalmával ször­nyet halt. Demeter Sámuel az 1764. sz, vonat vezetője oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy eszméletlen állapotban szállították a szatmári közkórházba onnan pedig lakására. Felépüléséhez alig van remény. Súlyosan sérültek még Kiss Béla fé­kező és Kovács Sándor vonatvezető, kik mindketten az 1741-es vonaton voltak. Többen könnyebb sérülést szenvedtek, kiknek mentőink kötözték be sebeiket, akik a szerencsétlenség színhelyére még az éj­jel kivonultak. A vonat rakományában is óriási a kár, melynek összege még meg nem állapítható. A katasztrófa valódi okáról még min­dig nem lehet tudni semmit. l)p/^V (írVlllrl ui**' n®' CZ'P®SZ műhelye iJ J Szatmár Kinizsi-utcza 32. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents