Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-22 / 34. szám

szedték el a papi vagyont és fordítot­ták kulturális célokra. Egyébiránt a törvénykönyvünk számtalan lapját ide nem idézhetem, de a felebaráti szeretet nyelvét még egyszer ajánlom Tiszte- lendőségednek és ezt gyermekei is jó néven veszik tőlem, ha nem hallják öntől a lebujba való zaftos mondásokat, j Most már látom, hogy a csuhás, mikor pénzről, földről van szó, leveti szenteskedő álarcát, belónevelt jezsuita szelidségét; kenetes szavait eldobja és káromkodik, szitkozódik éktelenül, mint egy velencei gondolás. Az a veszett üvöltés, a mit a kle­rikális lapok ellenünk a „földosztók“ ellen véghez visznek, fényesen bizo- ; nyitja, hogy a szekularizáció határozata a csuhások elevenére tapintott. Vesztő- ! két érzik és vesszenek is ! Itt az ideje, hogy a fekete hadat beszorítsuk odúikba, mert ha még so- 1 káig a napfényen maradnak, ez az el- ; butított ország visszaesik abba a sötét | korba, a melyből fenmaradt, a többek közt máig is, hogy a Krisztus előbőrét (Lukács ev. szerint ők is körülmetél- j ték) három városban mutogatják. Én is j láttam Rómában a lateráni Set. János ■ templomban. Én befejezem a toliharcot Voltaire | ama szép mondásával: ..Akiben nincsen meg korának szel- ; lerne, azt korának minden szerencsét- í fensége sújtja.“ Hajdúszoboszló, 1909. auguszt. 14. Lengyel Imre, Hajdú vármegye törvényhatósági bizott­ságának tagja, kir. it. táblabiró. aug. 22. HÍREK. Szent-Jstván napja. Országszevte nagy ünnepségek közt ülték meg a magyarok első dicső királyának emlékezetét. Városunkban dr. Boromisza püspök tartott fényes ünnepi istentiszteletet, melyen a tisztikar nagy számmal voltak képviselve. Az egész nap vasárnapi csöndben folyt le az általános munkaszünet miatt. Ezen alkalommal tar­totta gyűlését a megyei tűzoltó szövetség | is, s a megjelentek a délutánt kitűnő jó­kedvben töltöttek a szatmárhegyen. — Fegyelmi tanítók ellen. A vármegyei közigazgatási bizottság fe­gyelmi válaszmánya — dr. Falussy Árpád főispán elnöklet* alatt tartott ülé­sében Hackel Károly helybeli állami elemi iskolai tanítót állásától felfüg­gesztette. — Muntyán Simon hagymás- láposi gór. kath. tanitót pedig a ma­gyar nyelv tanitása körül észlelt ha­nyagságáért pénzbüntetésre Ítélte. — A nabob pénze. Nem rég tartotta meg a kiküldött zárgondnok, a Halmi János féle zárlat alá vett vagyon összeírását, amely alkalommal kiderült, hogy elég tisztességes summáról, 420 ezer koronáról van szó. Ég szegény Halmi bácsi majd éhen veszett mellette egy két törött lábú szék, asztal s egy csomó Magyar Figaró társaságában. Mégis csak rosszul van az a pénz kioszto­gatva a világban ! — Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az ebzárlatot mai napon feloldottam. — Fi­gyelmeztetem azonban az ebtulajdonosokat, miszerint harapós természetű ebeiket nap­pal kötve tartsák, nehogy embereket meg­marjanak. — Szatmár-Németi, 1909. aug. 17-én. — Tankóczy, főkapitánjn — A gyilkossággal vádolt Sovány Dezső ügye nemsokára dűlőre jut, a kir. tábla a fellebezés tárgyalását szept. 4-re tűzte ki. — Az amerikai kivándorlás újabb meg­nehezítéséről írnak az újságok. A beván­dorlást hivatal ugyanis most uj főnököt ka­pott, aki szigorúan végrehajtja a bevándor­lási törvény azon szakaszát, melyszerint a másod és harmadosztályú utasok csak ak­kor bocsáttatnak partra, ha 25 dollár kész- péuzt tuduak felmutatni. A munkás viszo­nyok még mindig igen rosszak, amit leg­jobban a folyton növekvő visszavándorlás mutat. — Érdekes kísérletet tesz most a pesti községtanács. Hatósági kenyérgyárat állít fel, amellyel azt a tűrhetetlen állapotot akarja megszüntetni, hogy a kenyér mahol­nap csak Wertheim szekrényben kapható, és tartható nincs legyen. A kísérlet elé a kiuzsorázott pestiek nagy reményekkel néz­nek, mert a hatósági kenyér jobbnak és sokkal olcsóbbnak Ígérkezik a pékekénél. Falülfízetésdk- Az Iparos Ifjak köre~e hó 15-én tartott felolvasó estélyén a követ­kezők fizettek felül: Dr. Szűcs Sándor 2 kor. Nélima Lajos József 1.80 kor. Ferencz Ágoston, Jónucz József 1 — 1 kor. Sztahora Bertalan, Fábián Lajos, Moldován Jenő, Bö- lönyi László, Litteczky Pál. Glózer János 80—80 fillér, Dobray Kálmán Vajnay Lajos, Sehultheisz Kourád, Basa István, Litteczky István 40—40 fill, N. N. N. N. N N 20-20 fillér, — Emlékeztető. A szatmárnémeti önálló cipész iparosok és segédek ma tartják tánc- mulatságukat az Olvasó körben. — A Szat- már-Nómeti Énekkar szintén ma tartja a Kossuth-kerti kioszkban hangversenynyel egybekötött táncmulatságát. _______________S_Z A_T_ MÁR — A kereskedő tanonciskola felügyelő- bizottsága pályázatot hirdet a folyó évi szeptember hótól kezdődőleg betöltendő óra­adó tanári állásokra. A heti órák évi tisztelet­dija 120 korona. A nevezett óraadói tiszt­ségek elnyerése végett a helybeli közép és a felső kereskedelmi iskolákban müküdő tanárok pályázati kérvényüket szeptember hó 4-ig nyújtsák be Dunay Sándor felső keresk. iskolai igazgatónál. — Üzlet átvétel. A Néhma Lajos Jó­zsef kávé üzletét átvette Benkö Sándor, kinek előzékenysége és szakismerete biztosítja a vevő közönséget, hogy 10—l2°/o-al olcsób­ban szerezhetjük be kávé szükségletün­ket, mint bárhol. _______________________________ 3 bom unkatárs: Puskás Károly. Kiadótulajdonosok; Kálik és Szeremy. Intelligens iparos családnál fiú kosztosok gimn. tanulók szeptember l-re felvétetnek Kinizsi-köz 4. sz. alatt. Egy éves önkéntesek figyelmébe I Egy kevésbé használt jó állapotban levő teljes égj éves öÉ'itei lri(i jutányos árért eladó. — Értekezhetni Sztahora Bertalan szabó-mesternél József-királyiherceg-utca 18. sz. alatt. » Figyelni kérem! Zrinyi-utca ll-ik szám alatt levő kályha raktáramra bátorko­dom becses figyelmét felhívni, holelvállalok ócska kályhák átrakását és javítását, vala­mint tisztítását is. Uj kályhákat nagy választékban tartok raktáron. Szives megkeresését kérve maradtam tisztelettel; Blatniczky János WaMTm ■» B-ii. fi B. szitut.

Next

/
Thumbnails
Contents