Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-12-06 / 49. szám
XXXÍV. évfolyam dec. 0. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS POLITIKAI LAP. 49 szám. Szatmár, 1908. ELŐFIZETÉSI AU : Helyben : Vidéken : Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor. j Egyes szám ára (O fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ Dr. VERÉCZY ERNŐ. Szerkesztőség: Petőfi utca 1. szám. Kiadóhivatal : Deák-tér 3. szám. ű (li|ak a k'udiihiv .tulban fizetendők Megjelenik minden vasárnap. (V.) Van hát keresztünk ! S mi viseljük is büszkén megelégedetten ! S miért ne viselnénk ? Ajándékba kaptuk ! Már pedig az ajándékba kapott Tónak nem kell a fogát nézni! Hej pedig ha |alaposan megnéznénk, az a fog milyen régi, milyen odvas és lyukas lenne ! December 2-ika! Mi is történt ezen a napon ? Talán valami korszak- alkotó intézmény látott ekkor napvilágot ? Vagy talán ezen a napon született, vagy halt meg valamelyik nagy emberünk ? Ezen a napon vívtuk ki talán szabadságunkat ? Ezen a napon lett talán törvénybe iktatva alkotmányunk ? Nem ! Nem i De hát akkor miért ünnepelünk? Miért zeng a dob, kürt ? Miért zugnak a harangok ? S •miért vonulnak a kis leányok apácák vezetése alatt a templomba ? Talán a katholicismus diadalának évfordulója van ? Nem ! Miért ünnepel tehát az ország? S minek az emlékére kaptuk a keresztet ? E napon lépett trónra az osztrák császár, a ki egyúttal ami felséges urunk és királyunk is! Igaz, hogy a mi közjogunk szerint magyar király csak az, aki szabályszerűen megkoronáztatott s mindkét ház színe előtt letette a koronázási esküt, s kiadta a koronázási hitlevelet! Az is igaz, hogy ez nálunk csak 1867-ben következett be! De hát miért ne ünnepelnénk s miért ne viselnénk az osztrák császár koronázásának emlékére kiadott jubileumi ke- resstet, mikor mi szeretünk ünnepelni S szeretünk keresztet viselni ? Magyarország történetében sehol szomorúbb napok nincsenek feltüntetve, mint épen azon idő alatt, inig ő Felsége, mint osztrák császár, — mert hiszen Magyarország királya csak 1867-ben lett, — intézte Magyarország ügyeit! Ez alatt az idő alatt hej de sok olyan dolog történt, ami még most is könnyüt csal szemeinkbe ! Hej de soknak elszorul a szivük, ha e szomorú napok történetét olvassák ! S mi ünnepelünk! Elfeledtünk mindent, de mindent, s ünnepelünk ! Kicsi gyermekeink már most megtanulják a templomban azt, hogy közjogunk semmi, s hogy ő Felsége a magyar király, magy-u király már 1848. dec. 2-ika óta! Megtanulják, amit mi eddig hinni sem akartunk, hogy mind az a szomorú dolog, ami 1848. dec. 2-a és 1867. közötti időben történt, a magyar király, mint magyar király uralkodása alatt történt! Mi eddig azt hittük, hogy. azokat a szomorú napokat azért kellett átélnünk, mert nem volt magyar király! Kiábrándítottak ebből a majdnem utolsó ábrándunkból is! Volt tehát magyar király 1848. dec. 2-ika óta! Mert hiszen ha nem lett volna, mit ünnepelnénk most ? Hiszen talán csak annyira még sem vagyunk, hogy nekünk ünnepelni muszáj az osztrák császár trónralépését ? Mi közünk nekünk az osztrák császár, mint osztrák császár trónralépéséhez ? A mi közjogunk nem ismer osztrák császárt! A mi közjogunkban csak magyar király szerepel ! Ha tehát mi trónra!epést ünnepelünk, akkor csak a magyar király trónralépését ünnepelhetjük! Eddig azt hittük, hogy ő Felsége 1867-i ben lépett a magyar trónra, de ma már, a mikor a jubileumi keresztet büszkén viseljük, biztosan tudjuk azt, hogy ő Felsége a magyar király 1848 dec. 2-án lépett a magj'ar trónra ! Ha nem úgy volna, hogyan ünnepelhetnénk mi most a koronázás 60 éves évfordulóját ? S ünnepel az országház is! A nemzet és király kibékült! Feledni kell! Feledni lehet és kell is ! De a feledéshez, — hiszen annyit, deány- nyit kell felednünk, — kevés 60 év! Sokkal több 60 év kell, hogy mindent elfeledhessünk ! Tudunk is feledni, megtanultunk feledni, egész történetünk csupa feledés ; feledtünk is már sokat, de azért, hogy hamarabb feledjünk, nem lenne szabad sutba dobni, meghamisítani a magyar közjogot! Viszont azonban az is igaz, -— mondja egy nagy politikusunk, „ha mindig azt csinálnánk csak, ami szabad, nem csinálnánk semmit!“ S vájjon nem lenne sokkal jobb, ha csak- gyan nem csinálnánk semmit sem ? Nagy úri siikü. A parlamenti harctéren küzdők zöméből huszonnégy dalia visszaálmodta magát a napsugáros, pajkos gyermekkorba. Eszükbe jutott a szilaj ke/ávü harc, mit fakarddal vívtak, a sok merész ötlet, amit a pajtásaik, iskola, mestereik pukkasztására fundált ki tanulásra rest, gyermekgonoszságra kész koponyájuk. Visszaálmodták magukat a tarka miuistrás ruhába, a melyet néha napján ínagukra öltöttek. Azóta megvénültek, kenyerük javát megették, de a fakardot újra marokra fogják és hadonásznak vele irgalmatlanul; és* közibénk durran tanak egy nagy pipázó bombát, a felhívást a jó kathoiikus néphez az állami anyakönyvek aláírásának megtagadására. — Ők a huszonnégy dalia. Az ormótlan nagy, ósdi harciszer itt mohog köztünk. Nem tudjuk féljünk-e, kétségbe essünk-e fülsértő zúgásától ? Nem tudjuk lefüleljük-e a reá borított vizes köpönyeggel, vagy dobjuk az utszéli árok vizébe s aztán mi magunk, e hazának szorgalmas polgárai 'etett munkával igyekezzünk tovább is hazánk szekerét kitolni a kátyúból ahová megrekedt ? — Ők, a huszonnégy dalia, bizto^ Jubileumi kereszt.
