Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-07-19 / 29. szám
2 S Z A T M Á R julius 19 Dr. Vallon Gyulának 3 heti, Bariba Kálmánnak 6 heti, dr. Papp Zoltánnak 4 heti, Novak Lajosnak 6 heti, Markó Kálmánnak 3 heti és dr. Lénárd Istvánnak 4 heti szabadság megadása után elnöklő főispán a gyűlést bezárta. Püspök-jeiölés után. „Igaz beszéd ez : Ha valaki püspökséget kivan, jó munkát kíván.“ Tim. III.: 1. i — Ária tehát még vágyakozni is lehet s j ez nem is megszégyenítő . . . hiszen az anyaszentegyház érdekében való teendőkből kívánja az ilyen magának a nagyobb teher hordozását. S ami jutalom ezzel jár — a nagyobb tisztesség is jogosult. A mi szegény ref. egyházunkban, világi előnyökért vágyni arra alig is érdemes, mert az bizony nincs kedvező arányban a teherviseléssel, Azért nálunk mindig tisztességféle szolgálat is volt ez s ma sem kellene másnak lennie. És mégis — úgy látszik hogy napjainkban vagy ennek a hivatalnak a természete változott meg, vagy azoké, akik erre vágyakoznak s talán még inkább azoké, akik e választást intézik — hivatottan vagy hivatás nélkül. A hivatal természete korántsem változott, mert célja és eszközei ma is ugyanazok: Isten országa terjedésének imm- kálása, az anyaszentegyház törvényei szerint ezek alkotásába befolyás evangeliomi szabad keresztyén szellemben, a törvény végrehajtásában el nem tévesztése annak, hogy „mindenek ékesen és szép renddel legyenek“; tehát a szeretet ölelkezzék a püspök jellemében a jórend iránti érzékkel, a szelídség a józan szigorral stb. Ez a szellem nem változhat idők múltán sem, mert ez a szellem Krisztusé, akin mint egyedüli romol hatatlan alapon alkották meg apostolai anyaszentegyházát, akin kell annak ma is és világvégezetéiglen nyugodnia. Ha tehát ez a kor mindenre rányomta is bélyegét, ha a ref. püspöki hivatalt is érintette — amennyiben nagymértékben hivatallá alakította — bureauvá tette — is : még sem ólthatá ki belőle a A Kati. — A „Szatmár“ eredeti tárcája. — Egyetemi hallgató koromban márciusnak valamelyik estéjén történt, amit elmondandó vagyok. Az eset előzményeképen tudni kell, hogy akkoriban váratlanul igen hideg1 idők köszöntöttek reánk. A fűtés saját zsebünkre ment s igy képzelhetőleg nem a legjobb véleményt tápláltuk a gondviselés kiszámit- hatlan utai felől; de mit volt, mit nem tennünk, pár napi didergés után kiadtuk Katinak a napi parancsot: „Estére fütsön be !“ Vacsora után fogvacogva bár, de a meleg szoba édes reményében vidáman siettünk haza. A reménynek és vidámságnak volt is reális alapja, azonban már a küszöbön erős füstszag ütött orrunkba, nem csekély megdöbbenéssel töltve el bennünket. Kis botor- kálás után aztán, mikor felgyújtottuk a lámpát, Zsiga barátom káromkodás alakjában nyilatkozó megbotránkozással konstatálta, hogy jegyzeteinek jó része a kályhán lassú égés áldozata lett. szellemek A külső változott — a lényeg megmaradt és meg is marad — meg kell maradnia. Az embereknek kellett hát változniuk, akik a püspökváiasztás körül munkába állottak és pedig — úgy látszik a szellemet veszélyeztető módon és m é r v b e n ; 1 mert különben nem lehetne megmagyarázni azt az undorító hajszát, ami napjainkban e fontos teendő körül felmerült, amely sem az egymás kölcsönös becsülésében álló kér. szeretettel, sem az evangeliomi egyház lelkészeiben, úgy mint világi férfiaibau megkívántaié szerénységgel és önzetlenséggel nem egyezik, sőt ezekkel homlokegyenest ellenkezik ; ami a rósz- rehajlatlan szemlélő előtt szánalom, — o!- lenségeink előtt kárörvendő gúny tárgyává teszi nemcsak az abban résztvevőket, akikért nem kár, mert arra rászolgáltak, hanem — fájdalom ! — közkincsünket, magyar ref. egyházunkat; ami, — csak a vak nem látja, hogy - egyházalkotmányuknak meghamisítását tovább viszi ás romlását készíti oiö és pedig vezérlésre választott és vezérlésre feltolakodott egyének által — : egyiránt. Mert mi szükség volt arra, hogy a püspöki hivatal betöltésénél nemcsak nyil- : vános ajánlgatásokba, jelölésekbe elegyedjenek jogszerint vezető, — vagy jogosulatlanul feltolakodott férfiúink. Hiszen a püspökségre érdemesbültjeink élete nyiltkönyv, melyből nemcsak a lelkipásztorok, hanem az olvasás által már szélesebb látkörben mozgó népképviselőink —- a presbyterek is meg tudják Ítélni azok érdemeit, képességét s rátermettségét s uiucs rá szükségük, hogy mások szentével lássanak, eszével ítéljenek s a szabad választás szép jogosultságától eltérittetni engedvén magukat, vak- eszközökként szolgáljanak az egyházi térre is bejátszott korteskedésnek, amely amel- let hogy nem idevaló, céljában meggyanúsítható, eszközeiben pedig határozottan megvetendő. A mi egyházalkotmánynnk demokrát s mint ilyen népképviseletböl szervezi alsó-, felső-, felsőbb- és legfelsőbb bírói és köz- igazgatási, sőt törvényalkotó fórumait. A A dologból nem csináltunk casus bellit Katival szemben, mert a jegyzeteket mi magunk tettük a kritikus helyre s beláttuk, hogy szobalányunk a sötétben tényleg nem igen vehette észre őket, bár figyelmessége s körültekintése emiatt kis jóakarattal kifogásolható is. Azonban okos emberekhez méltóan levontuk a konzekvenciát s másnap a napi parancs következő toldalékkal lön kiadva: „De addig be ne menjen fűteni, mig a könyveket a kályháról le nem vette !“ És most jön a csattanó ! Mielőtt ugyanis eltávoztunk volna hazulról, nehogy a vétkes gondatlanság ismét károkat okozzon, jó magunk eltakarítottunk minden éghetőt nemcsak a kályháról, hanem a közeléből is. Mi se természetesebb tehát, minthogy este, dideregve ugyan, de mégis jóleső érzésekkel s gyanútlanul tartottunk haza felé. Most már tessék elképzelni kellemes meglepetésünket, mikor konstatáltuk, hogy a külső levegőuél talán csak szobánk hidegebb ! Hogy hirtelenjében a hideg és ijedség hatása alatt jéggé nem dermedtünk, csak azon forró vérhullámnak köszönhető, mely törvényes képviselet legalsó testületéből veszi — szabadon gyakorlott szavazás által, minden felsőbb testület megbízatásban álló létjogosultságát. Amely választás nem innen indul ki: ellenkezik a presbyteri — synodalis rendszerrel — tehát ref. egyházi hamisitlau alkotmányunkkal. A mult század utolsó negyedében történtek már e rendszert meghamisító eljárások, péid. a konvonti képviselők választási jogának a presbyteriumoktól elkobzása az egyh. kerületi gyűlések számára lefoglalásával — eltulajdonításával; és a vi- rilitásnak egyházi térre is bejátszásával, hogy a nagyszámú csekély népességű, — de nagy terhet viselő egyházak addig domináló számarányát leszállítsák, a nagy lélekszámú, de kevesebb terhet viselő nagy . egyházak szavazatszámban emelkedésével ezek hegemóniájának javára; amely a demokrát aikot hányban arisztokratai fattyn- i hajtás. Megtörtént és ez a visszaélés azóta él és uralkodik! Aki ezt a változtatást megtudja egyeztetni a mi presbyteri-szynoda- lisnak nevezett egyházalkotmáuyimkka!, az ! nem tartja ezzel összeférhetetlennek s nem kárhoztatja el azokat a kitűnő férfiakat, akik részint ma is élnek és az egyházkerület, sőt a konvent élén állanak; részint már elhaltak, de hasonszellemii maradékaikban ma is ott szerepelnek ... én cl- kárhoztatom mint jogelkobzást és a demokratával összeférhetlen arisztokratikus becsempészést s mint ilyet kiküszöbölendőnek tartom s visszaállítani kívánom a régi presbyteri csoukitatlau, hamisitlae szavazati jogot, vagy még a homogén elemekre felosztását óhajtom a tiszántúli kerületnek, mely esetben az a régi, már ama visszaélés korából való kivánalom valósulna meg, hogy a felsőíiszai kis egyházakból alakult egyházmegyék uj — homogen elemekből álló egyházkerületté alakulnának s érvényesülne az az elv: ahány lelkész annyi szavazat! Kímélem azonban azon egyházalkot- mányferditésben résztvett egyének névsze- rint való elkárhoztatását, akár meghaltak, akár élnek. Akik egyh. alkotmányunk történetéből ama és ezótái mozzanatokat fie felfedezésre a düh pírjával öntő el arcunkat. S valószínűleg gondolják is, hogy sakáli duettben csalogattuk a Katit befelé, miköz- I ben szorgalmasan felkutattuk elménk rejtelmeit a vakmerő esethez legméltóbb megró - vasi formula irányában. S bizony Kati haláláig áldhatja jóságos Istenét, hogy hirtelené- ben fel nem faltuk. De olyan ártatlan, bűnt nem is sejtő, szinte bamba arccal jött elénk, hogy láttára dühünk lelohadt s inkább szemrehányóan, mint mérgesen kérdeztem tőle : — „Kati, Kati, miért nem fűtött be ? 1 Hát meg akar fagylalni ebben a kutya hidegben ? ...“ Katit láthatólag szivén találta a szomorú hangú szózat szomorú hatalma, mert monda, amint csak telt tőle: — „Urfi kérem szépen, akartam én tüzet gyújtani. De mert azt tetszettek reggel mondani, hogy be ne merjek fűteni addig, mig a könyveket a kályáról la nem veszem, hát nem tudtam befűteni. Mivelhogy nem volt azon egy könyv se, amit levehettem volna... ... Ilyen ez a leány féle, Mit tegyen az ember véle ? ... B. J.
