Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)

1908-01-26 / 4. szám

4 S Z A T M A R január 26 rohanni fognak a nagybizottsági tagok a köz­gyűlésekre. Különösen most, amidőn a tiszt­viselő-választások általános érdeklődést kel­tettek. A december 19-én lezajlott közgyűlés azonban mást bizonyit. 620 bizottsági tag közül nem szavazott több 400-nál. Az esteli órákban már alig 300. Általánosan sajnálatra méltó tény, hogy népes bizottsági gyűlése­ket csak a választások hoznak össze. Ha azok elmúlnak, alig lézeng a közgyűlési te­remben, legyen a napirenden akármily fon­tos közigazgatási, közgazdasági, politikai kérdés, 120—150 bizottsági tag. Általános szokás a bizottsági tagoknál, hogy az első napi gyűlés után azonnal már a déli vonattal szaladnak haza, pedig a köz­érdekű ügyek, amik bennünket leginkább érdekelnek, rendesen a mássdnapi gyűlésre maradnak, és ott dönt a tisztikar, amelynek véleménye bármily tárgyilagos legyen is, mégis csak egyoldalú. A bizottsági tagoknak e nemtörődöm­sége megrovásra méltó. Aki a választók bizalmát maga részére lefoglalja, mást a bizottsági tagok sorából leszorít, köteles tel­jesíteni kötelességét, megfelelni a beléje he­lyezett bizalomnak. Ha bármi tekintetben gátolva van a megjelenésben, vonja le a következményeket, s állásáról mondjon le. Adja át a helyet olyanoknak, akik köteles­ségeiket teljesíteni fogják. Ennek az állapotnak véget kell vetni. Az ellenőrzés kötelessége azon kerületek választóit illeti, akik az illető bizottsági ta­got választották. Sőt a virilis bizottsági ta­gok is kötelességet vállalnak, amidőn a tisz­tet elfogadják. Ha állandóan akadályozva van valaki a közügyekben való részvételek­ben, ha hanyag, ha beteg, szólítsa fel a vidék választó polgársága, hogy adja át he­lyét olyannak, aki kötelességét teljesíteni kész. Lapunk, mint a megyei függetlenségi párt hivatalos lapja, igyekezni fog a lehető­ség határai között közölni minden gyűlés után azon biz. tagok neveit, akik távol ma­radtak. A többi aztán a választókerületek és a közönség dolga. Kinevezés. A tőispán Kósh Lajos vég­zett joghallgatót díjas közig, gyakornokká nevezte ki. A VÁRÓS. Vasúti építkezések. A tanács az ál- lamvasuti főnökség és osztálymérnökség részére építendő helyiségek és lakások ügyé­ben átiratban értesítette a debreceni üzlet­vezetőséget, hogy az építkezésbe hajlandó belemenni, ha a vasút a befektetés 5%-nak megfelelő évi bérfizetésre hajlandó. Ipari segély megtagadása. Nikolics Szeréna szövőipari tanfolyamot akart beren­dezni Szatmáron s ehez a várostól helyi­séget, fűtést, világítást és 1000 kor. évi se­gélyt kért. A város elutasította a kérést. — Sajnáljuk, hogy a kisipar, főleg a szövőipar, fejlesztését a tanács nem tartja érdemesnek. I Ilyen irányban a támogatás nagyon ráférne Szatmár és a környék iparban szűkölködő lakosságára. A „SZATMAR* a függetlenségi polgárság lapja. A „Szatmár“ a vármegye legnagyobb és legol­csóbb politikai lapja. Terjesszük a „SZATMÁRT“ ! EGYHÁZ ÉS ISKOLA. — Nagygécből tudósítanak, hogy az í egyház főgondnokanak Luby Béla ottani nagybirtokost és országgyűlési képviselőt | választották meg. Egyházkerületi főjegy­zőnek dr. Vájná Gézára szavaztak. (Kö­szönjük : Ravatvezető.) — Egyháztanács-ülós. A szatmári ref. egyháztanács e, hó 26-án, vasárnap d. e. | 11 órakor ülést tart, a melynek egyik fő­tárgya az egyházkerületi fő-jegyzöségre és kerületi tanácsbiréságra megrendelt szava­zatok megejtése lesz. A folyó ügyek közül megemlítjük a közös konyha szerződését a bérház pincéjére, a Kölcsey kör ajánlatát egy újabb múzeumi terem átengedése iránt. — Ez erdélyi püspökválasztás. Az er- I délyi református püspököt február 18-án j választják meg a Kolozsvárt tartandó köz- | gyűlésen. A választás iránt az erdélyi körök- i ben igen nagy érdeklődés nyilvánul és négy j jelölt között oszlik meg a bizalom. Eddig a püspöki székre jelölve vannak : Kenessey Béla a kolozsvári teológiai fakultás igaz­gatója, egyházkerületi főjegyző, Jancsá La- í jós marosujvári lelkész, nagyenyedi esperes, Boda János szászvárosi első lelkész és Bart- ha Dezső szilágysági esperes. • — A kras8ói ref. egyház gyásza. Fe- rency Imrét, a Krassói ref. egyház papját e hó 21-én temették el nagy közönség rész­véte mellett. Mint a tolvaj, álmában lepte meg őt a halál; egy búcsúszó nélkül hagyta itt fele- ! ségét és két kis gyermekét. — Tizenkét évig volt hü pásztora a kras­sói egyháznak s mint ifjú segédlelkész Szat­máron, később Debrecenben a püspök mel­lett szolgált s mindenütt közmegelégedésre töltötte be hivatalát. Utolsó utján három lelkész társa, Tóth Dániel, Sátor Dávid és Oláh Sándor kisérte el imával és beszédek­kel búcsúztatva el családjától és híveitől az elhunytat. — Beírások a zeneiskolába. A második félévi beírások a zeneiskolában (Rákóczi u. 14. sz.) e hó 30-tól február 1-ig tartanak Miről az érdeklődőket tisztelettel értesíti az igazgatóság. — Hidegkút plébánosa. Szabó János °\ kath püspök Hozás János felmentésével hideg­kúti plébánossá Pap Endre láposbányai plébá­nost nevezte ki. — Elhalasztott igazgatótanácsi ülés. A szatmári ref. tanitónőképző intézet igazgató tanácsának 25-re kitűzött ülése Mezőssy Béla államtitkár, fentartótéstületi elnök akadá­lyoztatása miatt febr. 2-ra halasztatott el. — Fögondnokválasztás Németiben. E hó 18-án a németii egyház Bakcsy Gerely fő­nyim- igazgatót egyhangúlag főgondnokká választotta. A testvéregyház szerencsés választásán örömünket fejezzük ki. A SZÍNHÁZ. Az előadó művészetnek jutott a leg­hosszabb multés a legvergödőbb fejlődés. Az emberek emlékezetével dicsekvők közül a lagelsők döntötték el a sorsát. A bibliai Éva, aki ugylehet akadozott még a beszólás tudo­mányában, de már pózzal, igen pózzal nyúj­totta át a tiltott fa gyümölcsét az ő Ádám- jáuak. Es ez az Ádam, aki olyan hősiesen ette meg a kínos eledelt, mintha nem tudta volna, hogy milyen sokba fog kerülni a | gavallériája, mintha örökévényü példát akart i volna szolgáltatni azok számára, akiknek majdan kéjes arcot kell csinálni a pástétom szerepét játszó zsemlyeszeletek fogyasz­tásához ... Ők ketten beszélhettek, mozog­hattak volna természetesen, mert hiszen az emberi természetességnek ők a legautenti­kusabb magyarázói. De nem igy történt. Akkor, amikor még nem volt művészet, nem volt előadás, egy silány pózzal kellett a vi­lág színpadára lépnie az előadás művé­szetének. Ennek a sallangnak, a póznak jegyében fejlődött tovább az előadó művészet. Talán nem is fejlődött. Nálunk legalább nagyon kevéssé. A mi szinészxxemzedékünk az Ár- ' pádoktól és a Szidiktől 1anul beszélni. E- j mezek pedig még Ádáinéktól tudják, amit | nem tudnak. Az előadás templomaiban két tuiság érvényesül. Az egyik mindent meg akar játszatni, amit a szerző előír. Bár keresi a rejtett érteimet a sorok között, és sejti a kiaknázatlan mélységeket az üres szavakban, j de hü akar maradni a szöveghez. És jön egy iró, aki igy instruál: ezt azonban ne I hangosan mondja, ne is suttogva, csak a I szemével. A jóakarata nézőnek most csoda- | dolgokat kell végigélveznie. Nemcsak a sze­mével. — A másik tulságnak (minden sza­bad és semmi sem szent. Korlátlan szabad­sággal kínozza szerepét, rögtönöz, és min­den szerzőben a lőcsei kiskönyv színmű­íróját látja, aki ezt a tanácsot adja a ren­dezőnek : a színen vidám borbélylegények mennek át és sikerült vicceket mondanak . . . Vannak templomok, ahol mindakét irány I vegyesen jelentkezik. Amit most elmondtam, a Nászinduló előadásán jutott az eszembe. D’ or. HÍREK Jegyzetek. — A kard. — A házszabályreviziós kavarodásban nem is vesszük észre, milyen veszedelem fenye­geti a bakfisok álomvilágát és a kis, bajusz- taian hadnagyok büszke önérzetét. Úgy is nevezhetnek ezt a veszedelmet, hogy a kard halála. Vagy alkonya. Ugye, milyen poéti- kusan hangzik. De ne vicceljünk. Egészen komoly a dolog, és méltó, hogy őszinte könnyeket facsarjon ki a 16 éves „felsősök“ és 20 éves hidfiak szeméből. Arról van szó — rettenetes — hogy a tisztek kardjából levágnak, és azt a kis csonkot, ami meg­marad, beföstík fekete lakkal. Borzalom ! Az is iszonyú, hogy a szép, sötétkék „blúz“ és a magos, aranyzsinóros sapka eltűnik, és az egész egyenruha szürke lesz, olyan szürke, mint egy „élelmezési-intézeti“ bakáé, — de hogy ezután már ne csörtessen Ö villogó acélKardjával az aszfalton, az ablak alatt, az elviselhetetlen. Pedig igy lesz. így tervezi a szigorú hadügyminiszter, aki nem ismer irgalmat. Vigasztalódjatok azonban bakfisszivek. A kard nem' hal meg, csak gazdát cserél. A tiszti derekakról átvándorol a postások csípőjére. Úgy ám. Jövőben már órájuk néznek irigykedve a lajtinántok és a kadétok. És az ablakaitok alatt nemsokára a m. kir. Posta fess gyakornokai csörtetik a fénylő acélt. Ahogy eltanulták.

Next

/
Thumbnails
Contents